[sokadik] NOVELLÁIM

A Lelkem 4

A Nap már az égen ragyogott, fényt hozva mindenkinek, akit csak el tudott érni. Már nem éltem akkor, illetve de, csak halottnak éreztem magam.

Átnéznek rajtam, nincs otthonom, nincs hová hazatérni. Néhányan beszélnek hozzám, de ezek csak üres szavak. Azért teszik, mert muszáj nekik, mert magukat rokonoknak neveztetik. Tudom, hogy a hely, amit otthonnak nevezhetnék messze van. Pontosan néhány mélyebb vágásra vagy pár tucat gyógyszerre. Nem térhetek még haza, pedig minden vágyam ott lenni és megnyugodni. Talán bennem van a hiba, hogy nem keresek az élők közt otthont, ám nem érzem, hogy én élnék. Lélegzem, ugyanis muszáj, de a lelkem üres. A ház volt a lelkem. Érzem még, létezik, de nincs ott semmi. Nincs több üveg, amit össze lehetne törni, nincsenek virágok sem. Rosszul érint, mert tudom, hogy odaveszett, csak a bánat és a fájdalom nem. Ők az árnyékom, akik mindenhová követnek, még oda is, ahol nem kellene, hogy sötétség legyen.

Járom az utcákat, néhány helyre be - betekintek, de sehol nem maradok. Fájna beköltözni bárkihez is. Nem kellenék egyébként sem senkinek, így hiba lenne bárhol is több ideig tartózkodnom. Amikor már tudom, hogy nincs mit hátra hagynom, akkor fogok valójában hazaérni.

---

A lámpák halovány fényt nyújtottak csupán az elhagyatott utcában. Itt semelyik házban nem éltek már. Esni kezdett az eső és a cseppek átáztatták a ruhámat, a nedves anyag a bőrömre simult. Égette a hegeket a nedvesség, még nem forrtak össze teljesen. Örökké magamon fogom vieselni a nyomát, amikor a fiú kiszabadította a fájdalmamat és az mindent szétzúzott, de nem haragszom érte. Ekkor az árnyékom levált mellőlem, s alakot öltött. Elveszhetett volna az éjszakában, ha teljesen sötét van, de hűségesen maradt mellettem, jól ki tudtam venni az alakját. Felém mozdult, el akarta vágni a torkomat, de mikor már a pengéje egészen közel volt hozzám megremegett és mozdulatlanná vált, majd elfújta az esti lágy szellő. A fekete penge, a lábaim előtt ért hangos csattanással földet. Teljesen fekete volt az is, nem mertem hozzáérni. Körbenéztem, ki miatt nem vitte véghez tervét a fájdalom. Mintha egy alakot láttam volna eltűnni az utcasarkon, de oly' gyorsan vesztettem szem elől, hogy nem voltam benne biztos, hogy valóban itt volt. Még vívódom magammal.