[sokadik] NOVELLÁIM

Zavar

-Régóta kereslek téged. - suttogtam egész közel hajolva rózsás arcához. Lehunyta szemeit, s karjaimban elengedte magát, aztán semmivé lett. Ócska az élet játéka - gondoltam - semmi újat nem mutat nekem. -  Újra és újra eltűnsz előlem. - sírt az én egyetlenem, mikor mellette voltam. Temérdeknyi fájdalommal járt szeretni engem, de Ő nem engedett el, csak mikor ismét köddé váltam a puha párnák között. Kóvályogtam üres gondolatokkal az utcák szürkeségében, egyre messzebb kerülve a mindenségemtől, attól, ami életben tart. Aztán vége lett azzal a lánnyal is. Nem keresett többé, már nem tudtam újra eltűnni. Mindennap keresem a pillantását, hiába Ő már mást szeretett, mást ölelt. Megírtam a könyvem, talán a kapcsolatunk után pár évvel. A Nap meleg fényeivel próbált simogatni, de a kabátom úgy simult rám, mint egy védő burok. Határozottan kopogtattam a mindenségem ajtaján, halk léptek követték tettemet. Egy fiú nyitott ajtót, majd végigmért. Bemutatkoztam, Ő is így tett. Megmondtam, hogy a leányt kerestem, mire a fiú bekiabált a nappaliba. Ott, ahol annyi szép percét adta oda nekem a lány, aki szavaival, tetteivel beleitta magát a szívembe, a lelkem legmélyére. A párja mellé állt, rögtön felismerés csillant gyönyörű szemeiben. Akkor, hosszú idő után újra valakinek éreztem magam, újra embernek, hogy a mindenem nekem szenteli perceit a drága életéből. Hihetetlen sebességgel futott át bennem a boldogság, tüzet gyújtva elhagyatott, üres szívembe. Ő mindig támogatott az írásban, neki akartam megmutatni a könyvet, aminek egy részét a szerelme világos lángja mellett írtam meg. - Régóta szerettelek, mégsem érinthettelek meg olyan sokáig. - gyémántként csillogó könnyek jelentek türkiz színű szeme sarkában, s én akkor másra sem vágytam, minthogy lecsókolhassam a szomorúsága jelképeit arcáról, amiket én okoztam akarva, akaratlanul.- Minden nap szenvedés, minden nap ugyanaz a film. Szerettelek téged, de annyiszor megtetted, annyiszor elmentél, mikor megígérted, hogy nem fogsz többet és én, mint naiv szerelmes lány, hittem neked.  Nem vagy tökéletes, nem is vagy az ideálom már. Amit nekem adtál az az örök bizalmatlanság, ezt pedig soha nem fogom neked megköszönni. - bántottak a szavak, amiket ajkaival megformált, a szívemet mégis a szerelem és a remény tüzei fűtötték be ismételten. - Miért szeretünk mindig olyanba, aki nem viszonozza?  - Én szeretlek - válaszoltam. A fiú mellettünk semmivé lett, ócska, biztonságos szerelmével, nem tudta mit rejt a történet, amit mind ketten elhallgattunk a világ elől. Néha napján a szégyen miatt, hogy egy embert oly' mélyre lehet taszítani, csak azért mert szeret. Időnként csak el akartuk feledni, mélyre ásni az éveket. - A rengeteg kérdés nem hagy nyugodni engem. - neki döntöttem homlokomat homlokának.- Mindenki csak azt mondja milyen rossz vagyok. - Mert rossz vagy - sírt fel elkeseredetten az én egyetlenem, majd elhátrált. - elhagytál engem annyiszor, hogy számolni  sem tudom! Sírtam érted, vártam azt az órát, azt a percet, mikor megszólal a kapucsengő, s  szerelemmel fűtött hangon azt mondod, hazaértem. De te sosem jöttél vissza hozzám igazán. A szíved egy része mindig bele volt szerelmesedve a kihalt utcákba, az elmúlt időkbe. Ezzel pedig tönkre tettél engem. - sosem emelte fel a szerelmem a csilingelő hangját, most sem tette. Elkeseredetten suttogta az érzéseit, amik a száján keresztül távoztak. Ám tisztában voltam vele, ez csak egy része annak a kavalkádnak, ami még benne rejlik, s tudtam, mélyen szeret engem. -Szeretett engem Násztya , de én elfelejtettem őt. - szólaltam meg. - Mindig visszamegyek arra a helyre, ahol szerettem és mindig rájövök, hogy azok az elhanyagolható napok amikor vele voltam, megtanítottak arra, hogy ha eljössz a szerelmeddel, akkor hogyan becsüljelek meg téged. Szeretett engem Lara, de nem bocsájtottam meg neki. Minden nap igyekszem visszatérni oda, ahol szerettem, mert megmutatta milyen érzés elhagyatottnak lenni és tisztelni a magányt. Azt akartam, hogy te ezt sose tudd meg, mert akkor a lelkem olyan lesz, mint Larának. Mégis megbocsájtottál nekem újra és ez azt jelenti, hogy szeretsz.- Nem mondott semmit, csak szemein keresztül közvetített érzései mutatták meg, hogy egyet ért velem. Mégis hátat fordított, s mielőtt az ajtót becsukta volna, annyit mondott. - Viszlát.