Egy béna hős

A jelenés

- Nem láttam, hogy leellenőrizted volna - biccentett Pierr az egyik járókelő felé az utcán. Egykedvűen elővettem a tükrömet, és kényszerűen lecsekkoltam a nénit. Nyilván nem volt némaajkú, a saját unott pofám jelent meg a tükörben.

- Nem némaajkú. - mormogtam közönyösen.

- Egy kicsit lelkesebb is lehetnél... 

- Lelkesebb? Ez komoly? Miért kell minden egyes embert leellenőrizni? Ez hülyeség! - akadtam ki, hisz tököm ki volt már az egésszel. De főleg azzal, hogy valaki folyamatosan a nyomomban volt, mint egy pincsi kutya. Persze ahhoz már hozzászoktam, hogy éjszaka testőrök követik minden lépésem, ha kimozdulok otthonról, hisz egész életemben így volt, de hogy nappal? És pont Pierr? Baszki, ő még képes azt a földön heverő kukoricacsutkát is leellenőriztetni velem!

- Na vajon miért?

- Mert stréber vagy?

- Elővigyázatosat akartál mondani?

- Én mindig csak a gyanús alakokat szoktam leellenőrizni. Bízok a megérzéseimben.

- Ne bízz meg semmiben és senkiben, még magadban sem! Ellenőrizz! Mindig! Főleg azok után, ami történt.

- De az csak egy néni volt! – fakadtam ki a mögöttünk elmaradó vénségre mutatva.

- Miért? Nénik nem lehetnek némaajkúak?- kérdezte csodálkozást mímelve.

- Tudod, én egy gyilkos némaajkút nem egy öregasszony formájában képzelek el, aki járókerettel totyog csigalassúsággal, lidles szatyorral a hóna alatt.

- Talán azt gondolod, a némaajkúak mind jóképű, fiatal férfiak? - vonta fel a szemöldökét, mire elpirultamban zavarom.

- Nem! -  vágtam rá kapásból. - De igen... – tettem hozzá halkan. – Olyannak képzelem őket, mint... mint pl. Dante a Devil May Cryból – ismertem be egy szerelmes sóhaj keretein belül. Valamiért még soha nem képzeltem nőnek egy némaajkút sem, főleg nem idős nyanyának, pedig eddigi életem fantáziájában sok alakban megjelentek már előttem. Ami közös volt bennük csupán az, hogy mind szexik voltak.  Asszem a tinifantasyk hatása...

- Hiba ezt hinni - csak ennyivel reagálta le Pierr a nagy vallomásomat, majd csöpp hallgatás után megint megszólalt. – Egyébként meg simán veszélyesek az ilyen idős nénik is. Egyszer megvert engem egy. – Na, ezen eltátottam a számat. Mármint nem azon, hogy megverték őt, hanem azon, hogy a magánéletéről kezdett beszélni, mert eddig erre nem igazán volt példa. De hát, az ilyen mostantól elkerülhetetlen lesz köztünk, mivel új, egyszemélyes testőrségem lévén nem csak a tanóra keretein belül találkozunk, hanem sokkal több időt töltünk együtt. Vajon milyen lehet Pierrnek a személyes oldala? Mert eddig csak a hivatalosat sikerült megimsernem.

- Mi van? Nem adtad át neki az ülőhelyedet a buszon?- kérdeztem viccelődve. - Amúgy is, lehet hogy ez az egész tükörrel való ellenőrzősdi már elavult eljárás. 

- Gondolod? - Akinek titkolnivalója van, már egy egyszerű kérdésbe is paranoiás módon többet lát bele. Mi ez a gondolom? Miből gondolnám? Ő nem tudhatja, hogy megtapasztaltam...

Mentünk egy ideig, mire egyszer csak olyat láttam, amitől majd' magam alá csináltam. Egy férfi meg egy nő jött velünk szemben kézen fogva. A bibi csupán annyi volt, hogy az a pasi Ő volt. Értitek? Ő! Ő! Hát ezt nem hittem el! Egy némaajkúban legalább legyen annyi tisztesség, hogy némaajkúként viselkedik, és nem fényes nappal andalog a barátnőjével az utcán. Ráadásul kézen fogva. Hirtelen besokkolódtam, és ahogy Gandalf mondaná, minden másodperc olyan volt, mint egy élet a földön, amint közeledtünk egymás felé.  Pierrel az oldalamon csöppet sem féltem, inkább kínosan éreztem magam. Akkor és ott rohadtul nem tudtam rá némaajkúként gondolni. Ahhoz hiányzott a sötétség, a félelem, és az a különös atmoszféra. Ez az „ember", aki közeledett felém egyáltalán nem volt misztikus. Á, így már nem is menő! :(