Valaki, akit szerettél || Larry Stylinson

koncertek

Pontosan tudom, hogy melyik koncertről van szó. Arról a 2009-es The Script koncertről, amire a jegyemet anyától kaptam. Igazából ez a karácsonyi és a születésnapi ajándékom is volt egyben, mivel a két 'ünnep' egy napon van. Régebben sokat gondolkodtam a koncert napjáról, és arról, hogy mi lett volna, ha akkor Harry nem szalad belém a mosdóban. A fejtöréseknek kivétel nélkül mindig ugyanaz lett a végkimenetele; ha ott nem futunk össze, akkor az X-Faktorban úgyis biztosan találkoztunk volna.

Az egyre jobban hangosodó gondolataimat félretenni próbálva lapozok tovább a barna, bőrkötéses naplóban a következő oldalra. Dátumot sehol nem látok, de azt rögtön észreveszem, hogy a sorok nem ugyanazzal a tintával vannak írva, mint az előző oldalon.

"Te jó ég! Annyi minden történt velem a múlthéten, hogy azon sem lepődnék meg, ha kifogyna a tollam, mire a végére érek. Anyáéknak sem győztem mesélni, és végig olyan izgatott voltam, mint egy ötéves, aki éppen vattacukrot kapott.

A White Eskimo fellépett egy iskolai rendezvényen. Ezelőtt még sosem kértek meg minket, hogy játsszunk közönség előtt is, szóval az állunk a padlót súrolta, amikor az igazgató közölte, hogy pakoljunk be a tesiterembe, mert mi is a rendezvény részei leszünk. Szó szerint majd' kicsattantunk az örömtől, egészen addig, amíg a főpróbára nem került sor. Nick próbált megnyugtatni, de annyira ideges voltam és úgy ráparáztam erre a fellépésre, hogy azt a gyomrom már nem bírta, és minden kaja, amit aznap megettem, egyszerűen kikívánkozott. Legalább negyed óráig a suli vécéjében gubbasztottam, amíg Nick beszélt hozzám és a hátamat simogatta. Ezt leszámítva egyébként egész jól szerepeltünk, és bár féltem, hogy elrontom az éneklést, de minden szuper volt!"

Emlékszem, amikor Harry arról a fellépésről mesélt nekem. Nem most volt, de tisztán emlékszem rá. Csillogó szemekkel és be nem álló szájjal ült mellettem, én pedig legalább ugyanennyire izgatottan hallgattam végig őt. Az elejétől a végéig minden apró történést megemlített, és néha annyira beleélte magát, hogy a göndör fürtjei megrezzentek vagy a homlokába hullottak, de ő ezt észre sem vette, mert el volt merülve az éppen kimondott gondolataiban. Én meg csak bámultam, és lassan azt vettem észre, hogy minden egyes porcikám egyre jobban szereti Harryt.

"A fellépés után pár nappal Nick a suliban félrehívott, amikor a bandánk tagjaival beszélgettünk a szekrényeinknél az egyik szünetben. Nem tűnt túl boldognak, aztán sajnos meg is tudtam, hogy miért lógatta az orrát. Azt mondta, hogy még mindig nagyon szeret engem, de már nem úgy, mint mikor először megcsókolt, és már kényelmetlennek érezte, amikor átölelte a derekamat, vagy megpuszilta az arcomat, meg a számat. Nem fogok hazudni, először nagyon rosszul esett ez a kijelentés. Azt hittem, hogy én rontottam el valamit, amit így már biztosan nem tudok visszacsinálni, vagy helyrehozni. Kellett pár nap, sőt, egy hét is, mire rájöttem, hogy nem kellene haragudnom egyikőnkre sem. Egyszerűen nem működött, ennyi. Én még mindig szeretem Nicket, és bár barátok maradtunk, ez az egész azért közel sem olyan, mint amilyen mondjuk egy hónapja volt."

Harry nem beszélt Nickről. Tudtam, hogy a gimnáziumban volt egy barátja, de ez a bekezdés most mégis meglepett. Sosem mondta el a teljes sztorit, csak azt tudtam biztosra, amit a neten olvastam. Talán ezért érintette őt annyira rosszul, amikor elviharzottam otthonról. Előttem Nicknél komolyabb kapcsolata nem volt, és azzal a sráccal is egy bandában volt, ugyanúgy, ahogyan velem. Ha a vele való szakítás után Harry ennyire szomorú volt, akkor én mit okozhattam neki, amikor a lehető legszarabb helyzetben csak úgy otthagytam őt, és a rohadt makacsságom meg a büszkeségem miatt nem mentem vissza?

Szörnyű ember vagyok... Bár ezt eddig is tudtam.

"Témát váltok, mert mindjárt potyognak a könnyeim :(

Amikor pár napja reggel felébredtem és eszembe jutott, hogy milyen nap volt... minden szomorúságom ellenére majd' kiugrottam a bőrömből! Február nyolcadikát írtunk, annak a The Script koncertnek a napját, amire jegyem is volt. Eszméletlenül izgatott voltam aznap, mert még sosem jutottam el egyetlen igazi koncertre sem. Hatalmas rajongó vagyok, és a legjobb dolog az egészben, hogy tök közel voltam a színpadhoz! Innen is köszi, anya és Gemma, nagyon szeretlek titeket, még ha néha nem is mondom elégszer."

Amióta ma este a kezembe vettem ezt a naplót és elolvastam az első sort, a könnyeim megállás nélkül csordogálnak végig az arcomon. Nem szabadna elolvasnom, de egyszerűen nem tudom letenni. Cliffordnak és a barna, bőrkötéses könyvnek hála betekintést nyerhetek Harry azon oldalára, amit az együtt töltött évek alatt valahogyan nem sikerült megismernem. Azt hittem, mindent tudok róla, de kiderült, hogy talán mégsem.

"A koncert napja meglepően jól indult, gondoltam is, hogy 'ma biztosan nem bal lábbal keltem fel'. Az út sem volt túl hosszú, és a sorban sem kellett órákat várni arra, hogy bejussunk az épületbe. A szívem végig a torkomban dobogott az izgalomtól - hiszen mégiscsak a kedvenc bandámat láthattam és hallhattam élőben -, de amikor a koncert előtt a mosdóban véletlenül belebotlottam egy körülbelül velem egykorú és egymagas srácba, akkor már a vérnyomásom is az eget súrolta. Csak én lehetek ilyen béna! Majdnem elcsúsztam a csempén, de nagy nehezen visszaszereztem az egyensúlyomat, és amikor már biztosan álltam a talpamon, felnéztem a fiú arcára. Kék szemei, vékony, piros ajkai voltak, és fekete keretes szemüveget, meg egy szürke sapkát viselt. Irtó helyes volt, talán ezért is fagytam le teljesen egy pillanatra. A torkomba szorult levegő miatt össz-vissz egy halk 'hupsz' csúszott ki a számon, mire ő csak elmosolyodott és annyit mondott, hogy 'szia'.

A koncert után megint összetalálkoztunk, de most nem a mosdóban, hanem az épület kijáratánál. Én éppen anyára és Gemmára vártam, mert a nővérem bent hagyta a kabátját, és együtt visszamentek érte, a srác pedig szintén az anyukájára várt. Beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy a neve Louis, na meg nem mellesleg iszonyatosan jófej... és helyes! Bárcsak az én sulimba járna... Szívesen megismerném."

Rengetegszer emlegettük ezt az esetet, amikor már randiztunk, és mindig megmosolyogtuk az első egymáshoz intézett szavainkat, de azt sosem tudtam, hogy Harry is pont arra gondolt aznap, amire én. Csupán pár perc beszélgetés után meg akartam ismerni őt, a lehető legjobban, úgy, hogy jobban ismerjem őt, mint saját magamat.

— — — — — — — — — — — — — — — —

2020. 09. 12.