Valaki, akit szerettél || Larry Stylinson

apró titkok

Már azt sem tudom, hogy hányadik könycseppet morzsolom el ma este, miközben az arcomon lévő mosoly egyre nagyobb. Legalábbis még. Nem tudom, hogy Harry meddig vezette ezt a naplót, de az eddigiek alapján szinte biztos vagyok abban, hogy nagyon sok olyan dolgot fogok még olvasni ezek után, amire emlékezni sem akarok.

A vonalazott lap széle szamárfüles. Ez azért lep meg, mert jól tudom, hogy Harry mennyire rendezett, és hogy soha egy füzetén vagy papírján sem volt egyetlen gyűrődés sem. Kíváncsivá tesz a lap behajtott sarka, ezért az ujjammal alányúlok és kisimítom azt. Hunyorítanom kell, mert már évek óta nem hordok szemüveget, és olyan apró betűk vannak odaírva, hogy alig látom őket. Végül csak sikerül kibogozni az írást, és mosolyogva gondolkozom el ezen az egy szón, mielőtt folytatnám a napló olvasnását. "Larry".

"Az összeköltözés egyszerre vicces és véresen komoly dolog, főleg akkor, ha olyan rajongói vannak az embernek, mint nekünk. Mondjuk mi is lehettünk volna okosabbak, és nem feltétlenül egy ilyen hírnévvel rendelkező helyre kellett volna költöznünk, de te azzal nyugtattál, hogy minden rendben lesz, és hogy vigyázni fogsz rám. Mivel én még csak tizenhat vagyok, te pedig tizennyolc, ezért úgy költözhettünk össze, ha te vagy a hivatalos gyámom.

Azt hittem, hogy anyát nehezebb lesz rábeszélni erre a költözésre, ezért nem túlzok, ha azt mondom, hogy nagyon meglepődtem a válaszán. Napokig húztam az időt, mert nem mertem neki elmondani, hogy ezt az egészet mi már legalább százszor átbeszéltük. A mentorházas adások óta gondolkoztunk ezen, és igaz, hogy még csak együtt sem vagyunk, de mindketten szeretnénk közelebb kerülni a másikhoz. És én tényleg komolyan gondolom ezt."

Én voltam az, aki felvetette a költözés témát, de Harry szinte azonnal rábólintott, és lassacskán el is kezdtük minden apró részlet megtervezését, pedig a hely még ki sem volt választva. Azt hiszem, kicsit be voltunk zsongva - mondjuk ezt még felnőtt fejjel is meg tudom érteni. A tizennyolc éves én volt akkora mázlista, hogy összeköltözhetett a tizenhat éves Harryvel. Azzal a törékeny, kiskorú fiúval, akibe bizony pár hét leforgása alatt halálosan belezúgott.

"Tonnányi súlyú kő gurult le a szívemről, amikor anya azt mondta, hogy ha én ezt szeretném, akkor felőle rendben. Megbízik benned, Louis, és tudja, hogy jó kezekben vagyok melletted. Aztán csak úgy, mellékesen hozzátette: érezte, hogy ez egyszer meg fog történni. Távol a többi sráctól, csak mi ketten. Anya szavaival élve, őt boldoggá teszi az, ahogyan rád nézek. Szerinte mindig megjelenik a szememben egy olyan csillogás, amit eddig még sosem látott rajtam, de pontosan tudja, mit jelenthet. Őszintén, eddig tényleg nem tudtam, hogy ennyire látszik rajtam az, hogy teljesen odavagyok érted.

Már több hónapja, hogy beköltöztünk a Princess Parkba, ami valljuk be, először nagyon furcsa volt, mert hozzá kellett szoknunk egymás kis dolgaihoz. Olyan dolgokra gondolok itt, mint például az, hogy kivétel nélkül minden este teát készítesz. Amióta együtt lakunk, nekem is mindig adsz egy bögrével. És szinte sosem húzol zoknit, ha cipőt veszel fel. Ééés nem tudsz főzni. Sem sütni. Abszolút semmit. Bevallom, ezen kicsit felháborodtam, mert én egészen kiskoromtól kezdve nagyon önálló vagyok. Még akkor megígértem neked, hogy másnap este főzőcskézni fogunk, méghozzá nem is akármit, hanem a kedvenc ételemet. Mozzarellával töltött, pármai sonkába tekert csirkemellet, házi krumplipürével."

Egymás kis dolgai... ez egészen aranyos megfogalmazás. Egyébként a teafőzés- és ivás már kiskorom óta az életem része, egészen a mai napig, mivel Doncasterben nőttem fel. Szokássá vált nálunk, hogy lefekvés előtt mindig egy bögre forró teát kortyolgatva beszélgettünk anyával, és amikor összeköltöztem Harryvel, esténként már rutinszerűen mentem a konyhába, hogy vizet forraljak magunknak.
Furcsállta, hogy mindig kérdés nélkül adtam a kezébe a fehér bögréjét, de egy idő után megszokta, és a világ legédesebb mosolyával vette el tőlem.

Apropó egymás kis dolgai... Sosem említettem senkinek, mert nem éreztem szükségét, de a mai napig aranyosnak tartom azt, hogy Harry beszél álmában. Mondjuk igazából nem is beszél, hanem inkább csak halkan motyog, miközben értelmetlen szavakból alkot még értelmetlenebb mondatokat. Be kell vallanom, először kicsit ijesztő volt az éjszaka közepén erre ébredni, de aztán hozzászoktam, és minden éjjel csak azért maradtam fent tovább, mint Harry, hogy hallhassam őt álmában beszélni. Ezek a beszélgetések az én apró, féltve őrzött titkaim maradtak, hiába egy szót sem értettem belőlük.

"Már a bevásárlás is jó hangulatban telt, de az egyik kedvenc pillanatom mégis az volt, amikor a konyhapultnál állva 'oktattalak' téged. Láttam, hogy tényleg vevő voltál minden szavamra, és ez nagyon jól esett. A végére annyira belejöttél a dolgokba, hogy már annyi időre egyedül hagyhattalak a tűzhely mellett, amíg készítettem rólad egy fotót. Annyira aranyos voltál abban a csíkos hosszúujjúban, Louis, vétek lett volna nem megörökíteni azt a pillanatot. Amikor elkattintottam a képet a telefonommal, rögtön tweeteltem is azt. Meg kellett osztanom az emberekkel, hogy éppen első alkalommal sütsz / főzöl.

Aztán olyan dolog történt, amire már hónapok óta vártam.

Éppen a tweetem alatti hozzászólásokat olvasgattam, amikor megkérdezted, hogy min vigyorgok annyira, mint a tejbetök, de nem válaszoltam a kérdésre, mert el voltam merülve a gondolataimban. Amikor felnéztem a telefonomból, már velem szemben álltál, és az arcod közelebb volt az enyémhez, mint addig valaha. Egyszerűen kivetted a mobilt az ujjaim közül, majd leraktad azt a konyhapultra. Szó szerint a torkomba fagyott a levegő, és a szívem dübörögni kezdett a mellkasomban. Ügyetlenül a derekamra raktad a kezed, és amikor alig hallhatóan megkérdeztem, hogy most mi történik, nem mondtál semmit. Csendben bámultál a szemeimbe, én pedig kihasználtam ezt az időt arra, hogy rendezzem a kusza gondolataimat.

A következő pillanatban már csak a puha ajkaidat éreztem a sajátjaimon. Na meg az őrülten csapkodó pillangókat a mellkasom tájékán."

— — — — — — — — — — — — — — — —

2020.11.10.