Történetek a repülő folyó alatt

3. Egy ork vadászik, és győzedelmeskedik!

Négy évszak, négy folyásirány változás, négy monszun és egy faj, amely szüntelen vándorol az Őssárkány tanításai alapján. Barbároknak hisznek minket, esztelen óriásoknak, de hatalmasat tévednek. Az orkok életét a vadászat teszi nemessé, és nincs az a préda, aminek ne reszketnének a csontjai, ha átkel a vadászmezőnkön. Csak a bolond aljanépek nem érezhetik az erekbe zúduló vért, a főzetek varázsát, a világ igazi valóját.

- Igyátok meg amit főztetek! Ha elrontottátok hosszú és gyötrelmes halálotok lesz, ha kiálljátok a próbát, az Őssárkány akaratával velünk vadászhattok! – felelem a csont lándzsámat a combomra fektetve és bizakodó tekintetem a férfivá érő gyermekeimre emelem. – Itt és most fog eldőlni a sorsotok. A gyógynövények az Őssárkány lehullott pikkelyeiből nőttek, és elődeink látomásaikban ismerték meg azok titkait. Most pedig ti, kik a széllel versenyeztek és hegyeket mozgattok, lehetőséget kaptok, hogy csatlakozzatok a vadászokhoz.

Már minden ifjú végzett a szertartással, őket hagytam a végére. Szájukhoz emelik a kőkorsót és isznak. Az idősebbik, Guvu szemei zölden ragyognak, és agyarai között a szája diadalittasan mosolyra húzódik. Öccse Dhaifu, kikerekedett szemei és néma kiáltása nem ér váratlanul. Reménykedtem tévedésemben, de a hév már az elején teljesen elhomályosította az ifjú ítélőképességét, és halálos mérget kevert. Guvu keze megvillan, és mielőtt bármit tehetnék Dhaifu nyaka élesen roppan egyet. Testvére lágyan a földre fekteti halott öccsét.

- Nem hagyhattam szenvedni atyám, te is ezt tetted volna a helyemben! – néz rám bocsánatkérően.

- Talán, de nem volt jogod elvenni a sárkányok ítéletét! – öklöm súlyos pörölyként zúdul derekára.

- Emberöltőnként egy sárkányt ha látnak, mire ideér már el is fogja felejteni mi történt itt! – tiszteletlen szavai a lándzsa barátságosabb felénél találnak beszélgetőtársra.

- Hallgass! Menj a gyülekezőkhöz és vegyél egy fegyvert magadhoz. Ma már elég szégyent hoztál a fejemre... és az öcséd lelkére.

A durcás kölyköm kisétál a sátorból én pedig már pontosan tudom mit érezhetett apám, mikor eltörtem a bátyám nyakát. Az Őssárkány birodalmából biztosan kaján vigyorral röhög rajtam. Állatbőrt terítek Dhaifu mozdulatlan testére, majd a nők megszervezik a temetéseket, nekem fontosabb dolgom van. Mekkora szerencse, hogy apám nem vitte magával a törzsfők faragott csontkoronáját a Vértavi Mészárlásra, talán az is vele pusztult volna. Fejemre húzom, lándzsámmal félretolom a jurta bejáratául szolgáló állatbőrt és kilépek a perzselő napra. Sötét felhők gyülekeznek a távolban, a Vértó felett nem úgy, mint tíz éve, mikor a testvéreink rothadó hulláit szedegettük a dögvészben. Az ifjak már szüntelen fel-alá járkálnak, de jelenlétemre kihúzzák magukat. Még alig nagyobbak, mint két méter, de barna bőrük alatt már feszülnek a dagadó izmok.

- Gratulálok, kiálltátok a pikkelyek próbáját! Túl vagytok a vadászavatás egyszerűbb részén. A folyásirány változásával új év kezdődik, és a chombo csorda megindul a szárazföld másik felére. Víztartályuk színültig, erejük példátlan, és senki más nem állíthatja meg őket, csak ti! – halk morgást hallatnak. – Az állatok tudják, hogy jövünk, ennyit már megtanultak. Bár most még az eső szagát érzik, de hamarosan nyilainkat, lándzsáinkat fogják! – a felmordulások erősödnek. – A mai napon nem csak magatokért vadásztok, az Őssárkány birodalmából felmenőitek néznek le rátok és töltik a kupáikat, hogy diadalotokra ihassanak. Tíz éve sokan odavesztek a Népek Háborújának utolsó csatájában – szónoklom. – A törzs tagjai a tóhoz vonultak megemlékezni az elhunytakról, de nektek fontosabb feladatotok van. A becstelen Kompánia és az öntelt pangolák talán elhiszik, hogy a halottakat siratni kell, de tévednek! A törzs hazatérve lakomát vár, hiszen ti vagytok azok, akik ma az őseinket büszkévé teszitek, nem a könnyek. Egy ork nem sír, nem veszít, nem alázkodik meg. Egy ork vadászik és győzedelmeskedik!