Történetek a repülő folyó alatt

7. Az Őssárkány ítélete

Az eső az Őssárkány áldása, a vihar pedig a büntetése. A víz újjáéleszti a természetet, míg a villám és a metsző szél eltörli a gyengéket. Mi, orkok állunk a tápláléklánc csúcsán, nem állhat semmi sem az utunkba. Persze, mindig vannak gyengék, akik elhagyják az őseink nomád életmódját a kényelemért. Beköltöznek az aljanépek városába, még a gyomrom is felfordul a gondolattól. A csendes esőben könnyen elkalandozok, de a vihar dalát kezdi fújni az ég, muszáj koncentrálnom, vagy a sárkányok megbüntetnek minket.

- Guvu, itt megállunk, segíts a sátrak felállításában! – szólok fiamnak, az egyetlennek, aki még él.

- Máris? Apám, muszáj tovább mennünk, különben nem jutunk túl a vérszívók territóriumán a monszun vége előtt!

- Ne ellenkezz velem! Hatalmas vihar jön, dühösek a sárkányok, és ez a te hibád is – Guvu röhögve legyint egyet.

Öklöm vörösre színezi a szája szélét, de legalább végre elkezdi ordítani a szükséges utastásokat a törzsnek. Bolond kölyke, a tiszteletlensége miatt tombolnak az égiek. Kénytelen leszek egy szertartást végezni, hátha megbékélnek, mielőtt baj hoz a fejünkre. Minden seb, heg és forradás nyilall a testemen, szörnyű dolog közeledik, jobb lesz sietni.

Az áztató esőtől csúszik a sár, de rutinosan dolgoznak a kezek. A zömök teherhordó állatainkhoz kegyesebb volt az Őssárkány mikor teremtette őket, rövid szőr, izmos test és négy láb, ami kemény, széles szaruban végződik. Ebben az ítéletidőben is biztosan vontatják a vadászaton szerzett csonttartályokat, meg a többi holminkat, csak tudnám hol rejtegetik a nyakukat. A mennydörgések robajába beleremegnek a csontjaim, hol lehet már Naibu? Értem én, hogy ő a sereghajtó, de jobban is csipkedhetné magát. Még hosszú percekig trappolok a sárban, elérem a tábor végét, de sehol se találom. Az erősödő szél le akar dönteni a lábamról, mikor végre a távolban feltűnik két alak, a magasabb integet nekem, Naibu az, és egy nőt cipel?!

- Mi a chombo here történt veletek? – ordításom utat vág magának a viharban.

- Ez a nő a sor végén jött velem, elkezdett panaszkodni a hasára, megálltam vele egy pillanatra – magyarázza. – Mire észbe kaptam már vérzett is, terhes volt... hangsúly a volton.

- Miről beszélsz, elvetélő orkról utoljára a Vértavi Mészárlás előtt hallottam csak, ennek nincs semmi...

Újabb mennydörgés szakít félbe, nincs időnk tétovázni. Felkapjuk a sikítozó nőt, és gázolunk a sárban, minél előbb fedett helyre kell jutnunk. A vihar gyorsan és kegyetlenül csap le ránk. Feltépi a sátrak oldalát, mindent borít, ami az útjába kerül, a jószágok pedig bömbölve bújnak össze, és egyre mélyebbre ássák magukat a sárban. Az esőcseppek nyílzáport indítanak a törzsre. A sérültet Naibu a gyógyítóhoz viszi, én rohanok a törzsfői sátorba. El kell kezdeni a rituálét minél hamarabb, ez nem csak egyszerű vihar, ez az Őssárkány büntetése. Feleségem már készíti elő a szükséges hozzávalókat. Belevaló nő, tudja mi közeleg, és azt is tudja, hogy az utolsó élő fiát fenyegeti. Látta a kisebbik holttestét, amíg a vadászaton voltunk, tudja, hogy a Pikkelyek Próbája nem töri ki senki nyakát.

- Joka, hívd ide Guvut! MOST AZONNAL, MI A FŐZÖTT HERÉRE VÁRSZ!? – ha egy anya a fia védelmére kel, sajnálom azt a szegény flótást, aki az útjába kerül.

- Hozom! – és már szaladok is ki a tomboló pokolba.

- GUVUUUU – ordítom a nevét, de vihar mindent elnyom. - A sárkányokra, hol ez a tiszteletlen kölyök?

- APÁÁÁÁM! SEGÍTS!!! – utat tör a hangja az esőfalon.

Rohanok ahogy csak bírok, de mikor odaérek, megfagy a vér az ereimben. A fiam izmai pattanásig feszülnek a chombo víztartályát tartva. Öt jó erőben lévő ork is megszenved, hogy mozgassa, ez a kölyök meg egyedül tartja, nehogy elboruljon. Látszik az én kölyköm!