távoLI ARc

27.

• ɀꪮꫀ •

Arra keltem fel, hogy valaki a vállamnál fogva kezd el rázni.

- Lando?- nyitom ki lassan szeme, és motyogom a férfi nevét, aki azonnal magához is von.

- Jézusom, tudod hogy megijedtem?- szipogott a brit férfi, miközben a vállamba fúrta a fejét.

- Csak aludtam.- motyogtam még mindig, miközben kezemet kiemelve a vízből dörgöltem meg a szemeim- De hé, te miért sírsz?- emelem magam elé az arcát állánál fogva.

- Soha többé ne aludj el a kádban! Veszélyes Zoe, nagyon veszélyes!- fogta közre arcomat kezeivel, én pedig döbbenten néztem rá, hiszen szemeiben még mindig csillogtak az el nem hullott könnyek.

- Jól vagyok Lando.- suttogtam a rémült férfinak- De nem akartam elaludni, csak nagyon álmos és lázas voltam, amikor beleültem.- magyaráztam meg neki a helyzetet.

- De akkor legalább máskor várj meg mielőtt eljössz fürödni.- ölel ismét magához a férfi, miközben valaki az ajtóban megköszörüli a torkát, így oda kapom a tekintetemet, majd azonnal éreztem, ahogy az arcomat elönti a pír.

- Nyugi, nem láttam semmit, de én kint leszek, majd ott megvárlak benneteket.- mutat maga mögé az ausztrál férfi, majd már el is hagyja a helyiséget becsukva maga után az ajtót.

- Az mi?- mutatok a csepén szétfolyt enyhén lilás folyadékra, tele üvegszilánkokkal, és egy ajándékszatyor kapott még helyet a csendéletben.

- Az, csak egy kis baleset.- fordul vissza felém Lando, hiszen ő is arra nézett, hogy láthassa mire gondolok. Felültem teljesen a kádban, egy kicsit még mindig kómás fejjel, mert ez a rögtönzött kis szundi, meg a megfázás nem a legjobb kombináció. Amikor megkapaszkodtam a kád szélén, akkor néztem csak le, ahol apró és nagyobb vér cseppek felváltva szegélyezték a pilóta lábait.

- Lando Norris te vérzel.- kapom a szám elé a kezemet, már sokkal éberebben, így a férfi is oda néz, ahová én is néztem.

- Észre sem vettem,- motyogja az orra alatt- de nem fáj!

- Nem érdekel,- pánikoltam be- azonnal menj ki, és ülj le az ágyra, megtörölközöm, és én is megyek.- már éppen ellenkezett volna, de még időben folytattam saját mondókámat- Semmi ellenvetés, én teljesen jól vagyok, de te nem, menj ki, én is megyek majd, és leápolom a lábad.

Lassan bólintva és még mindig kétkedve állt fel a pilóta, és amikor elhagyta a helyiséget, akkor én is felkeltem, hogy minél gyorsabban ki tudjak menni hozzá. Szárazra töröltem a testem, majd a behozott pizsamámat vettem fel, és elővettem a mosdó alól az elsősegély dobozt, majd azzal együtt léptem ki a szobába, ahol a két pilóta egymással szemben ült.

- Jól vagy Zoe?- néz rám Daniel, eléggé megviselt arccal.

- Persze Dany, nagyon is jól, köszönöm, csak Lando reagálta túl az egészet egy kicsit, mondjuk megértem, de akkor is.- ültem le a brit elé a földre, hogy egy szinten legyek az ágyról lelógó lábaival.

- Úgy értem a megfázás...- pontosít az ausztrál férfi, amikor mellém telepedik, hogy ne egyedül kelljen elbajlódnom a dobozzal és Lando lábával is egyszerre.

- Persze,- mosolygok a férfira- holnap már megyek dolgozni is. Nem bírnék ki még egy napot itt az ágyban.

- Pedig muszáj lesz!- könyököl fel az ágyon a brit, és úgy néz le rám és Danielre, mi pedig először összenézünk, majd mindketten fel a pilótára, aki nyög egyet, amikor hozzáérek az üvegszilánkok által felsértett talpához.