Ha a csillagok is lehullnak

egy éjjel

Éjjel 3 lehetett. Felébredtem, és elmentem a konyhába vizet inni. Lassan haladtam lefelé a lépcsőkön, nehogy valakit felébresszek. Kivettem a hűtőböl a jeget és a vizet. Általában nem jéggel iszom és nem ilyen hidegen de most valahogy ez jól esett. Becsuktam a konyhában az ablakot és visszamentem az emeletre. Egy ideig Adamot néztem, olyan békésen alszik. Leoltottam az olvasó lámpát és betakaróztam. Egy ideig néztem a falon levő fényeket, melyek a függönyön férkőztek át. Egy pillanatig becsuktam a szemem, és mikor ki nyitottam akkorát nyeltem, hogy ezt még Adam is hallotta volna, ha nem aludna, mint egy kisbaba. Apám állt előttem és nagypapám. Legalábbis 2 olyan valami állt előttem, ami úgy néz ki, mint ők. Az apám alakú akármi könnyes szemekkel nézett, papám meg karikás szemekkel. Kezdtem azt érezni, hogy nagyon fogy a levegő a szobában. Egyre gyorsabban vettem levegőt. Úgy éreztem, mitha valaki a kezével folytogatna. Nem mertem elveszteni velük a szemkontaktust, ha egyáltalán volt olyan. Csak az egyik kezem mozgattam, lassan le vettem magamról a takarót és az éjjeli szekrényemen kerestem a vizzel teli poharat, amit a konyhából hoztam fel. Lassan a számhoz emeltem. Próbáltam inni egy kortyot, de nem ment le a torkomon. Még mindig azt éreztem, hogy valaki folytogat. A két valami ezt végignézte. Egyik se szólalt meg. Lassan vissza akartam tenni a poharat az éjjeli szekrényre, de remegtem, így kiejtettem a poharat a kezemből, ami a szőnyegen landolt egy aránylag halk puffanással. Az egész viz kiömlött. Mikor a víz elérte Adam kezét, ami a földön pihent, felébredt. A két valami eltűnt, de még mindig nagyon remegtem. Ezt gondolom Adam is látta, mert felkelt és odajött hozzám.
-Rose, te remegsz! Mi történt?
-I-i.. itt vol.. voltak-mondtam és lassan eredni kezdtek a könnyeim.
-Kik voltak itt? Betörők? Rose, válaszolj!
-Nemm... apa- ahogy kiejtettem a számon, még jobban elkezdtem sírni. -Apa és papa..
-De ők nem lehetnek itt...
-De itt voltak...
Odajött hozzám és megölelt.
-El tudod magyarázni mi történt?
-A-azt h-hiszem..
És elmondtam neki mindent attól kezdve, hogy lementem a konyhába vízért, odáig, hogy ő felkelt.
-Hu baszki.. én nem tudom ez mi lehetett..
-Őszíntén én sem...
-Ezek után gondolom nem fogsz aludni.
-Hát, szerintem most ha akarnék se menne..
-Najó, akkor kapcsold fel az olvasólámpát és gyere ide. -mutatott maga mellé.
Megtettem amit mondott, addig ő megnézte hány óra, majd visszaült a matracra.
Odamentem hozzá, és leeültem mellé.
-Tedd a fejed a mellkasamra. -mondta és elterült az ágyon.
Megtettem amit mondott, majd hallgattam a szívverését.
-Hallod ahogy dobog a szívem? -kérdezte, miközben simogatta a hajam.
-Ühüm.
-Miattad dobog, nélküled már rég nem lenne.
Tudtam mire érti. Még múlt évben majdnem elütötte az autó, miközben éjjel sétaltunk. De még időben észrevettem, és elhúztam az útról.
-Még mindig azon agyalsz? -kérdeztem, picit felemelve a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
-Tudod, hogy szándékosan mentem az út közepén...
Na, igen. Ez akkor éjjel volt, mikor a szülei elmondták neki, hogy van egy testvére, de más családnál van, és a csaj nem tudhatja meg. Nagyon össze volt tőrve.
-Tudom... Még emlékszel a 2018-as bálra?
-Sosem fogom elfelejteni.. Ahogyan te sem.. -mondta rekedtes hangon.
-Tudod nagyon hiányzik Lou..
-Tudom, de egyszer vissza jön. Tudod, hogyan van. Aki szeret, az visszajön.
-Nem, Adam. Aki szeret, az nem hagy el.
-Nem tudhatod miért ment el..
-De azt tudom, hogy bármi is volt az oka, megértettem volna ha elmondja.
-Azóta se adott semmi életjelet?
-Az utolsó üzenete akkor este volt és csak annyit tartalmazott, hogy sose felejtsem el őt...
-Lehet okkal írta ezt, vagy akár egy jel
-Egy jel mire? Utálom, hogy itt hagyott..
-Nem utálod, csak mérges vagy, és nem érted miért ment el. -mondta halkan.
-Válthatunk témát?
-Persze, ahogy érzed.
Ezek után én meséltem neki a könyvemről, amit most olvasok, meg adtam neki pár régebbi verset és azokat olvasgatta. Nagyon eltelt az idő, már reggel 7 lehetett, mire elhatároztuk, hogy végre felkelünk.
Lementünk, főztem egy kávét majd elmentünk futni, mert mindig azt csinálom amikor nem érzem azt, hogy önmagam vagyok.
-Merre menjünk tovább? -kérdezte Adam fáradtan. Látszik, hogy nem csinálja ezt majdnem minden reggel, ellentétben velem.
-Hazafelé megyünk, mert ahogy látom már nem sokáig birod.
Erre csak egy mosolyt kaptam válaszul és már el is indult az utcán előre.
Mire haza értünk, Dylan már az asztalnál várt.
-Jó reggeeeeeelt. -kiáltotta és már rohant is Adam felé.
-Jó reggelt, hogy aludt a kis asztronauta?
Ezt arra mondta, hogy Dylan álma mindig is az volt, hogy utazzon az űrben.
-Nagyon jól, és ti?
Én csak hallgattam, de Adam vette a lapot és elterelte a szót másfelé. Amíg ők ketten minden féléről beszéltek én reggelit csináltam. Tojásrántotta. Az egyik kedvencük.
Letettem eléjük a tányérokat és le ültem az Adammal szemben levő székre.
-Te nem eszel, Rose?-kérdezte Adam aggodalmasan.
-Most nem, majd később esetleg. Még kértek valamit?
-Van Nutella? -kérdezte Dylan.
-Van, de előbb edd meg a reggelid.
Amíg ők ketten ettek elmosogattam, közben pedig halkan énekeltem.
-Mit kornyikálsz hugi? -kérdezte Adam
-Uuuu, én tudom, én tudoom -sikította Dylan.
-Na áruld el nekem is.
Erre a fülébe súgta a választ.
-Szóóóvaallll, that’s us, mi?
-Igen te nagyokos. -mondtam, majd elmosolyodtam.
-Na, akkor tegyünk valami rendes zenét, ne a te kornyikálásod kelljen hallgatni.
Összecsatlakoztatta a telefonját a konyhában lévő hangfallal, és berakta a Numb-ot a Linkin Park-tól.