Deku szemszög:
Mikor lenyugodtam még szipogtam párat majd felvettem táskám és a mellette heverő néhány helyen szakadozott füzeteket. Lassan elindultam a terembe ahol tudtam hogy újból csak ki fognak nevetni,szidni és semmirekellőnek,vagy haszontalan képességnélkülinek fognak hívni.
Mindig rosszul esik mikor ezeket hallom és mindig ki is mutatom amiből még nagyobb viccet űznek és tovább szidnak. Mindig megkérdezem magamtól hogy Mit tettem? De választ nem kapok erre az egyszerű kérdésre. Ha meg is kérdezném nem válaszolnának..vagy megint kinevetnének. Már csak erre tudok gondolni.
Régen még Kacchannal jó barátok voltunk. Most pedig egyfajta szórakozási forrásnak mondanám magam az ő szemében. Nem érdekli mi történik velem,nem érdekli ha bajom esik.
Akkoriban még közösen csodáltuk All Mightot és együtt játszottunk..nevettünk. De ez egyre inkább kezdett elmúlni és egészen idáig eljutottunk.
Az idő rengeteget változtat néhány emberen
Végül elértem termünkhöz én csendben elhúztam az ajtót. A tanár még nem volt itt és minden szem rám szegeződött. Lehajtottam fejemet és gyorsan leültem helyemre várva a szidásokat. Amiket meg is kaptam. Egészen addig hallgattam a fájó szavakat amég a tanár nem érkezett meg és csitított el mindenkit az osztályban. Én csak kedvenc füzetembe rajzolgattam és jegyzetelgettem órán,de fejemet ritkán emeltem fel. Nem akartam hogy akárki is lásson és mégegyszer viccet csináljon belőlem. Néha le-le folyt egy-egy könycsepp amik közül néhány a füzetem lapjaiba szívódott bele,néhány pedig kezeimmel töröltem le.
Füzetembe kedvenc hőseimet rajzoltam általában..de Kacchan is köztük volt hisz felnézek rá,akármennyit bánt is. Ő annyira erős és belőle biztos hős lesz..nem mint belőlem. Kezdek reménytelen lenni a jövőmmel kapcsolatban. Mi is lesz belőlem ha a nagy álmomat fel kell adnom? Ha nem mehetek abba a bizonyos iskolába ahova Kacchan is jelentkezik?
A mai napig nem adtam fel hogy előjöjjön a képességem,bár legmélyen tudatosult bennem hogy ez nem fog eljönni. Próbáltam magamban tartani a reményt ameddig lehet,de kezd megtörni ez az egész. Szeretnék pozitív maradni,de mi van ha a többieknek van igaza és tényleg hasztalan vagyok?
Gondolatmenetemből a csengő szakított ki. Pislogtam párat és felnéztem a padból,a tanár már nem volt ott és a többiek sem foglalkoztak velem. Végre pár nyugodt percem lehet.
Füzetembe csak rajzolgattam tovább csendesen egészen a kővetkező óráig. Majd ez így telt egészen a nap végéig. Mikor az utolsó délutáni csengő is elhangzott felsóhajtva pakoltam el minél lassabban a dolgaimat hogy ne kelljen a többiekkel együtt kimennem az iskolából. Kicsit vártam majd elindultam le a cipősszekrényekhez ahol saját szekrényem is várt rám.
