Érted bármit.... (Bakudeku)

6.

Lehetséges a rész végén egy enyhe 14+-os utalás, de senki ne ijedjen meg, nagyon béna lett. 🤣

Bakugou szemszöge:

Iskola után mentünk haza fele Dekuval, mikor azt éreztem, hogy el kezd szállingózni a hó ....nem akartam hinni a szememnek, régen volt hogy télen esett. Idén remélem fehér karácsony lesz, habár abból ítélve hogy most esik, nagy az esély rá. Kissé alul öltözve, de csodálkozva néztük, hogy egyre nagyobb pelyhekben hull a hó, és betemeti a zöld füvet, és a járda köveit. Dekura néztem, akinek most a hideg miatt kipirosodott orra és lila szája csalogattak, hogy adjak rájuk, egy pici puszit. Az ajkai résnyire nyitva voltak, így kaptam az alkalmon és megcsókoltam. Meglepetten, de vissza csókolt, habár nem tudom hogyan, de megéreztem, hogy valami nem stimmel. Kicsit olyan volt ma mintha vissza akarná folytatni a sírást, de hiszen nem lett volna avval semmi baj ha sír...ez egy nehéz időszak, mindenki megérti, hogy sokat sír. Idő közben a házukhoz is értünk, és hihetetlen jó érzés volt belépni a meleg lakásba. Nagyon átfáztunk ott kint, pedig még nem is volt olyan hideg. Deku aprót sóhalytott, majd elkezdte levenni a cipőjét, és a vékony kabátját. Biztos nagyon sok minden nyomja most a lelkét, nagyon szívesen segítenék neki, de nem tudok, mert nem mondd semmit, inkább magában tartja a dolgokat ameddig csak lehet. Ezt nagyon nem szeretem benne, de sajnos ez nagyon gyakran előfordul.

- Hé Deku... Tudod hogy nekem bármit elmondhatsz igaz? Meg hallgatlak, és megpróbálok segíteni. Ne tartsd magadban az érzelmeket, mert annál rosszabb lesz... inkább mondd el nekem, én bármit megteszek érted ... szeretlek.

- Huh? Ka-Kacchan...é-én is nagyon szeretlek....és köszi, de jól vagyok....vagyis jól leszek, ne aggódj. Majd elmúlik a fájdalom....ez hozzá tartozik a gyászhoz. - nem hiszem el, hogy nem tud velem beszélni...tudom hogy nehéz, de az én vállamon még sírhat is...itt vagyok neki, és itt is leszek örökre. Olyan nehezen tudatosítja ezt.

- Be megyek a szobába, be viszem a táskáinkat, vedd le a cipőd és a kabátot és gyere enni. -...elég ideges lett a brokkoli, nem hiszem hogy jó ötlet volt felhozni ezt a témát, de muszáj puhatolózni, mert különben magától sehogy sem mondja el.

~Time skip~

Hol van Deku? Azt mondta hogy jöjjek enni, de ő még mindig a szobában van. Megyek megnézem.

- Deku...itt vagy? - kérdeztem halkan ahogy a szobájához érek, de semmi válasz, csak halk szipogást hallok. -Istenem, miért ilyen nehéz belőled kihúzni a dolgokat Deku.... így tönkre teszed magad. - puha léptekkel oda mentem hozzá és átöleltem. Soha nem éreztem ilyen elveszettnek mint akkor, ott a karjaimban. Teljesen össze volt törve. Halkan zokogott a vállalom, és úgy kapaszkodott a pulóverembe, mintha azon múlna az élete.

- Belefáradtam Kacchan.... belefáradtam abba, hogy bármit teszek az élet újra és újra eltapos, és az érzelmeim miatt teljesen magam alatt vagyok....nem vagyok elég erős ahhoz, hogy éljek.... belefáradtam abba hogy élek, már lassan nem érzek a fájdalmon kívül semmit....Soha ne engedj el, ne hagyj egyedül....abba bele halok ha te is itt hagysz...- hát ez fájt neki annyira...félt hogy itt hagyom egyedül, és most emiatt zokog megállíthatatlanul.

- Izuku....ide figyelj, soha nem foglak elhagyni, melletted maradok örökre, ettől ne félj. SZERETLEK akkor is ha vitatkozunk, mindig is szerettelek, és szeretni is foglak. Most pedig bújj ide hozzám...gyere. - lassan bele mászott az ölembe, én pedig felkeltem, és felültem vele az ágyra, és nagyjából fél óráig, csak simogattam a hátát és a puha haját, hogy megnyugodjon. Néha olyan mint egy kölyök kutya...bújós, és puha. Szeretem ezeket a pillanatokat...azt kívánom bárcsak sose lenne vége... hogy soha ne kelljen elengednem Dekut, hogy örökké a karjaimban tarthassam. A nagy ölelkezés közepedte, megkordult a gyomrom.... áruló has. Így hát megindultunk a konyha felé, és csináltunk magunknak enni. Ezután Deku szobájában megírtuk a leckéket és megpróbáltunk a tanulásra koncentrálni, ami nem igazán sikerült, mivel a hóesés sokkal érdekesebb volt ennél. Mindjárt indulunk kell a sulihoz, hogy időben oda érjünk, és Dekut ismerve, hát hogy is mondjam...valahova oda érni vele időben, szinte lehetetlen.