𝓛𝓲𝓮 || 𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴 ✔

𝓚𝓮́𝓹𝔃𝓮𝓵𝓮𝓽

Egy pár percig még ámulva a srác után bámultam, de aztán visszatértem a valóságba. Újra hideg lett és remegett a testet. Próbáltam minél többet söpörni, de az ujjaim feladták a harcot és túlságosan fáztak.

Úgy döntöttem haza indulok. Sötétedett pedig csak délután négy óra. A zebránál álltam és de megyek karoltam át a testem, hogy valamennyit melegítsem kihűlt testemet.

Egy srác mellettem engem bámult. Idősnek nézett ki és tekintete aggódó. Rá néztem. Némán letekerte a sálat a nyakából és az én nyakamba tekerte.

- Jin vagyok. -

- Miért adtad nekem a sálad? - nem érdekel, hogy hívják. És talán mást nem is tudtam volna mondani annyira remegtem. Egyszerűbb, ha a lényegre térek.

- Neked nagyobb szükséged van rá. - lenge öltözékemre nézett. Valóban nincs túl sok meleg ruhám. - Van egy cégem. Árva gyerekekkel foglalkozik. Van meleg étel, kapnak ruhákat és oktatást is. Támogatunk a célod és az álmok elérésében. - maga elé mosolygott aztán a lámpa zöldre váltott, ami azt jelezte, hogy elindulhatunk. - Ha érdekel keresd ezt a címet. - a kezembe adott egy kis kártyát majd át szaladt a zebrán.

Tovább álltam ott egyedül. A fejéhez akartam vágni, hogy már nem vagyok gyereke, de jól esett ez a sok törődés.

A sál nem volt elég ahhoz, hogy felmelegítsen, de a gesztus megmelengette a szívemet. Az ujjaim között szorongattam a lapot és én is át mentem a zebrán.

Egy állás hirdetést tettek ki éppen az egyik kisbolt ezért megálltam és a számat rágtam. Megráztam a fejemet. Nem szalaszthatok el egyetlen lehetőséget sem. Bementem az ajtón.

Nem voltak sokan viszont azt mondták megkell várnom a zárást. Miután bezártak és meghallgattak ugyan azzal az indokkal visszautasítottak, mint mindenki más.

Dühösen indultam haza fele miközben teljesen sötét lett. Három korombeli srác jött velem szembe. A kezükben fejenként egy alkoholt tartalmazó üveget fogtak. Amik teljesen üresek voltak.

Egy vonallá préseltem a számat és összehúztam a testemet. Nem néztem rájuk. Az egyik még is szándékosan nekem jött.

A téglaépületnek verődött a hátam. Nem mertem a srác szemeibe nézni és nehezen fogtam vissza magamat, hogy a szagától ne fintorogjak. Oldalra néztem és megpróbáltam elsietni.

Erősen megragadta a karomat és vissza rántott. Kénytelen voltam a szemébe nézni. A sötétségtől nem láttam túl sok mindent belőle, de szemei olyan vörösek voltak, hogy szinte világított.

- Bocsánatot se kérsz? -

- Nem kért bocsánatot! - tapsikolt a mások és idétlenül nevetett. A mások egy kicsit odébb meghúzódott az egyik oszlopnak támaszkodva.

- Bocs. - motyogtam halkan. Kirántottam a kezemet és megindultam újra haza.

Két kézzel megragadták a vállamat. Megfordultam de az állam rögtön egy csontos ököllel találkozott. A betonra szédültem. A csuklóm magam alá fordult és fájdalmasan felkiáltottam.

A háttérben álló srác most előrébb jött és a lábaim előtt darabokra törte az üveget. Ő is behúzott egyet a szemem alá és a fejem koppant a koszos földön.

Egy rendőrautó fordult be a sarkon. A három srác futni kezdtek. Mint a gazella az oroszlán elől. A sofőr, aki az autót vezette kiszállt és egy pillantást vetett rám. Megrázta a fejét.

- Én nem csinálok magamnak feleslegesen papírmunkát. - motyogta és vissza szállt az autóba és elhajtott.

A földön feküdtem egy darabig amíg sikerült rendeznem a szédülést. Hangosan nevettem miközben a véremet törölgettem a számról.

Ennyit ér a rendőrség. Bezzeg, ha a főnökének a fia lennék már rögtön ugrott volna és körbe nyalta volna a fenekem. Remélem azért másokkal sokkal jobban bánik, mint most velem.

Az utam haza felé nyugodtan telt. Amikor kinyitottam az ajtót senki sem volt otthon. Jég hideg volt a lakás. A kis kályhához mentem és tele pakoltam fával. Meggyújtottam és elé ültem egy lepődbe takarva magamat.

Arra gondoltam, hogy mások ilyenkor a szüleikkel, barátaikkal vagy a szerelmükkel bújnak össze míg nekem az összes társaságom a szomszédból átszökött cirmos macska.

Mellem ült a kályha elé és a tüzet kémlelte. Szemében vissza tükröződött a lángok tánca. Aztán rám nézett és nyávogott egyet.

- Te is magányos vagy? - megsimogattam a fejét. Dorombolva jött közelebb. Az érintésembe simult. Halványan mosolyogtam.

Mindenkinek jól esik egy kis szeretet nem igaz?

Miután kellően felmelegedtem levettem a pulcsim. Egy kártya hullott ki belőle. Lehajoltam érte És felvettem. Az a srác adta nekem, aki a sálat is. Megfordítottam a kezembe. Egy cím és egy telefonszám volt rajta.

Az ajkamat rágva ülve ültem a kanapé elé. A macska kíváncsian és nagyon elegánsan ült. Azt hiszem egy vérbeli uralkodó. Megfordítottam a kártyát az ujjaim között és a tüzet nézve gondolkodtam.

- Talán elkéne mennem ide. Te mit szólsz hozzá? - a cica nyávogott egyet. Bólintottam. - Én sem tudom mi lenne a helyes döntés. -

Attól tartottam hogyha elmegyek erre a helyre az összes szabadságom, ami most van megszűnik. És inkább éhezek, mint hogy korlátoznak. Végül is papíron nagykorú vagyok.

Kérdések hada lepte el a férjemet. Tényleg fontolóra vettem az ajánlatot. A srác kedves volt. Talán adnom kéne neki egy próbát, de semmiképpen nem most.

Az ölembe a cica feküdt halkan dorombolta míg én a vasat néztem, amivel a parazsat lehet piszkálni. Nagyim csúf emléke árasztott el.

Nem egészen 12 évesen a hátamba égette, hogy neveletlen vagyok. Betegesen élvezte ahogyan alatta segítségért kiáltok. Felültem és lihegve ráztam meg a fejemet.

Nem szabad hagynom, hogy az emlékek magukba húzzanak. A végén teljesen elnyelnének és a pincénél lyukadunk ki, ami talán mind közül a legmocskosabb hely.

Kezem remegni kezdett és ajakim haraptam idegesen. Vissza nyeltem a könnyeim. Megpróbálom újra egyszerűen kizárni a fejemből, de nem igazán akart összejönni. Az érzéseim irányítottak.

- Te irányítasz. Tiéd a kontroll Jimin. - egyenletes vettem a levegőt. A gondolat el szállt egy kis időre és úgy éreztem sikerült falat húznom.

Elfordítottam a tekintetemet a kályháról és az ablakra néztem. A hó ült az ablak sarkaiban. Csak a cica tappancs nyomai törték meg a szűz havat.

Némán karoltam át a kezemet és lehunytam a szemeim. Az új barátom cica most hozzám bújt, de előtte álmosan nyújtózkodott egyet. Magunkra húztam a kis leplet, amit kaptam Yoongitól és mély álomra hajtottam a fejemet.

Nehezebb, mint gondoltam. Elkezdi egy életet a semmiből nem egyszerű és most már rendkívül tisztelem azokat az emberek, akik hasonló sorból most villában élnek. Én is szeretnék villában élni, de nem vagyok jó rajzos, zenész, színész, modell meg pláne nem.

- Hát cicus szívesen lennék Leonardo DiCaprio. - nekem dörgölte nedves orrát ezzel is figyelmeztetve, hogy "jó, jó csak hagyj aludni".

Becsuktam a szememet és az összes rosszat próbáltam kizárni a fejemből. Csak arra szeretnék koncentrálni, hogy boldog életem legyen, bármi is legyen az ára.