11.rész

5 0 0
                                    

Természetesen rögtön ajtót nyitott Tomi.Be is invitált, elmeséltem neki, hogy miért vagyok itt és örömében elmosolyodott az Alex és Zoé között történő dolgok miatt.Második amit mondott, hogy aludjak ott.Nem volt más választásom és bánni sem bántam.Mondtam hogy nekem jó lesz egy matrac és elővett egy pót ágyat.Beágyaztam magamnak és szerintem rögtön el is aludtam.Reggel elég korán keltem így miután felöltöztem ki is osontam a lakásból.Elmentem sétálni egyet a környéken.Egy kis idő múlva indultam vissza a lakásunkba.Pont láttam ahogyan Alex kijön és menne fel a lépcsőn azonban visszafordul és megcsókolja Zoét.Így nem szerettem volna megzavarni ezt a pillanatot szóval leültem a lépcsőre és a telefonomat bújtam.Lépcsőn lépteket hallottam így hát felkeltem és odasétáltam a lakásunk elé.Zoé még mindig belepirulva állt ott.Amikor észrevette, hogy előtte állok akkor megpróbálta takargatni az arcát.De megmondtam neki, hogy pont láttam amikor visszalépett hozzá Alex.Akkor levette kezeit az arcáról és elkezdett mosolyogni.Ekkor besétált a lakásba én pedig utána.Elkezdte mesélni a történteket és öröm volt hallgatni viszont ekkor rápillantottam az órára és láttam, hogy közben kicsit haladnunk kéne mert nem fogunk beérni.Így Zoé öltözködés és szempilla spirálozás közben mesélt.Futva mentünk egészen az egyetemig.Éppen, hogy beértünk az előadásra.Ez az előadás viszonylag lassan telt el és közben észrevettem, hogy Vince nem jött az előadásra.Gondolkodtam, hogy miért és eszembe jutott, hogy tegnap hamarabb is ment el tehát lehet elutaztak.De ezek csak gondolatok és nem tudom, hogy miért nincs itt.Alapból azt se tudom, hogy miért jutnak ilyenek eszembe.Zoétól kaptam egy üzenetet, hogy ma is átmegy Alex viszont ma nem alszik ott szóval nem kell átmennem Tomihoz.
ELŐADÁSOK UTÁN
Egyből írtam Vincének, hogy merre van de most nem válaszolt rögtön mint ahogy szokott.Zoét nem is láttam az utolsó előadás után, biztosan már haza felé megy.En is indultam volna de Dóri beugrott elém, hogy nem iszunk e meg valahol egy kávét, azonnal beleegyeztem.Meg is indultunk egy kávézó felé.Leültünk egy kettes asztalhoz ő egy fekete kávét rendelt én pedig egy jegeskávét.Ittuk a kávénkat közben pedig beszélgettünk.Egy darabig elbeszélgettünk utána jelezte, hogy megy a gördeszkás haverjaihoz.Gondoltam elkísérem szóval fel is ajánlottam, mondta, hogy rendben.15 percet sem kellett sétálnunk. Csomóan voltak így hát elköszöntem Dóritól és indultam is haza.Hozzátenném volt egy pár helyes fiú szóval még jó, hogy elkísértem.Zoé is gördeszkázik, egyszer én is kipróbáltam de nekem nincs meg hozzá a tehetségem, mindig leestem.El is indultam haza.Viszonylag gyorsan haza értem de most kihagytam a mindennapos starbucksozást.A szokásosnál sokkal fáradtabb voltam.Alex ugye nálunk volt szóval én bevonultam a szobámba és elkezdtem játszani a telefonomon.Szerintem egy-két órára be aludtam, arra keltem fel hogy valami nekicsapódott az ablakunknak.Kinéztem, hogy mi lehetett az de nem láttam semmit szóval hagytam is.Amikor kimentem a konyhába nem volt ott már senki.Ráírtam Zoére de nem válaszolt így ráírtam Tomira, hogy ott vannak e Zoéék.Rögtön jött is a válasz.
———————————————————————
Zoé outfitje:

———————————————————————Zoé outfitje:

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Bianka outfitje:

Bianka outfitje:

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Döntöttem...(SZÜNETEL)Onde histórias criam vida. Descubra agora