23.rész

4 1 0
                                    

Egy fiú állt előttem valószínüleg az ő lovát vezettem le. Bemutatkozott, Eriknek hívják a lovát pedig Viharnak. Vihar egy igen szép ló volt meg kell hagyni. Szerintem amikor bemutatkoztunk belepirultam szóval visszafordultam Carloshoz. Mivel Vihar odajött Carlos mellé így hát Erik csatlakozott a lovak nézésében. Miközben néztük a lovakat elkezdtünk beszélgetni. Sok kérdés elhangzott, végül Elkeztünk Carlosról beszélgetni. Felmerült Erikben a kérdés, hogy miért én vagyok itt vele amikor a gazdájának kéne csodálgatnija. Ekkor mondtam ki végre, hogy Carlos már az én lovam. Ekkor rámnézett és elkezdett felmenni a nyerges felé. Ebben a pillanatba utána kiabáltam, hogy most mondtam valami rosszat vagy mi a baja. Annyit szólt vissza Erik, hogy hozzam fel Carlost. Nem kellett vezetőszár mert ugye Carlos jön magától utánam és ezt Erik eléggé figyelte hogy én mit csinálok Carlossal. Amikor felértem hozta is Carlos nyergét. Gyorsan felszereltük de még mindig nem tudtam, hogy miért. Felöltöztem és bevezetett a pályára. Itt jelentette be, hogy fel fog mérni kettőnket. Azt mondta lesz ugrás, vágta meg sima ügetés. Bele is egyeztem, hogy oké de ekkor meghallottam az ugrás magasságát. 100 cm szeretne ugrattatni. Nem mondtam neki, hogy nem ugrottam ekkorát még. Ügetéssel kezdtünk utána pedig vágtáztam pár kört. Miután ezek megtörténtek mondta, hogy most már jöhet az ugrás. Először féltem de megpróbáltam. Indultam is rá az ugrásra Carlos elég jól tűri a nap második edzését. Már az ugrás előtt voltunk Carlossal amikor lelassított mivel az ugrást figyeltem így leestem. Erik oda se jött segíteni csak ott ült és gondolkodott azon, hogy segítsen e vagy sem. Felálltam egyedül és visszapattantam a lóra. Újra rámentem nagyobb lendülettel az ugrásra. Most nagyon jót ugrottam még Erik arcán is látszódott. Ez az ugrás után leléptettem újra. Az első körben végig úgy mentem, hogy megöletem a nyakát. Erik visszament a lovához. Kivezettem Carlost leszereltem ma másodjára lepucoltam és adtam neki jutalom falatot. Amikor mentünk vissza jött utánam ugye mint mindig. Beértünk a karámba nyomtam egy puszit Carlosnak, visszanéztem Erikre és megindultam felfelé. Hallottam, hogy Erik fut utánam. Elkezdte mondani, hogy mi volt jó meg mi nem, a mi nem résznél kevésbé figyeltem. Amikor a nyerges elé értünk előkapta a telefonját és elkezdte diktálni a telefonszámát. Én rögtön kapcsoltam így előhúztam a telefonomat és már írtam is. Elkezdett közeledni felém Erik. Mire elég közel ért megölelt. Vissza öleltem viszont egy idő után elengedtem. Visszanéztem Carlosra, köszöntem Eriknek de mondta, hogy haza kísér. Beleegyeztem mivel nem tudtam, hogy most haragudjak e rá vagy se. Végülis én nem mondtam, hogy nem ugrottam még ekkorát na mindegy. El indultunk ki a kapun de előtte köszöntünk mindnekinek.
VILLAMOSOZÁS UTÁN
Lakásunkhoz értünk, pechünkre pont kint állt Alex. Azonban nem egyedül, dehogy.

Döntöttem...(SZÜNETEL)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant