6.rész

6 1 0
                                    

Beleegyeztem, gyorsan felkaptam egy outfitet amit csendben válsztottam ki nehogy felkeltsem Zoét. Indultam volna le amikor Zoé laptopján facetimos csörgést hallottam.A barátnőji hívták, felvettem és mondtam nekik, hogy Zoé még alszik.Mondtam nekik, hogy majd szólok neki, hogy hívták.Bólintottak és le is rakták , most már futva mentem le a lépcsőn.Az ajtóban ott állt Tomi.Ha jól láttam telefonált viszon intett, hogy közben mehetünk egy perc és leteszi.Elindultunk a kapun ki amikor hallottam, hogy Zoé már facetimolt is. Tomi bele is kezdett az elején kezdte.Elmondta, hogy Alex és Zsani még gimiben jöttek össze azonban az évek alatt ilyen se vele se nélküle kapcsolat lett. Zsani sokszor megbántotta Alexet sértő szavakkal.Alex viszont közben elkezdett beszélgetni Zoéval mert úgy volt, hogy nincs barátnője.Viszont ezt Zsani megtudta, hogy beszélgetnek akkor még annyira nem is zavarta.De szombat reggel kiderült, hogy feléjük költözünk be és az az információ Zsanihoz is eljutott.Így el is kezdtek veszekedni és ez egészen estig tartott amikor már elvileg szakítottak is és mi itt jelentünk meg.Tomi rövidre zárta a történetet így hát ittunk egy starbucksot és mentünk haza. Amikor haza értem Zoé már nem telefonált hanem ebédet főzött. Meg is kérdeztem, hogy mi lesz az ebéd, spagettit csinál.Tudni kell Zoé nagyon jól főz szóval már le is ültem a helyemre ekkor megkérdezte, hogy mi lenne ha áthívnánk Alexet és Tomit, mondtam, hogy okés és be is írtam a csoportba.Kb 2 perc múlva kopogtak is.Azonban nem csak ketten jöttek.
———————————————————————
Zoé outfitje:

———————————————————————Zoé outfitje:

Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.

Bianka outfitje:

Bianka outfitje:

Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Döntöttem...(SZÜNETEL)Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora