13.rész

3 0 0
                                    

Először furcsálltam, hogy ilyen későn ír de aztán rögtön megnyitottam.Azt írta, hogy bocsi, hogy ilyen későn írt csak skypolt a barátnőjével, tudtommal neki sem volt de hát oké.Erre csak annyit írtam, hogy semmi baj.Ezt pedig csak leláttamozta.
REGGEL
Zoé keltett reggelivel a kezében illetve azzal, hogy siessek mert ha nem akkor ma is futva kell mennünk.Gyors felöltöztem utána pedig megettem a nekem készített reggelit.Zoé kapott egy üzenetet Alextől.Mondta Zoé, hogy ha nem baj akkor ma Alex elkísérné.Én mondtam, hogy okés ez után írtam is Dórinak, hogy nincs e kedve velem sétálni.Valószínüleg telefonozott mivel rögtön válaszolt.Írta, hogy de persze a gördeszka pályán van.Addig elsétáltam egyedül.Amikor odaértem tudatosult bennem, hogy már korán reggel ugyan annyian voltak mint tegnap.Ekkor vett észre engem Dóri és odasietett hozzám, ekkor el is indultunk.Bőven beértünk még az előadás előtt.Kaptam egy üzenetet Vincétől.Megkérdezte, hogy hogy meg az egyetem meg, hogy hogy vannak a haverjai.Az elsőre könnyedén válaszoltam a másodikra pedig annyit írtam, hogy nem igazán ismerem őket illetve nem is beszéltem velük.Erre csak annyi volt a válasza, hogy majd fogok biztosan.Erre már nem is nagyon tudtam mit válaszolni így elraktam a telefonom. Ekkor Zoé is megérkezett Alexel.Adott egy puszit Zoé homlokára utána pedig hosszasan megcsókolta.Zoé elkezdett felém sétálni és pedig felálltam és én is elindultam felé.Fülég érő mosollyal sétált be az előadóba.Amikor leültünk elkezdtem faggatni, hogy mik történtek de csak annyit mondott, hogy még ő sem tudja, ezen egyszerre felnevettünk.
ELŐADÁSOK UTÁN
Zoé megint eltűnt viszont most Dóri is így elindultam a gördeszka park felé.De ott sem találtam gondolom akkor a dolgait intézi.De leültem ott egy padra és elkezdtem egy könyvet olvasni, amikor a lábamnak jött egy deszka valószínüleg kigurult valaki alól.A gazdája pedig felém tartott.
———————————————————————
Zoé outfitje:

———————————————————————Zoé outfitje:

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.

Blanka outfitje:

Blanka outfitje:

Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Döntöttem...(SZÜNETEL)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang