10.rész

4 0 0
                                    

Mindketten nagyon boldognak tűntek és én ennek nagyon örültem.Viszont két perc múlva kezdődött az előadásunk így meg kellett szakítanom a beszélgetésüket. Futva de beértünk. Gyorsan helyet foglatunk és figyeltünk is.Vincével sokszor akadt össze tekintetünk.Miután vége lett az előadásnak megettem egy almát és beszélgettem Dórival azért vele mert Zoé Alexel telefonált.
ELŐADÁSOK UTÁN
Én ugye maradtam az egyetemen Zoé pedig gyors léptekkel sietett haza.

Zoé szemszöge
Szedtem lábaimat ahogyan csak bírtam mert még valami vacsora szerűt is össze kell, hogy dobjak.Zebrán futva mentem már egészen fel a lakásig.Gyorsan kivettem mindent a hűtőből és végül salátát illetve Baconos csirkemellet.Tettem belőle egy kicsit félre is mivel tudtam hogy Bianka szereti, sőt ez a kedvence.Amíg sült a sütőben benéztem a szekrényembe, hogy mit vehetnék fel estére.Ameddig válogattam illetve kitaláltam a sminkemet is addig a csirke is megsült.Pont olyan finom mint amilyet anyukám szokott csinálni.Ki is raktam az ételeket az asztalra illetve az italokat is, már 4 óra volt.El is kezdtem készülni mivel fél 7-re jön Alex.Először felhúztam azt a ruhát amit kiválasztottam, utána megcsináltam a sminkem és az után pedig a hajamat.6-ra kész is lettem. Már csak fél óra volt hátra addig instáztam egy kicsit és írtam Biának, hogy mit csinál.Két per múlva válaszolt is, azt írta, hogy még az egyetemen van és várja Vincét.Hirtelen fél 7-t lett így hát eligazítottam a ruhám és vártam.Hirtelen kopogás hallatszott,természetesen Alex volt.Egy csokor vörös rózsával jött, nagyon gyönyörűek voltak.Gyorsan belehelyeztem egy vázába és tálaltam utána tálaltam is a vacsorát.Nagyon jól el tudtunk beszélgetni nagyon sok téma szóba jött.Órákon át beszélgettünk, viszont kezdtünk álmosodni így eszembe jutott az az ötlet,hogy aludjon itt Alex,remélem Bia nem fog megölni az ötletért.Bele is egyezett Alex.Elment először ő fürdeni utána pedig én.Befeküdtünk egymás mellé és arra lettem figyelmes, hogy Alex hátulról átölel és így aludtunk el.

Bianka szemszöge
Vincére nagyjából hatig vártam aztán már indultam volna haza vagy is hát inkább el az egyetemről, amikor hátulról megfogták a vállam.Vince volt az bocsánatot kért, hogy ennyit kellett rá várjak, én pedig mondtam, hogy nincs baj.El is indultunk a könyvtár felé.Amikor beértünk tényleg rengetek könyv tárult a szemem elé és ki is néztem magamnak egy sort. Megfogtam egy könyvet és leültem az asztalhoz Vince pedig be ült elém.Elkezdtünk beszélni az adott könyvről mert már mind a ketten olvastuk.Nekem mellesleg ez volt az egyik kedvenc könyvem és kiderül később, hogy neki is.Viszont jelezte fél 7 körül, hogy csak hétig tud maradni mondtam neki, hogy rendben.Gyorsan eljött a 7 óra így hát haza sétáltam. De előtte szokásos módon ittam egy starbucksot utána pedig gondoltam egyet és inkább besétált a városközpontba.Kilencig sétálgattam utána pedig haza indultam.Út közben kaptam egy üzenetet Zoétól, hogy ott alszik Alex válaszoltam is neki röviden, hogy okés. Nem volt semmi ruha nálam így hát csendben besurrantam és elhoztam a pizsimet és azt az outfitet amiben reggel megyek.Nagyon aranyosan aludtak, Alex hátulról átkarolta Zoét.Siettem nehogy felkeljenek arra, hogy itt vagyok.Lejjebb mentem egy emelettel és bekopogtam.
———————————————————————
Zoé esti outfitje:

———————————————————————Zoé esti outfitje:

Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Döntöttem...(SZÜNETEL)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin