Szégyenletesen régen írtam ide, sőt valójában bárhová is. Úgy érzem magyarázattal tartozok mindenkinek, aki olvassa ezeket a Zagyva irományokat. Eleinte unalomból és kíváncsiságból írtam, majd hobbivá vált. Őszintén imádtam, volt hogy egy este alatt annyi mindent írtam, mint általában egy hónap alatt. Életem része lett. Aztán talán megindultam a lejtőn és elkoptam. Képtelen vagyok már leülni írni, nem jön semmi. Mindig próbáltam valahogy az érzéseimet levezetni, de már nem megy. Nem tudom őket sehogy sem megfogalmazni. Próbálkoztam órákig valamivel, de semmi. Ha sikerült írnom is egy kerek mondatot kitöröltem. Reflexből, mondván ez borzalmas. Mondjam, hogy már nem tesz boldoggá? Nem tudom igazából. Régen nagyon szerettem és szeretném tovább csinálni, szeretnék fejlődni, de elértem egy olyan pontra mentálisan, hogy már képtelen vagyok akár csak hétköznapi dolgokat is rendesen megcsinálni. Borzasztóan sajnálom, hogy cserben hagytalak benneteket, rettentően sokat jelentetek nekem és az a sok támogatás amit kaptam tőletek elmondhatatlan. Szeretném folytatni amit elkezdtem. Amit elkezdtünk.
Szeretlek benneteket és igyekszem kijönni ebből az állapotból és újból írni. Mint régen.
