Egymás mellett |✓|

18. Rész

Temetés... Egy szó, egy fogalom, egy történet... Minden ami ebben a szóban mint értelmezés megtalálható szörnyű és szomorú...

Szóval, ma van a szüleim temetése.
Az Ötvös családdal együtt jöttem nagyon sokat segítenek most nekem. Főleg Noel aki azóta nem is hagyta hogy egyedül legyek, mert szerinte az nem tenne jót nekem ha egyedül hagyna a gondolatokkal amik a fejemben vannak.
Igen, lehet hogy igaza is van. Itt állok a két koporsó előtt és csak bámulok magam elé. Luca néni éppen a virágokat intézi meg azt hogy mindenki időben itt legyen. Noel meg most jött be az épületbe mert az előbb kereste valaki telefonon és inkább kiment.

A szemem sarkából látom hogy elindult felém majd amikor ideért hátulról át karolta a derekamat.

- Hogy vagy?

- Hát jobban mint tegnap de még mindig nagyon rosszul érzem magam.

- Nyugi én itt vagyok veled mindig.

Ez talán egy kicsit megnyugtatott.

Fél óra múlva:

Itt állunk a sír előtt... Sírok és sírok, Luca néni is sír, a mama is sír... Noel azon kevesek egyike aki nem sír, de ő az egyetlen támaszom ma. Hátulról két karjában tart hogy össze ne csússzak.

- És most vegyünk végső búcsút az elhunyt házaspárról.

Itt már tényleg nem bírtam. Oda fordultam Noelhez és olyan erősen kapaszkodtam ahogy csak tudtam.
Le is könnyeztem a zakóját. Ő volt a támaszom, tartott és tartott. Amíg ment a temetés végig ott volt velem.

Vége lett, már a ház előtt az autóból szállunk ki. A tavasz kezdeményei fedezhetők fel a fákon, de nekem valahogy most az is szomorú. Alig állok a lábamon. Ezt Noel is észrevette. Nem is kérdezett semmit csak a karjaiba kapott és fel cipelt az emeletre.

- Köszönöm! - néztem rá fáradt mosollyal.

- Semmiség, de most inkább pihenj, mert holnap lesz a végrendelet felolvasása.

- Itt maradsz velem?

- Igen csak lemegyek iszok valamit és jövök, oké?

- Oké.

Már majdnem elaludtam, de akkor éreztem hogy be süpped mellettem az ágy, majd Noel erős karja át ölel.

- Ébren vagy? - kérdezte a sötétben.

- Igen. - fordultam hozzá.

- És jobban vagy?

- Most már igen, főleg hogy itt vagy.

Láttam a sötétben hogy elmosolyodott, majd odahajolt hozzám, felemelte az államat és lágyan megcsókolt. Majd többször is egymás után.

- Most már aludjunk.

- Rendben, csak nagyon hiányoztál.

- Te is nekem kicsilány.

Erre már csak közelebb bújtam hozzá és szerintem rögtön el is aludtam.