Stand By Me - Pierre Gasly ✅

ＤＩＸ (ＣＡＲＭＥＬＬＡ)

Talán hülye ötlet volt ebbe belemenni, de már nem tudtam semmit sem csinálni ott, a repülőn ülve, ezért kénytelen voltam lenyugtatni magam, és hagyni, hogy a gép egyenesen Oroszországba repítsen. Életem első repülése nem annyira tetszett, egyedül voltam, ráadásul az idő sem volt fényes, de szerencsére biztonságban landoltunk, ami már eleve egy hatalmas követ repített le szívemről.

Pierre már előre szerzett egy taxit nekem a reptérre, amely a hotelhez fog vinni, ezért egy fél óra kószálódás, és egy újabb fél óra autózás után egy hatalmas, egyáltalán nem kispályás szállodában találtam magam, ahol elvileg a legtöbb pilóta, és csapataik is megszállnak a hétvége folyamán.
Miután kicsodálkoztam magam a szoba gyönyörűségén, és lepakoltam a cuccaim, elhatároztam, hogy sétálok egyet a környéken. Végülis ezért vagyok itt, nem?

Az utam végül közel két órásra sikeredett, szükségem volt egy kicsit kiszellőztetni a fejem. Egész nap alig ittam, ettem, ezért már eléggé szédelegve, szürkületben értem vissza a hotelhez, és egyáltalán nem számítottam az épület előtt táborozó rajongókra, fotósokra, akiknek felcsillant a szemük, mikor megláttak.
- Te melyik pilóta barátnője vagy? - kérdezte az egyikük.
- Kaphatok egy aláírást?
- Szerintem csak csapattag, nézz már rá - hallottam ki egy választ a sok közül, mely igazán szíven ütött, de nem törhettem meg, legalábbis előttük nem.
- Kérlek, továbbengednétek? - próbáltam átfurakodni a tömegen, és éreztem, hogy egyre többen gyűlnek körém. Nehezen kaptam levegőt, a lábaim már remegtek, és egyik pillanatról a másikra már ájulás közeli állapotban voltam.
- Hé, adjatok neki teret! - ez volt az utolsó mondat, amit hallottam, utána pedig végleg elnyelt a sötétség.

- Szerinted mikor ébred fel? - erre a hangra keltem, és óvatosan kinyitva a szememet egy, az arcomba hajoló lánnyal, és egy mellette ülő fiúval találtam szembe magam - jujj nézd, szerintem felébredt.
- Hol vagyok? - próbáltam felülni, de a lány visszanyomott az ágyba.
- A hotel előtt körbevettek a rajongók, te elájultál, én pedig pont akkor jöttem és felhoztunk - mutatott a mellette ülő, csendes fiúra - hoztam neked vizet, levest és fájdalomcsillapítót is, itt vannak - fordult a mellettem lévő kis asztal felé. - nem tudtam, hogy melyik csapathoz tartozol, vagy kivel jöttél ezért fogalmam sem volt, hogy kit hívhattam volna.
- Lényegében Pierre Gasly miatt jöttem - feleltem, mondatomra pedig mindkettejük szeme kikerekedett.
- Te Pierre barátnője vagy? - szólalt meg végre a fiú is, mire én hevesen kezdtem rázni a fejem.
- Dehogy.
- Max, megvan a telefonszáma? Ide kéne hívnunk - hálás voltam a lánynak, amiért elterelte a kissé kínos beszélgetést, a fiú (ezek szerint Max) pedig sietősen húzta elő a telefonját.
- Egyébként Alexa vagyok - fordult vissza hozzám, és mosolyogva mutatkozott be.
- Carmella - viszonoztam félve kedves gesztusát - és köszönök mindent.
- Ugyan, semmiség - vonta meg a vállait, majd Maxra nézett, aki épp letette a telefont.
- Pierre mindjárt jön - szegezte rám tekintetét, mely kifejezetten ismerős volt.
- Te pilóta vagy? - kiváncsiságom szavakban is megformálódott.
- Igen, a nevem Max Verstappen - bólintott, engem pedig megcsapott a felismerés, hogy akkor bizony ő lehetett Pierre bomba csapattársa a Red Bullnál.

- Hahó - Pierre villámgyorsan nyitott be a szobába, és amint meglátott, odasietett hozzám - jézusom Carmella, jól vagy?
- Nincs semmi bajom - bólintottam, és arrébb csúszva hagytam, hogy a fiú leüljön mellém.
- Magatokra hagyunk titeket - kapta el Max kezét Alexa, és már ott is hagytak minket. Kicsit féltem a fiúval egy szobában lenni, de most kénytelen voltam.
- Biztos jól vagy? Nem fáj semmid? Ne hívjak mentőt? Ne haragudj rám, az én hibám - sóhajtott fel - nem kellett volna hagynom, hogy egyedül menj bárhová is.
- Jól vagyok, és nem a te hibád, egyszerűen csak megtörtént - ráztam a fejem - neked amúgy is interjúznod kellett.
- Legközelebb szólj, ha akarsz menni valamerre, én szívesen megyek veled - már szólásra nyitottam a számat, amikor újra megszólalt - ha pedig az autóban vagyok, akkor megkérem Alexát. Ahogy láttam, jól kijöttetek.
- Ő Max húga? - kérdeztem, Pierre pedig felnevetett.
- A barátnője.
- Ezt nem is gondoltam volna - nyitottam el ajkaimat egymástól, miközben a fiú mélyen a szemembe nézett.
- Tudod - egy kicsit közelebb ült hozzám, így oldala már enyémet súrolta - jó hogy eljöttél. Örülök neki.
- Tényleg? - nem voltam képes elhinni ezt. Ilyet bárki mondhat, attól még közel sem biztos, hogy úgy gondolja, csak jobb kedvre akar deríteni, esetleg le akar nyűgözni.
- Tényleg - bólintott, és esze ágában sem volt megszakítani a mély szemkontaktust . - eddig a szüleimen kívül nem nagyon volt senki, aki elkisért a futamokra. A volt barátnőm is csak egyszer kétszer. - volt barátnő. Láttam az Instagram profilján, nem szedte le a közös képeket. Hosszú, szőkésbarna haj, homokóraalak, hatalmas száj és, ha ez még nem lenne elég, természetesen modell.

- Holnap hánykor lesz az edzés? - kezdtem eléggé zavarban lenni a közelében.
- Tizenegykor kezdődik az első - szerintem ő is megérezte, hogy kínosan érzem magam, ezért kissé elhúzódott - és négykor a második.
- Akkor nem kell olyan korán kelnem - mosolyodtam el játékosan.
- Hát, veled ellentétben nekem viszont igen - túrt bele a szanaszét álló hajába - nyolckor már az edzőteremben kell lennem.
- akkor lekisérlek majd - kaptam fel a fejem - úgy sincs jobb dolgom, nem azért jöttem ide hogy aludjak.
- Ahogy gondolod - mosolyodott el, majd a kezemet gyengéden az ölébe ejtette.
Erőt kellett vennem magamon ahhoz, hogy ne húzzam el, de mikor elkezdte simogatni a karom, a rossz érzés egyre tompult. Kezdett jól esni a forró érintése, már nem feltétlenül csak apám jutott eszembe róla. - lassan mennem kell, még vár rám egy interjú.
- Csak ügyesen - álltam fel, hisz nem feküdhettem örökre Alexa szobájában. - esetleg megvan neked Alexa száma? Meg szeretném köszönni hogy segített.
- Nincs, de holnap szerintem úgy is ott lesz a paddockban - rántotta meg vállait, közben pedig udvariasan kinyitotta előttem az ajtót.

- Akkor - álltam meg előtte kínosan, nem tudva hogy hogyan búcsúzzak el tőle - holnap.
- Meg szabad ölelni? - félve tette fel a kérdést, melytől a szívem hatalmasat dobbant, és gondolkodásra késztetett.
- Azt hiszem igen - bólintottam végül, és megszeppenve hagytam, hogy a fiú odalépjen elém, és karjaival átöleljen. Ölelése esetlen, de forró volt, izmos karjai csak úgy beleforrtak derekamba, finom parfüm illatával pedig megtelt a tüdőm. Egy apró félelmen kívül, mely még mindig azt sugallta, hogy meg fogom égetni magam, kifejezetten élveztem a fiú közelségét, még akkor is, ha csak pár másodpercig tartott.

Egy kicsi érzés, mely a testemet forrósággal tölti el, arcomra mosolyt csal, lábaimat remegésre készteti, a szívem majdhogynem kiugrik a helyéről, az agyam pedig azt sugallja tőle, hogy ne tegyem.

De mégis miért ne tegyem? Miért ne hagyjam egyszer azt, hogy nekem is jó legyen, hogy ne szenvedjek, hogy valaki törődjön velem, ne csak bántson? Lehetséges ez egyáltalán?

Sziasztook :))
Kezdünk belemenni egyre jobban a történésekbe☺ remélem eddig tetszik nektek, igyekszem minél többet, és minél jobban írni:)

A suli miatt jövőhéten már nem fogok tudni naponta részt hozni, majd meglátjuk, hogy sikerül, de minden tőlem telhetőt megteszek majd❤

Legyen csodás napotok,

xx T 💕