Stand By Me - Pierre Gasly ✅

ＱＵＡＴＯＲＺＥ (ＰＩＥＲＲＥ)

Az ujjaimat idegesen ropogtatva járkáltam fel alá a nappaliban, és a tükör elé állva beállítottam a hajam. Carmella egész nap egy árva betűt nem írt, nem hívott, és ez kezdett kicsit megrémiszteni, még akkor is, ha Alexa biztosított arról, hogy minden rendben a lánnyal.

Ettől függetlenül közel sem voltam biztos benne, hogy meg fog jelenni a lakásomnál délután hatkor, ezért egy hatalmas kő esett le szívemből, mikor meghallottam a csengő zajos hangját.
A kanapén lévő párnát feleslegesen megigazítva gyorsan az ajtóhoz ugrottam, és azzal a hévvel ki is tártam, ám a látvány kissé lesokkolt. A lány szokásos farmer - póló viseletével ellentétben most egy világoskék ruha terült el testén, tökéletesen kiemelve viszonylag kicsi melleit és formás derekát.

Talán soha nem láttam még így, haja laza hullámokban omlott vállára, arca pedig bár kissé fáradt, de ugyanúgy gyönyörű volt.
- Szia Carm - szólaltam meg végül mikor összeszedtem magam, és mosolyogva néztem a lány csodás szemeibe.
- Szia - hangja halk volt, félénk. Mikor beengedtem, a cipőjét levéve nézett körbe lakásomban, mely tele volt sisakokkal, és trófeákkal.
- Minden rendben van veled? - léptem mögé, és kezemet felemelve aprót simítottam vállán, teste ettől rögtön libabőrös lett.
- Kérlek most ne - menekült el érintésem elől, és ekkor jöttem rá, hogy valami történt. Valami, ami az eddig gondosan, és nem mellesleg lassan felépített bizalmát felém teljesen lerombolta.

- Mi történt? Én csináltam valamit? - kérdeztem gyengéd hanggal, és láttam, hogy a lány fáradt szemeiben könnyek gyűlnek. - Hé, ne sírj!
- Filmezzünk inkább - vett egy mély levegőt, és a kanapé felé fordult, majd leült arra.
- Ugye tudod hogy nekem bármit elmondhatsz? - huppantam le én is, miközben aggódó tekintettel néztem a lányra - ne érts félre, nem erőltetek semmit, csak szeretném ha tudnád hogy én itt vagyok neked.
- Köszönöm - hajtotta le a fejét óvatosan.

- Akkor film - kissé csalódott arccal nyúltam a távirányító után, és nyitottam meg a Netflix alkalmazást - mit szeretnél nézni?
- Téged - értetlenül pillantottam rá, ő pedig a helyzettől kissé elpirulva folytatta - úgy értem azt a sorozatot, amiben benne vagy.
- Nincs benne olyan sok szerepem - ráztam a fejem - de az idei évadban szerintem lesz, sokat forgattak velem az egész idei Red Bullos dologról.
- De engem attól még érdekel - kapta ki a távirányítót a kezemből, miközben ujjaink összeértek, nekem pedig kellemes bizsergés futott végig testemen.

- Rendben, akkor nézzük azt - kaptam magamhoz az üvegasztalon lévő popcornos tálat, és kissé közelebb csúszva a lányhoz kényelembe helyeztem magam. Jól esett közelsége, illata, de tudtam hogy nem szabad semmit sem csinálnom vele. Egy ennyire összetört, porig zúzott lélekre nem lehet csak úgy rázúdítani az érzéseket, kénytelen voltam tartóztatni magam, még akkor is, ha legszívesebben a nap minden percében Carmella dús ajkait csókolgattam volna.

A sorozat számomra kevésbé volt érdekes, hisz láttam már egyszer, de a lány kitartóan nézte végig az összes részt, és mivel az időt nem figyeltük, fél tíz környékén megéreztem a lány fejét a vállamon, egyenletes légzése és nyugodt, gyönyörű arca pedig arról biztosított, hogy elaludt.
A lehető legóvatosabban felálltam, és felkaptam a lány könnyed testét, ennek hatására pedig a mellét takaró anyag kissé eltávolodott testétől, és bár nem akartam, de szemeim kelletlenül is odatapadtak. Gyorsan megrázva a fejem, és ruháját megigazítva letettem az ágyra, betakartam, és egy apró puszit nyomva a fejére hagytam, hogy nyugodtan aludhasson tovább.

Olyan jó lenne, ha az enyém lehetne. Ha minden reggel mellettem kelne, engem ölelne át, engem csókolgatna, ha velem töltene el jobbnál jobb éjszakákat. Tudtam, hogy nem szabadna erről fantáziálnom, de gondolataimnak képtelen voltam parancsolni. Igenis vágytam a lányra, minden szempontból, és éreztem, hogy már nem bírom sokáig.

Éjszaka alig aludtam valamit, egyrészt, mert feszélyezve éreztem magam annak tudatában, hogy a lány a hálószobámban alszik, másrészt pedig mert a kanapém nem igazán volt kényelmes.
Körülbelül reggel kilenckor untam meg a forgolódást és keltem ki a takaróm alól, hogy kávét főzhessek, és készítsek valami reggelit. Csalódottságomra alig találtam némi ehetőt, és azt nem akartam, hogy Carmella éhesen távozzon a lakásomból, ezért a cipőmet felkapva amilyen gyorsan csak tudtam, leszaladtam a közeli pékségbe, ahol szinte a létező összes péksüteményt felvásároltam, nem ismerve a lány izlését.

Körülbelül fél óra múlva már a ház ajtaját nyitottam ki, és léptem be a konyhába, ahol nem várt látvány fogadott. Carmella a pultnak dőlve iszogatott egy pohár vizet, és testét az én egyik pólóm fedte, mely leért szinte a térdéig. A lehető legerősebben haraptam a számba azért, hogy ne boruljon el az agyam, hisz valószínűleg azalatt a darab alatt nem volt melltartó, és lábait sem takarta semmi egy fehérneműn kívül. Gyerünk Pierre, szedd össze magad.
- Jó reggelt - szólalt meg fáradt hangon, miközben szemeit zavartan lesütötte - ne haragudj, hogy kérés nélkül felvettem a pólód, de leöntöttem kávéval a ruhámat, és kénytelen voltam kimosni.
- S..semmi baj - ráztam egy aprót fejemmel, a lány kinézete pedig szinte rabul ejtett - jól aludtál?
- Tényleg, azért is bocsánatot akartam kérni - húzta el a száját, majd mikor látta, hogy értetlenül nézek rá folytatta - nem akartam a terhedre lenni, kitúrni az ágyadból, csak tegnap egyszerűen képtelen voltam nem elaludni. De ígérem, már megyek is haza.
- Nem maradsz még? Hoztam reggelit - emeltem fel a kezemben tartott papírzacskókat, és reménykedtem, hogy a lány válasza egy igen lesz.
- Te jó ég, még reggelit is vettél nekem? - csodálkozott, és hatalmas meglepetésemre egy játékos mosolyra húzta dús ajkait - végül is, ezt kár lenne kihagyni.
- Akkor gyere - pakoltam le a cuccokat a konyhaasztalra, és két tányért elővéve leültem a lány mellé, aki már javában evett egy croissant, mire én felnevettem - valaki nagyon éhes.
- Tegnap óta nem igazán ettem - válaszolta, még mindig mosolyogva.
- Mi történt tegnap? - mondatomra arca elkomorodott, és fejét lehajtotta - jézusom, ne haragudj, nem kellett volna felnoznom.
- Megértem hogy érdekel - sóhajtott fel végül - de nagyon félek attól, hogy hogyan fogsz reagálni.
- Figyelj, nem erőltetek semmit, majd elmondod amikor készen állsz, oké? - lassan odanyúlva arcához egy aprót simítottam rajta, ő pedig lehunyta szemeit - én mindig itt leszek neked.
- Köszönöm - suttogta csukott íriszekkel.

- Gyere el velem Brazíliába jövőhéten - álltam meg a tömbház előtt, ahol Carmella már lassan öt hónapja él - kérlek!
- Brazíliába? Az nagyon messze van - kerekedtek ki szemei - és lefogadom, hogy a repülőjegy felér a fél éves fizetésemmel.
- Te is tudod, hogy én állnám - dugtam zsebre kezeim, hisz a csípős novemberi időjárás miatt már majdhogynem megfagytak - és azt is tudod, hogy milyen sokat jelentene nekem.

- Akkor miért is ne? - ledöbbentem, hogy ilyen hamar eldöntötte, de testemet rögtön melegség járta át.
- Átküldöm majd az infókat - vigyorodtam el, és a lány apró, de annál imádnivalóbb testét gyengéden átkaroltam - jó lesz, hidd el.
- Elhiszem - bólogatott, majd a rajta lévő kabátra, és melegítőnadrágra mutatott, melyeket én adtam neki, hogy ne fázzon meg - ezekkel mi legyen?
- Tartsd csak meg - kacsintottam rá, és reakcióját nem megvárva megfordultam, majd hazasétáltam.

Sziasztok:)
Őszintén, eddig ez a rész volt, amit a legjobban élveztem írni az összes közül, nem tudom miért, de nagyon megfogott. Nektek mi a véleményetek róla? ❤

Legyen csodás napotok,

xx T💕