Stand By Me - Pierre Gasly ✅

ＴＲＯＩＳ (ＣＡＲＭＥＬＬＡ)

- Carmella,gyere az irodámba légyszíves - a főnököm rideg hangjától összerezzenve fordultam meg, és ijedten indultam meg a negyvenes évei közepén járó, ennek ellenére már erősen ősz hajú nő után, ugyanis ha valakit behív az irodájába, akkor annak valószínűleg nem lesz jó vége. - foglalj helyet - mutatott az asztalával szemben lévő székre, én pedig tettem amit kér.
- Miért hívtál be? - kicsit félve tettem fel a kérdést, ugyanis rettegtem attól, hogy kirúg. Mégis mi másért hívna be?
- Figyelj, gyors leszek és egyenes, nem akarom húzni az idődet - nézett az órájára gyorsan - talán mondhatom azt, hogy az egyik legjobb munkaerő vagy itt, időben érkezel, nem hiányzol, tisztességesen megcsinálsz mindent. Ez becsülendő.
- Köszönöm - bólintottam, ám tudtam, hogy most fog jönni a de.
- De - hát persze - aggódom miattad.
- Miért? - húztam össze szemöldökeim, erre egyáltalán nem számítottam.
- Elsírtad magad attól, hogy az egyik vendég el akarta kérni a telefonszámodat. Többször is láttam rajtad hogy kikészített az emberek közelsége. Carmella, ezt így nem lehet! - rázta meg a fejét, az én szemeimben pedig könnyek kezdtek gyűlni. Kész, most veszítem el az állásom - ez egy vendéglátóipari hely, itt muszáj az emberekkel kapcsolatot teremteni. - tárta szét kezeit - nem bújhatsz mindig a pult mögé, ha valaki hozzád akar szólni.
- Ki fogsz rúgni? - nem akartam a főnököm előtt sírni, nem akartam mégjobban gyengének mutatni magam, ezért erősen tartottam vissza a feltörekvő érzelmeket.
- Ahogy mondtam, kiváló munkaerő vagy. - hajolt le az asztalához, és kihúzva az egyik fiókot kotorászni kezdett - ezért úgy döntöttem, hogy adok neked még időt, de csak egy feltétellel - ebben a pillanatban pedig előhúzott egy A5 nagyságú papírt, és felém nyújtotta - olvasd csak el. -

Kapkodva ránéztem a lapra, ami megmenthette az állásomat, és gyorsan olvasni kezdtem.

Segítségre van szükséged? Esetleg egyedül érzed magad? Nem találod a helyed? Nem tudod feldolgozni a traumáidat? Ne csüggedj!

Várlak örömmel a foglalkozásomra, ahol teljesen őszintén, feszélyek nélkül mondhatod el a problémáidat, vagy hallgathatod meg másokét. Nem mersz kiállni mások elé? Egyáltalán nem baj, attól még ugyanúgy jöhetsz, szívesen látunk bárkit a köreinkben!

Az alkalom heti kétszer, hétfőn és csütörtökön kerül megrendezésre négy órától a művelődési központban, és természetesen ingyenes.

Remélem, ott találkozunk!

                      Jacqueline Amiot

- Azt akarod hogy.. - néztem a szemébe, mikor letettem a szórólapot, ő pedig bólintott.
- Igen, azt akarom hogy menj el. Ismerem Jacquelinet, többször is szervezett már ilyesmit, sőt az egyikre én is elmentem - tárta szét kezeit, újra - nem bűn az ha segítséget kell kérünk másoktól. Ráadásul, biztos vagyok benne hogy sok korodbeli is ott lesz majd.
- És ha nem megyek el, akkor kirúgsz? - húztam el a számat, hisz nem sok kedvem volt ehhez az egészhez.
- Nem szeretnélek megfenyegetni, kérlek értsd meg hogy csak jót akarok neked - támaszkodott meg az asztalon, így pedig mégjobban láthattam erős, katonás arcvonásait. - de igen, hogyha nem történik változás akkor ki kell hogy rúgjalak.
- Rendben - hajtottam le a fejem, majd csendesen kisétáltam az irodából, és a mosdó felé véve az irányt kitört belőlem a sírás. Nem akartam jelenetet rendezni, nem akartam a figyelem középpontjában lenni, ezért miután mindent kiadtam magamból, gyorsan megmostam az arcom, és visszasiettem a pult mögé.
- Miért hívott be? - biccentett a háta mögé Gabriel, az egyik munkatársam, mikor meglátott. A fiúval ritkán beszélgettem, hisz ő is eléggé csendes típus, úgy ahogy én, ezért nem igen kerestük egymás társaságát az átdolgozott napjaink folyamán.
- Csak a beosztásom miatt - ráztam meg a fejem, majd egy hamiskás mosolyt felvéve az újonnan érkezett vendég felé fordultam.