Stand By Me - Pierre Gasly ✅

ＤＯＵＺＥ (ＣＡＲＭＥＬＬＡ)

A rész végét most csak az erősebb idegzetűeknek ajánlom! (Felkiáltójellel fogom jelezni, ahol kezdődik)

Az Oroszország utáni egy hónap szinte úgy repült el az életemből, hogy észre sem vettem. Az első vizsgáimon sikeresen átmentem, persze ez nem történhetett volna meg, ha Abigellel nem töltöttük volna minden egyes szabad percünket a szobájában roskadva tanulással, de így legalább sikeresen zárhattuk a megmérettetéseket.

Meglepetésemre Alexával szinte mindennapossá váltak a beszélgetéseink, egyszer még Rouenbe is eljött, és megmutattam neki a várost, az egyetemet, a munkahelyemet.
Pierre-l sajnos alig találkoztam, mert Oroszországból egyenesen Mexikóba, majd Amerikába ment a futamok miatt, így a néhány itthon töltött napján valószínűleg csak pihent.

Őszintén, hiányzott, még akkor is, ha telefonon valamilyen szinten tartottuk a kapcsolatot, de az nem volt az igazi. Egyedül az kárpótolt, hogy az Amerikai versenyhétvégét követően két hetet itthon lesz, és akkor remélhetőleg össze tudunk majd futni.
Talán ez az időszak ébresztett rá engem arra, hogy ő mennyire fontos is számomra. Lehetséges, hogy túlságosan is.

- Carm, itt vagyok - hallottam meg azt a bizonyos francia akcentust, melytől pulzusom kétszeresére növekedett, és hatalmas mosollyal az arcomon fordultam a hang irányába, a nagy terem közepén. Direkt jöttem hamarabb, hátha Pierre is így tesz, számításom pedig úgy látszik, bejött.
- Két pontszerzés zsinórban, gratulálok - lépkedtem oda hozzá, és hagytam, hogy a fiú egy gyengéd ölelésbe vonjon, mely semennyit nem segített piruló arcomon, és remegő lábaimon.
- Köszönöm, nem volt egyszerű - nevetett fel, mosolygós arca láttán pedig a szívem hatalmasat dobbant. Te jó ég, mi történik velem? - veled minden rendben? Milyen volt a munka?
- Unalmas - rántottam meg vállaim, és leültem az egyik székre. - egy új lányt tanítottam be.

- Hiányoztál, Carmella - sóhajtott fel a semmiből, és arca elkomolyodott - rossz volt ez a két hét nélküled.
- Ez.. ez nagyon kedves tőled - tűrtem fülem mögé egy hajtincset zavartan, nem tudva, hogyan folytassam. Most mondjam az igazat, miszerint nekem is piszkosul hiányzott, vagy maradjak csendben? Végül túl bátortalan voltam, ezért utóbbit választottam.
- Figyelj - kicsit idegessé vált - nyugodtan mondhatsz nemet is, megértem, de van kedved holnap átjönni filmezni? Vagy - rázta a fejét gyorsan - mehetünk moziba is, ha úgy jobb neked.
- Szívesen átmegyek - bólintottam egy halvány mosollyal, Pierre arcán pedig megkönnyebbülést és egyben egy kis meglepődést is véltem felfedezni. Édes volt.
- Rendben, akkor majd megírom a címet - arca ellágyult, ujjai már nem szorították keményen térdét.
- Köszönöm - mosolyodtam el, majd az ajtó felé kaptam a fejem, ahol Jacqueline lépett be, és szólalt meg.

- Rendben, ahogy látom, szép számmal összegyűltünk, kezdhetjük? Valaki szeretne kezdeni?
- Én szeretnék - meglepetten fordultam a mellettem ülő fiú felé, aki gyorsan felpattanva a színpadon termett. - sziasztok! Rég álltam már itt, és úgy gondolom, hogy azóta sok idő eltelt ahhoz, hogy újra beszélni tudjak - túrt bele a hajába lassan - a családom, a barátaim, és a csapatom annyi támogatást adott nekem az utóbbi két hónapban, hogy sikerült valamennyire összeszednem magam. A futamok újra szórakoztatóvá, élvezhetővé váltak nekem, újra képes vagyok előzni, és nem beragadni az előttem lévő ember mögé. Ez úgy gondolom, hogy haladás, és szerettem volna, ha ti is tudtok erről - fejezte be mondandóját, és ahogy láttam, többen is felugrottak a helyükről, hogy személyesen beszéljenek a fiúval.
- Pierre, már elég régóta követem ezt a sportot, de még nem láttam ilyet, hogy valaki így vissza tud térni egy mélypont után. Minden elismerésem a tiéd! - veregette meg vállát egy idősebb úr, akihez felesége is csatlakozott.
- Nem semmi fiú vagy, remélem tudod!
- Köszönöm szépen - ölelte meg a nőt Pierre gyengéden, majd a mellette álló, körülbelül vele egyidős sráchoz fordult, és kezet fogott vele. Itt döntöttem el, hogy én is odamegyek hozzá, és minden erőmet összegyűjtve szavak nélkül húztam magamhoz egy érzelmes, forró ölelésre, melyről szerintem mindketten éreztük, hogy más volt mint a többi. Érzelmes volt, intenzív, feltüzelő, de egyben visszafogott is. Nem mellesleg, élveztem, hogy a fiú finom illata újra megcsaphatta orromat, hogy kezei újra átölelhetik derekamat.

Szükségem volt egy kissé kiszellőztetni a fejem, ezért úgy döntöttem, hogy bármilyen késő is van, elmegyek a parkba, kémlelni a csodás csillagokat. Bár ne tettem volna.

Október vége felé már eléggé csípős volt az időjárás, főleg éjszaka, ezért kénytelen voltam a vastagabb kabátomat magamra ölteni, és lábaimat is egy bundás csizmába bújtattam. Mint mindig, most sem volt egy lélek a parkban, ezért egyedüliként ültem le a megszokott padomra, mely kifejezetten hideg volt, de nem foglalkoztam vele. Végre újra láthattam anyát, a csillagok között, és ez mosolygásra késztetett.
Végre azt érezhettem, hogy valaki igenis törődik velem, valakit érdeklek, és valaki több időt szeretne tölteni velem. Persze simán benne volt a pakliban, hogy csak ki akar hasznáni, de nem akartam erre gondolni. Miért tenné? Olyan kedvesen fordul felém minden egyes alkalommal, egy rossz szava nem volt hozzám, nem nézném ki belőle, hogy átver. Csak nem teszi, ugye?

(!!!)

- Biztonságos ilyenkor egyedül üldögélni itt, kislány? - egy öblös, mély férfihang zökkentett ki gondolataimból, mire ilyedten fordultam a sötét alak felé. Fejére egy vastag, sokat takaró fekete sapka volt húzva, felsőtestét viszont csak egy pulóver fedte. Arcát nem láthattam, ezért fogalmam sem volt, mennyi idős lehetett, pillantása arra ösztönzött, hogy minél előbb eltűnjek onnan.
- M..m már itt sem vagyok - pattantam fel, és indultam el a férfivel ellenkező irányba, de ő a csuklóm után kapott, és kissé megszorította azt.
- Maradj még. Játszadozzunk kicsit - nyájas hangjával ellentétben erősen rántott magához, ennek következtében testünk összeütközött. Elkezdtem pánikolni.
- Engedjen el - próbáltam kiszabadulni éles szorításából, miközben testem egyre jobban remegett - kérem!
- Ne visíts. Jól fogod érezni magad - míg egyik keze még mindig engem szorított, másik becsúszott a kabátom alá, és nadrágom gombjával kezdett játszadozni.

A testem majdhogynem feladta a szolgálatot, amikor mindenféle rugdolózásom ellenére egy könnyed mozdulattal lerántotta rólam a farmert, lábaim pedig abban a pillanatban szétfagytak.
- Mit csinál? - ennyit tudtam kinyögni, remegtem, sírtam, össze vissza kapálóztam, de egyszerűen olyan erősen tartott, hogy esélyem sem volt ellene. A bugyimat is levette rólam, majd következtek az ő ruhadarabjai, közben pedig szabad keze a mellemet tapogatta. - kérem, ne csinálja ezt, könyörgöm! Van nálam pénz, odaadom a telefonomat is, bármit, csak ne csinálja ezt!
- Nem kellenek a szar cuccaid - már már szinte kiabált, majd egy pillanatot sem tétotvázva belekapaszkodott a derekamba, és belémhatolt.

Csak ott térdeltem a földön, tehetetlenül, a jéghideg, süvítő szél a csontjaimig hatolt, testem egésze éles fájdalomban lültetett, én pedig nem tehettem mást.

Nem tehettem mást, mint hogy hagytam, hogy újra porig alázzanak, tökre tegyenek, és örökre megpecsételjék az életemet egy kínkeserves negyedórával.

Sziasztook;)
Be kell vallanom, eléggé szomorúan írtam ezt a részt, ne haragudjatok, de ez is része a történetnek🥺
Nagyon köszönöm az 1k megtekintést, feldobtátok a napomat ezzel❤

A véleményeiteket szívesen várom:)

xx T 💕