Stand By Me - Pierre Gasly ✅

ＴＲＥＩＺＥ (ＣＡＲＭＥＬＬＡ)

- Haló? - a lány fáradt hangját hallva egy apró kő esett le a szívemről. Tehát ébren van.
- Alexa, hol vagy? - tértem rá egyből arra, amit akartam, közben pedig még mindig remegtem a pár órával ezelőtt történtektől.
- Münchenben, miért? Hajnali három óra van, mi olyan fontos? - hallottam a telefonon keresztül ásítós hangját.
- Kérlek, gyere ide, szükségem van rád - kezdtek könnyek folyni az arcomról, megint - nagyon szépen kérlek.
- Te jó ég, mi történt? - váltott át hangja egyből aggódóbb tónusra.
- Csak gyere ide, és mindent elmondok - szipogtam. - szükségem van rád.
- Rendben Carm, már nézem is a repülőt, tarts ki. Bántottak?
- Igen - zokogtam fel, ahogy felidéztem az emlékeket. Alexa volt az egyetlen, akivel meg mertem osztani azt, ami történt, hisz ő már a múltamról is nagyjából tudott mindent.
- Szóljak Pierre-nek is? - kérdezte ijedten.
- N.. nem kell, nem akarom még elmondani neki.
- Két és fél óra múlva indul egy repülő, ha nagyon sietek, akkor el tudom érni - vágott közbe - tarts ki!
- Köszönöm - hajtottam térdemre a fejem, hagyva, hogy a sírás újra eluralkodjon testemen.

Fájt. Fájt, hogy mikor már épp felépítettem a bizalmamat valaki felé, pont akkor döngölték földbe, alázták porig ezt. Miért? Mit tettem, amiért ezt érdemlem, mit ártottam a világnak, mit ártottam Istennek?

Éjszaka képtelen voltam lecsukni szemeim, mert rögtön az emlékképek jutottak eszembe, amelyek újra és újra remegésre, sírásra késztettek.
Reggel kilenckor végül hatalmas táskákkal a szemem alatt feltápászkodtam, és az ajtóhoz sietve kinyitottam azt, mögötte pedig egy aggódó tekintettel találtam szembe magam.
- Mostmár elmondod, mi történt? - a lány arcomat meglátva szorosan magához húzott, és hátamat simogatva hagyta, hogy újra elsírjam magam.
- Megtörtént. Megint - zokogtam, a fájdalom pedig szinte teljesen átjárta testem.
- Mi történt meg? - tolt el magától Alexa, és mélyen a szemembe nézett - te jó ég, ugye nem?
- Éjszaka elmentem a parkba - próbáltam összeszedni magam - és akkor... akkor.
- Carm, te szegény - láttam, hogy könnyek gyűltek barna íriszeiben, melyeken megcsillant a fény, még szebbé téve azokat. - figyelj rám - nyúlt arcomhoz - ezt mindenképpen jelentenünk kéne a rendőrségen. Készen állsz rá?
- Nem - ráztam a fejemet hevesen - de kénytelen leszek.
- Menj, mosd meg az arcod és öltözz át, én addig megnézem hol van a rendőrség - simogatta meg arcom, én pedig hagyva, hogy gyengéden megfordítson, tettem amit kért.

- Hölgyem, megkérem arra, hogy az apró részletekre is kitérve mindenről számoljon be, ami hajnalban történt - rideg, komor iroda, negyvenes, már őszülő rendőrnő, oldalán bilinccsel és pisztollyal. Kellemes környezet.. - akár csak egy pici nyom is sokat jelenthet annak érdekében, hogy megtaláljuk az elkövetőt.
- Rendben - bólinottam egy aprót, és elrejtve a feszültséget, melyet a komoly nő váltott ki belőlem, folytattam - körülbelül tizenegy órakor indultam el a parkba, ahol leültem egy padra - egy kínkeserves óra volt, mire a rendőr tömérdek kérdését megválaszolva elmeséltem az éjszaka történteket, és bevallom, nem volt könnyű. Ahhoz szoktam hozzá, hogy a problémáimat bagamban tartom, magamban rágódók rajta, nem osztom meg senkivel, erre hirtelen ki kell teregetnem mindent egy számomra teljesen idegen embernek, még akkor is, ha ő rendőr.

- Amint lesz gyanúsítottunk, értesíteni fogjuk önt és akkor megbeszéljük a következő lépéseket - nyitotta ki előttem az ajtót, miszerint távozhatok, előtte viszont újra megszólalt, ezzel jelezve, hogy végülis ő is csak egy ember, ő is csak egy nő - kitartást, pihenj sokat!
- Köszönöm - mosolyodtam el halványan, és egy utolsót intve neki az alulában várakozó Alexához lépkedtem.
- Milyen volt? - húzott magához egyből.
- Hosszabb mint gondoltam - tettem úgy, mint akit nem túlzottan érdekel az egész.
- Ugye tudod, hogy beszélned kéne vele? Felhívott egy órája, hogy tudok e rólad valamit, mert nem válaszolsz az üzeneteire. Aggódik érted Carm.
- És mit mondtál neki? - kérdeztem hevesen.
- Nyugi, semmit. Ez a te dolgod, neked kell megosztanod vele, de könyörgöm, szegény fiú már teljesen kivan! - mutogatott hevesen kezeivel. - és kérlek, ne félj tőle.
- Tegnap meghívott magához filmezni ma délutánra - hajtottam le a fejem, ezzel együtt pedig a hangerőm is lehalkult - de nem tudom, hogy elmenjek e. Nem biztos hogy készen állok még rá.
- Figyelj. Teljesen megértem, hogy most legszívesebben egyedül lennél, de az csak rossz lenne neked. Annak ellenére is hogy magadnak sem mered bevallani, én tudom, hogy érzel valamit Pierre iránt - szólásra nyitottam a szám, hogy ellenkezzek, de Alexa meggátolt ebben - ne tagadd.
- Nem tudom - pár perc csend után végre megszólaltam - fogalmam sincs.
- Menj el ma - sóhajtott fel a lány, miközben belökte a tömbház ajtaját. - én addig elleszek egyedül.
- Biztos?
- Biztos. És itt maradok veled éjszakára is, nem hagylak egyedül. - bólogatott, kedves, törődő szavai pedig kissé megmelengették szívem.
- Nagyon köszönöm, de tényleg - küldtem egy apró mosolyt neki.
- Már csak egy kérdés van - rúgta le magáról a cipőjét, és a hálószoba felé indult - mit veszel fel?
- Fogalmam sincs - nevettem fel kínosan, hisz a keresetemből adódóan új darabokat nem igazán vásároltam magamnak egy jó ideje, így ruhatáram kimerült pár elnyűtt farmerben, egy szoknyában, és néhány felsőben.

- Úristen - Alexa kikerekedett szemekkel húzta elő a szekrényből azt a babakék ruhát, melyet még Abigel vett nekem, és azt, melyet történetesen teljesen elfelejtettem - ez tökéletes!
- Nem túl sok? - néztem végig a hatalmas kékségen.
- Próbáld fel - dobta oda nekem, én pedig a vállaimat megvonva elkezdtem átöltözni, a hideg pedig minden egyes alkalommal kirázott, mikor hozzám ért a bársony anyag.

Próbáltam Alexa szemében azt a látszatot kelteni, hogy teljesen túltettem magam az éjszaka történteken, de ez közel sem volt így. A férfi erősen markoló kezét még mindig éreztem derekamon, hallottam mocskos hangját füleimben, éreztem alkoholtól bűzlő szagát orromban. Talán neki csak egy könnyed áldozat voltam, de soha nem fogja megtudni, mennyi lassacskán felépített falat rombolt össze bennem egy szempillantás alatt. Fájt, iszonyatosan.

- Muszáj lesz ebben menned - zökkentett ki a lány a gondolataimból, mikor a ruhakölteményt teljes egészében magamra öltöttem - és ellenkezést nem fogadok el!
- Filmezni fogunk, nem bálba menni - próbáltam ellenkezni, bár őszintén engem is megfogott a halványkék, v - nyakú csoda.
- Egy sportcipővel tökéletes, Pierre álla le fog esni - jött izgalomba barátnőm - segítek megcsinálni a hajad. Legyen göndör, a kedvemért.
- Nincs hajsütővasam - szomorodtam el.
- Még jó, hogy én mindig tartok magamnál - pattant oda valószínűleg gyorsan összedobált sporttáskájához, és kihúzta belőle az említett eszközt, majd reakciómat nem várva már le is ültetett a konnektor mellé. - Carm, én komolyan mondom, hogy Pierre kész lesz tőled.
- Tényleg? - pirultam el belegondolva a szituációba, és valljuk be, tetszett. Mi van, ha érez irántam valamit, ha tetszek neki? Akkor megmelengeti a szívem. De mi van, ha csak barátként tekint rám? Akkor összetöri.

Nehéz játék ez.

Sziasztoook!
Sajnos a héten kevés időm volt írni, de igyekeztem, és a hétvégén is megpróbálok minél több részt összehozni! ☺

Illetve szeretnék nektek egy könyvet ajánlani, hisz úgy érzem, sokkal kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemel.
allergic_girl profilján megtalálhatjátok a Took My Hand című művet, amely egyébként egy Alex Albon fanfic, úgyhogy ha bele szeretnétek vetni magatokat egy újabb forma 1 - es könyvbe, akkor itt az alkalom, és persze ne hagyjuk ki kedvenc thai-brit pilótánkat sem, akinek a karaktere hihetetlenül jól van megjelenítve ebben a csoda történetben.

Legyen csodás hétvégétek,

xx T ❤