A tegnapi nap kicsit homályos, apró foszlányokban jelent meg előttem. Minden kiesett ami számított. A háremem. Legalább a másik lányra emlékszem. Soni vagy talán Sum, hogy is hívták? Áh megvan, Sunmi! Istenem, de jó volt vele a szex, akarok még ilyet! Tudom, olyan vagyok mint egy követelőző kisgyerek, aki egy nyalókáért könyörög a szüleinek, bár az én szüleim erősen ellenzik a szex partnereim. Nyalókáról jut eszembe, vajon milyen lehet nedvesen? Biztos, hogy valamelyik lányon majd ma kipróbálom, nagyon finom lehet!
A szekrényen lévő fájdalomcsillapítóért nyúltam és víz kíséretével lenyeltem. Be van készítve mindig egy darab, mert tudom, hogy elvetem a súlykot és többet iszom a kelleténél. Fel ültem az ágyon és megborzoltam már így is kócos hajamat. Nem ártana most egy gyors zuhany. Ki szenvedtem magam kényelmes helyemről és egy törölköző kíséretével bementem a mellettem lévő helyiségbe.
Kilépve a kabinból meg csapott a hideg levegő, de nem érdekelt. Szeretem a hideget, az nem jelent semmilyen érzelmet, csak annyit, hogy fázol, ami nálam kiesik. Megcsörrent a telefonom és drága barátom nevét láttam megjelenni a kijelzőn.
- Mondjad. - szóltam bele köszönés nélkül.
- Hallod, találkoztam egy tök szexi lánnyal. Ha nem jössz a bulira én magam rángatlak el ide. - hanga komolynak hangzott és mivel úgy is "rég" dugtam, ezért elkezdtem készülni.
- Dobd át a címet. - majd letettem. Nincs kedvem most azt hallgatni milyen lányokkal találkozik éppen, majd úgy is látni fogom én is őket egy éjszaka erejéig, vagy talán tovább.Egy egyszerű fehér póló és egy farmer. Kell még több? Szerintem se. Akkor ideje dugó pajtit keresni! A bár hatalmas volt, nem a megszokott értelemben. Vagy kétszer akkora mint a sztriptíz klubb, ahova szoktam járni. Mivel tudtam, hogy Ayama és Hoseok itt van, ezért elindultam megkeresni őket. Nem is kellett sokat mennem, ugyanis a pult felett álltak, vagy inkább ittak.
- Lassabban kislány. - karoltam át, apró testét. - Nem fogod bírni. - összeborzoltam haját, amit ő egy szemöldök ráncolással díjazott.
- Te beszélsz? Remélem taxival jöttél, mert mind inni fogunk! - az a boldogság a szemében, igazán jól állt szép arcához, olyan kár, hogy ez csak az alkoholnak köszönhetjük.***
Egy szőke, karcsú lány belépett az ajtón, pont azon az ajtón amerre az előbb néztem. Az ismeretlen bámészkodott, nem tudta merre is menjen, de egyszer csak határozott léptekkel megindult egy irányba. Az ott Sunmi? Baszki, így nem hajthatok rá, főleg, ha barátnők. Ügyesnek kell lennem.
- A következő kört én állom. - Ayama rendelt egy kört és láttam már rajta, hogy ő sem bírja sokáig.
- Utána haza kellene menni. - Hobi, édes, drága barátom, hogy te mekkora egy ünnep rontó paraszt vagy.
- Rendben. - húzta le a lány a feles pohár tartalmát.
- Megvárjunk? - nézett arra, amerre én.
- Csak beszélek vele egy picit. - bólintott és kiment taxit hívni. Sun felállt és egy picivel messzebb a pulthoz lépett. Itt az én időm! Oda sétáltam és rá tettem tenyereimet az asztalra. - Hello gyönyörű hölgyek. - vetettem be a csábító énemet.
- Szia. - nézett rám a szőkeség.
- Mi járatban vagy itt? - kérdezte a fekete hajú barátnője.
- Szeretném egy percre elrabolni a barátnőtöket. - néztem a prédámra. - Persze, ha szabad. - bólintott egyet és fel állt, majd utánam jött. Egy kicsit csendesebb sarokba húztam. - Mond csak, egy ilyen szép lány, miért nem a barátjával jött? - igen, fogalmam sem volt, miért így kezdtem ezt a beszélgetést, talán mert tudni akartam van-e valakije?
- Otthon maradt és azt mondta, hogy érezzem jól magamat. - szóval van, de ez nekem mióta akadály?
- Szóval nincs kedved valami jó dologra? - húztam magamhoz közel, miközben a kezemet derekára tettem.
- Dehogy nem. - látszik, hogy ivott, lehet ezért ilyen. - De ahhoz el kellene menni máshova. - a kezemet megragadva kihúzott a szórakozóhely sikátor részéhez és ajkaival rám tapadt. Hátát a falnak nyomta és követelőzve falta számat, amit persze, hogy viszonoztam, ugyan akkora hévvel.
- Figyelj, most szólok, hogy neked barátod van és valószínűleg azért mászol rám, mert ittál. Ezt gondold át és utána azt csinálunk, amit csak szeretnél. - látszik, hogy megértette, de ismét megcsókolt.
- Akarlak. - ez mind szép és jó, de én ezt nem tartom helyesnek. Lehet részeg vagyok, hogy ilyenekre gondolok.
- Biztos? Van barátod. - mintha megvilágosodott volna, megrázta a fejét és meg kapaszkodott bennem, nehogy elessen.
- Igazad van, otthon vár rám ameddig én egy idegenre mászok rá. Nem iszok többet, egy életre elég volt ez nekem. - szóval kezd észhez térni.
- Menj haza, biztos vár már. Ha meg nem, itt a számom. - csúsztattam kezébe egy cetlit. - Légy jó. - és otthagytam. Képes voltam leállni, ez a lány más mint a többi. Ő különleges, szép és kedves. Elvesztettem az eszem a csókjától. Olyan vagyok, mint egy követelőző kisgyerek, többet akarok belőle.- Mi történt? - dőlt nekem Ayama.
- Le állítottam. - karoltam át apró testét és elkezdtem a karját simogatni.
- Jól vagy? - nézett fel rám, őzike szemeivel. Milyen jó ember vagy te lány.
- Megvagyok. - pusziltam bele, majdnem húgom hajába. A taxi megállt előttünk és sorjában beszálltunk, az utána következő dolgok teljes homályban elfoglalták agyam legmélyebb pontját.***
Ki készültem, teljesen. Hobinál szálltam meg az este és az alkohol szag csak úgy árad belőlem. Két szó: kurva büdös vagyok, még ha ez három is volt. Oldalra nézve meg rugdostam a szoba tulajdonosát, hogy mégis mi a faszt keresek vele egy ágyban.
- Kelj már fel. - rúgtam rajta egy nagyot és a földön kötött ki.
- Mivan már? - könyökölt az ágyra.
- Miért vagyok itt? - néztem a ledobott ruháimra.
- Nehogy azt hidd, hogy nem bírtam ellenállni annak az önelégült pofádnak. Egyszerűen csak lusta voltál máshova menni, ez meg mégis csak az én szobám. - most, hogy okosabb lettem, kezdhetek készülni, mert apám leszedi a fejem. Megint.
- Mennem kell, ő nagyságosa vár. - kicsit sem szégyenlősen felvettem a hiányzó darabokat és távoztam a szobából, majd a házból is.- Mégis hol voltál? - hallottam apám erőteljes hangját, amint beléptem az ajtón.
- Hát nem itt. - fordultam el mellette és a szobám felé indultam.
- Azt hiszed, hogy vicces vagy? - ragadta meg a karomat és magával szembe rántott.
- Tudom, hogy az vagyok. Amúgy mindig így vársz haza? - kitéptem szorításából magamat és folytattam utamat. - Erre persze nem válaszolsz. - ordítottam le a lépcső tetejéről. - Amúgy meg, örülök, hogy láthatlak. Apa. - majd otthagytam a tátott szájú férfit, akit 2 éve nem hívtam apának, előtte.Heyoo emberiség, van itt valaki?
Na igen, január óta nem írtam... Vagyis hát, 500 szó megvolt már akkor, amikor az előző részt kitettem, de ez van.
Remélem azért tetszett, igyekeztem 2 nap alatt összehozni a maradék szavakat.
Na pusz pusz - Ava🥀
(Megszerettem a rózsa smileyt, neh._.)2021.04.04
أنت تقرأ
sᴏʟɪᴛᴜᴅᴇ || ʙᴛs ᴍɪɴ ʏᴏᴏɴɢɪ ғғ. ||
أدب الهواة! Igyekszem befejezni ! Yoongi a nagy nőcsábász. Ismerős, igaz? Már csak egy lányt kéne talál.. Hoppá! Hát mekkora mázli, hogy itt van nekünk HaNeul. Ez a szőkeség 1000% hogy elcsavarja a fejét. Lesznek kisebb próblémáik az biztos, de kinek nincs...