Szeretni és szeretve lenni (HOB fanfiction) (BEFEJEZETT)

⪦Egy⪧

Fehér éjjelnek nevezte Xie Lian azokat az estéket, amikor a felhőtlen égbolton a holdfény mindent beragyogott. Xie Lian ablaka szélén ült, egyik lábát felhúzva magához. Nyugodt légzéssel figyelte a környék fényeit és alig hallható zajait. Még az iszákos lakók is álomba szenderültek. Egyedül Xie Lian nem tudott Morpheusz karjaiba zuhanni. A fiatal férfi fizikailag nem érezte fáradtnak magát, hiszen nem csinált semmit, nem volt miben elfáradnia. Lélekben azonban már eggyé vált nyikorgó, méregzöld parkettájával, olyan mélyen volt. Ránézett faliórájára az ajtó felett. Kicsivel múlt egy. Hidegnek mondható éjszaka volt, Xie Lian mégis kinyitotta ablakát. Pont ezért. Mert hideg van. Érezni akarta, hogy nem álmódik, hogy ez a valóság, hogy a hideg végig áramlása a testén azt jelenti: él. Márpedig, amíg élünk, addig megoldást is lehet találni. Ez tartotta Xie Lianben a lelket, hogy nem lát a jövőbe. Éppen ezért akármi megtörténhet, ami a balszerencséjét szerencsébe fordítja. Szülei halála után egyedül kényszerült eltartani magát. Rokonai nem voltak, de mit is mondhatott tizennyolc évesen, hivatalosan felnőtt emberként, miért menne bármelyik rokonához? Azért, hogy tartsák el őméltóságát, hercegként bánjanak vele, aranyban fürösszék, mint azt a tragédia előtti időkben, egész addigi életében tették szülei? Lehetetlen, előbb szállnak alá az istenek a halandó világa, minthogy ez megtörténjen.  Xie Lian szegénnyé vált, elárvult, méltósága is igen csak megcsappant, de akkor sem fog azért könyörögni, hogy eltartott legyen. Pedig van annyira rossz helyzetben. A családi vállalkozás bírósági ügyéről és abból vesztesként kikerüléséről mindenhol olvasni és hallani lehetett, egy helyet sem hagytak ki. "A letaszított királyi család", "Aranytól a műanyagig", "Ahogy fent, úgy lent". Végeláthatatlanul sok cikk és főcím. Xie Lian utólag csak sóhajtani tud azon, mennyire eltúlozták a címeket, hiszen egyik őse se királyi család leszármazott. Egyszerűen gazdagok voltak. Nagyon gazdagok. A cikkeknek hála, a szegényház szomszéd Huangja bácsija is tudott róluk. A vén Huang a saját fogsorát is elfelejtette, hova rakta, amikor szájában volt, de a Xie családról annyit hallott, hogy többször emlegette a fogsoránál és a káposztánál is. Xie Liant aligha akarta bárki alkalmazni, aki pedig igen, az alig fizetett többet annál, hogy ne haljon éhen és nagyjából ki legyenek fizetve a számlák. 

Igaz, sok éve történt az eset, de még mindig üldözi, huszonöt évesen is. A megélhetés... az életben maradás, a túlélés érdekében minden munkát elvállalt. Mindenféle munkát. Sokáig szedett szemetet, amibe annyira belejött, hogy miután kirúgták, magától kezdte óvni a bolygót, ingyen. Dolgozott gyorsétteremben is, de mivel csak a legrosszabbakba vették fel, a csótányok, patkányok, egerek, itt-ott talált piszkos fehérneműk és hajszálak miatt hamar bezártak, valamelyik annyit se élt meg, hogy egy hónapnyi fizetést tudjon adni Xie Liannek. Kipróbálta magát mókamesterként, ámde hamar rájött ő is és a közönség is, az erőfeszítése nevetségesebb a vicceinél. Próbálkozott takarítóként, ott azért rúgták ki, mert a női dolgozók ráfigyeltek, az arcára, nem a munkára. Tagadhatatlan tény, hogy Xie Lian húzhatna zsákot, akkor is gyönyörű maradna. Míg végül, odáig jutott, hogy a szépségéből, saját magából kényszerült megélni. Mindent elvállalt. Mindent. 

Xie lian leszállt az ablakpárkányról és elindult a bejárati ajtó felé. Miközben belebújt cipőjébe, majdnem derékig érő haja előre omlott. Mielőtt lenyomta a kilincset, megtorpant. Órák hosszának tűnő perc után lenyomta és kilépett. 

Ideje ügyfeleket keresni.