Felperzselve

1. rész

Ott állt lezserül begombolt ingben a pultnál. Elkalandoztak rajta a szemeim. Minden gyűrődésen és domborulaton megpihent a tekintetem. Felmérve őt, a mozdulatait.
Ő pedig csak mosolygott és nevetgélt miközben magához húzott egy nőt, akivel érkezett, majd megcsókolta őt.

Szomorúság lett rajtam úrrá. Végignéztem, ahogy odahajol, majd felkeltem az asztaltól és kimentem, olyan sietősen és összetörve, mint egy megcsalt nő. 

– Neked meg mi bajod? – jött utánam anyám.

– Semmi... – sóhajtottam.

– De mégis! Egyik pillanatban jó a kedved a következőben pedig hisztizel!

– Csak elgondolkoztam, hogy lesz-e valaha egy normális férfi az életemben – néztem a szemeibe. – A válaszom saját magamnak is elkeserítő volt.

– Add lejjebb a mércét, és a normális kategóriában kutakodj, ne az olyanban, amit sosem érhetsz el!

– Köszi anyu, ez nagyon jól esett  – megkerültem és ott hagytam a mosdóban.

Ki akartam szellőztetni a fejem, ezért egyenesen az bár elé, az utcára vezetett az utam. Anyám igazán kedves szavaival csak olajat öntött a parázsló lehangoltságomra. A halk zene és a friss levegő mindenre megoldás, és gyógyszer. Elkezdtem keresni a telefonomat, de hosszú turkálás után sem találtam a táskámban.

– Ne már...! – toppantottam hisztisen, miközben morogtam.

– Segíthetek? – lépett mellém egy férfi. 

Hangja ismeretlen volt, de nagyon kellemes cirógatott.

– Elhagytam a telefonom – kutakodtam tovább.

– Ha tudod a számod, akkor megcsörgethetlek az enyémről.

– Köszönöm, ez kedves tőled! – pillantottam rá.

Ő állt előttem, életnagyságban. Közelebbről még lenyűgözőbb volt, mint távolról figyelve. Elbambultam, talán még a számat is eltátottam, ahogy merengtem rajta.

– Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott! – kuncogott.

– Jaj bocsi – kapkodtam a tekintetem zavartan –, csak…

– Csak?

– Semmi! – próbáltam meg mosolyogni, de inkább vigyor lett. – Ideges vagyok a telefon miatt – füllentettem.

– Hmm... – hümmögött. – Ha mondod a számod, akkor ezen már segíthetünk is – mosolygott.

Elakadt a lélegzetem, de próbáltam elrejteni a dolgot, hisz barátnője van, vagy felesége nem tudom ki lehetett, de foglalt. Azért rendes tőle, hogy segít a nyomoromon. Megadtam a számom és már csörgött is. Anyám vette fel, szinte látom magam előtt az arcát, amint meghallotta az álombeli szőke hercegem hangját. Végig mosolygott. Nehéz dolga lehet a hölgynek mellette, biztos bomlanak érte a nők, ahogy most én is itt olvadozok előtte, pedig csak hozzám szólt.

Nem tudom mi van velem, ez a férfi kikészít, sosem viselkedem így. Megráztam a fejem és próbáltam normálisan viselkedni mellette.

– Gyere – érintette meg a karom.

Végigfutott rajtam egy jóleső bizsergés. Nem csak ott, ahol megérintett, az egész testemen áramlott tovább.

– Hova? – nyögtem ki végül.

– A telefonodért! – nevetett. – Bekísérlek. Meg akarom nézni anyukád arcát, elakadt a hangja, amikor bele szóltam a telefonba! 

Pislogtam egy hosszút. Ebből semmi jó nem fog kisülni, már most érzem.

Kinyitotta előttem az ajtót, mint egy igazi úriember. Végig mellettem sétált, úgy éreztem, mintha egy biztonsági őr lenne, nem számít mi jön az életemet rábízhatnám, mert megfog védeni. Az arcáról lejjebb esett a tekintetem. Ráharaptam a számra, majd az asztalunkat néztem már messziről.
Odaértünk.

– Egyszer az eszedet is elhagyod! – ripakodott rám anyám.

Elszégyelltem magam, tudja mi a helyzet de még be is éget.

– Ugyan, Kedveském! – legyintett a férfi. – Ennyi a legkevesebb, egy ilyen csinos hölgyért – rám pillantott.

– Ha ennyire tetszik, vidd el randizni!

– Anya! – szóltam rá.

Felnevetett a szőke hercegem.

– Ne haragudj! – elkaptam a telefonom az asztalról, karon ragadtam a férfit és elindultam kifelé. – Bocsánat, anyukám miatt. Elég rámenős és semmit nem szégyell kimondani.

– Miért, nem jönnél el velem randira? – arca elkomolyodott, mégis ott bujkált szemében az érzéki láng.

– Dehogynem! Vagyis... de, elmennék. Persze – jöttem zavarba.

– Akkor majd hívlak – mutatta meg a telefonját.

– Elmentetted? – elmosolyodtam.

– El – hajolt közel.

– A...a neved?

– Mi a nevem? – bólintottam. – Szeretnéd tudni? – búgta lágy hangon.

– Szeretném – bólintottam egy kicsit.

– Noah.

– Noah – ismételtem utána halkan. – De a barátnőd, akivel eljöttél... – puhatolóztam.

– Csak megjátszottuk – vigyorgott.
 
– Megjátszottátok? – kuncogtam. – Miért?

– Mert még előtte nem ismertelek és nem tudtalak megkérni, hogy te legyél mellettem az esküvőn. Igazi páromként – mélyen a szemembe nézett, s lassan végigsimított a karomon.

Kirázott a hideg.

– Biztos hívni fogsz?

– Amint a munkám engedi, biztosan – mosolygott rám kedvesen. – Ne haragudj, de most mennem kell – csörrent meg a telefonja. – Várj rám! – nyomott egy puszit az arcomra, majd a homlokomra és elindult felvéve a telefonját.

– Várni fogok.

Már nem hallotta.
Olyan puhák voltak az ajkai. Féltem, hogy csak átvág és anyám miatt ilyen, hogy majd hívni fog és biztos engem akar. Viccesnek tűnt, hogy pont azzal a férfival megyek randira, akin megakad a szemem. Eddig sosem volt ilyen.

Nem tudom, hogy hálás legyek-e érte, hogy anyám ilyen nagyszájú, miközben én a kétbalkezesek táborát erősítem, de most igen, örültem neki. Elmosolyodtam.

Ha nem lennék ilyen fáradt táncolnék hazáig, de így csak haza battyogtam a feltört sarkammal és alig vártam, hogy ledobjam magamról azt a rohadt cipőt. De egy ilyen nap után, már ez sem zavart annyira, mint általában.