Felperzselve

3. rész

Másnap korán ébredtem, nagyon izgultam a mai ebéd miatt. Anyám ki fog akadni, habár tegnap dobtam neki egy üzit, hogy plusz egy főre számítson, de szerintem csak az egyik barátnőmre gondolt. Ugyanis látta, de nem válaszolt.

Egy farmert és egy fekete blúzt kaptam magamra, fekete tornacipővel. Hajamat felfogtam, majd vártam. Izgultam, hogy igazat mondott- e, nem akarom magam megint idiótán érezni, hogy hittem valakinek, aki becsapott. Mondjuk... Egy szóval se mondta, hogy egy héten belül hív.

Kilenc múlt 10 perccel, nem jön. Vettem egy nagy levegőt, majd elindultam. Becsuktam az ajtót elraktam a kulcsot és elindultam lefelé a lépcsőn, ahol egy csokor virágba ütköztem.

– Ne haragudj – feleltem lomhán.

– Semmi baj, neked lett volna amúgy is! – vigyorgott mögötte a szőke herceg.

– Késtél.

– Tudom! – vigyorgott. – Nem akartak az utolsó pillanatban csokrot készíteni nekem, és meg kellett győznöm az árust, hogy a szívem tündérkéje ennyit megérdemel – mosolygott.

Még jó, hogy nem ül ki minden érzelem az arcomra, nagyon zavarba hozott, pedig azt hittem engem nem olyan könnyű... De ez a férfi, teljesen levesz a lábamról. Megnyaltam a számat. 

– Köszönöm! – vettem el mosolyogva. 

– Mehetünk? – lépett fel mellém, felajánlva a karját.

– Igen! – karoltam bele.

Nem tömegközlekedést használtunk, lent várt a panel előtt a kocsija, így hamarabb érünk anyuékhoz. Ami részben zavart, mert többet kell magyarázkodni, részben pedig nem érdekelt, mert legalább van, aki miatt magyarázkodhattam.
Női logika.

Oda értünk, kinyitotta nekem az ajtót, és segített kiszállni. Úgy bánik velem, mint egy hercegnővel. Sosem hittem, hogy megérdemlek ennyi és ilyen figyelmet egy férfitől is.

Bementünk. Apa mosolygott egyedül, amíg a többiek az álluk keresték. Igen, én is kerestem, mikor először megpillantottam, de nekik nagyobb meglepetés az, hogy velem van, mint az, hogy hogyan néz ki. Jól esett, hogy lenéztek mindig is, és most először nem kell magamra erőltetnem a mosolyt egy családi ebéden. Szívből jött és büszkén viseltem a görbe vonalat az arcomon.

Gyorsan telt szerencsére az idő, Noah végig tartotta magát meg se rezzent a megjegyzésektől és mindenből szinte tökéletesen vágta ki magát. Mintha betanulta volna a szöveget bármilyen kérdésre, amit felraknak neki.

Szerencsés vagyok vagy sem? 
Rohadtul annak érzem magam.
Alig kellett beszélnem, amiért hálás vagyok neki, mert nem az erősségem és gyakran belekavarodok abba, amit mondani szeretnék másoknak. Délután, mikor meguntam a sok színjátékot anyám részéről, oldalba lökdöstem Noaht.

– Mondjad, Szépségem – fordult felém.

– Elszaladok a mosdóba, utána megyünk?

– Ha ezt szeretnéd – mosolygott.

– Akkor megyünk – hirtelen felindulásból nyomtam egy puszit az arcára.

Már csak akkor jöttem rá, mit tettem mikor felkeltem a kanapéról. Nagyon melegem lett. Még szerencse, hogy a mosdóba indultam így megmoshatom az arcom is egyúttal.
Az ajtóban álltam már, kezem a kilincsen, mikor hallottam anyám és Noah hangját.

– Akkor, ahogy megbeszéltük! 

– Úgy lesz hölgyem, ne izguljon!

Kimentem.

– Mehetünk? – vettem egy mély levegőt.

– Persze! – fordult felém Noah mosolyogva.

Remélem tényleg nem anyám fizette le, abba lelkileg beleroppanék. Nem a tudatba, hogy emiatt van velem, hanem abba, hogy igazat kell adnom anyámnak abban, hogy lejjebb kéne adnom a mércét, mert akik nekem tetszenek azok rám se néznek alapesetben.
Gyomorgörcsöm lett.

– Valami baj van? – fordult felém a kocsiban, amint beszállt.

– Semmi, csak kicsit sokat ettem – nevettem zavartan.

– Látom, hogy nem ez a baj  – fordult felém teljesen és megtámasztotta arcát.

Akkor essünk túl rajta, sóhajtottam. Felé fordultam és mélyen a szemébe néztem.
Azok a kék íriszek, legszívesebben megkérném, hogy zárjon bele, hagy ússzak a tengerében, bármilyen perzselő is.
De sajnos, nem ennek van itt az ideje. Válaszokat akartam.

– Anyám fizetett le, hogy velem legyél?

Kinevetett.

– Kinézed belőlem? – mutatott magára.

– Anyámból igen, és még nem is ismerlek. Megjátszott randid is volt már, ez sem sokban különbözik attól.

– Ha a beszélgetés miatt kérdezed, akkor nem kell aggódnod – simogatta meg az arcom. – Nemsokára halloween, és lesz egy parti, arra hívott minket el anyukád.

– Halloweeni parti?

– Igen.

– Anyu és a halloweeni partik két külön dimenzió. Előbb vágná le a saját kezét…

– Nem lesz ott, csak a barátnőid szervezik, és biztos akart lenni, hogy nem húzod ki magad a szórakozás alól – elindultunk.

– Remek – morogtam.

– Nem akarsz menni?

– Van egy új "barátnőnk" akivel nem igazán jövök ki jól... – néztem ki az ablakon.

– Mesélj – simított végig a combomon.

Lenéztem a kezére, olyan természetesnek vette, mintha ezer éve együtt lennénk és csak vígasztalni vagy kedveskedni akarna ezzel a gesztussal. Az én arcom meg lekörözne egy paradicsomot is.

Elmeséltem neki mi történt a múltkor. Csendben végighallgatott, meglepetésemre megjegyezte ki-kicsoda, pedig alig látta őket pár percre. Hazavitt, nem hívtam fel magamhoz, az eszemre hallgattam most és nem a szívemre, így elköszöntünk egymástól. Megint megígérte, hogy keres majd, aztán egy homlok puszival búcsúzott tőlem, miközben szorosan átölelt.