𝐈 𝐍𝐞𝐞𝐝 𝐔 | 𝐽𝑢𝑛𝑔𝑘𝑜𝑜𝑘

Part 13

Kétségbeesetten nyúltam a telefonomért, hogy felvegyem azt. Lara dörgő hangon szólt a telefonba:
-Hol vagy? Mi történt?
Pár másodpercre csönd lett, majd megszólaltam:
-Alicenál vagyok... Azt hiszem ma nem megyek be.
-Kérlek... Muszáj bejönnöd! Fontos dolgom van és nem hagyhatom ember nélkül az üzletet.
Nagyot sóhajtottam majd beleegyeztem, s  egy húsz perc elteltével be is értem a boltba. Lara már indulásra készen volt amikor odaértem. Átadta az üzletet majd el is ment a dolgára.

Nap végén én zártam a boltot. Lara egész nap elvolt valamerre. Fáradtan estem be a lakásomba, s végeztem el teendőimet. Mikor végre ágyba kerültem, elővettem a telefonom és ráírtam Alicera.

Hosszú órák teltek el, már javában éjszaka volt. Alice nem nézte meg az üzenetemet. Már éppen aludni készültem amikor Lara felhívott. Én rögtön felvettem a telefont, mert ő nem szokott az éjszaka közepén random hívogatni.
-B-Bogi... Én... Annyira sajnálom- hallatszott a hangján hogy sír.
-Mégis mit?? -kérdeztem riadtan.
-Azt hiszem... Alice... Már nem él

E szavak után teljesen lefagytam, majd könny futott a szemembe ami nem is sokáig maradt a helyén, mert szinte azon nyomban hullani kezdett mint a záporeső

-Mikor?? Hol?? Miért?? -kérdezősködtem
-... Öngyilkos lett...
-É-és ezt mégis honnan veszed?
-Rámírt... Elküldjem a beszélgetést? Szeretnéd látni...?

Nem tudtam mit csináljak. Egyszerűen teljesen leblokkoltam. A szívem tört ketté. Ő volt a legjobb barátom... Ő volt az aki tiszta szívből szeretett és én is őt... Miért történik ez velem? Miért csinálta? Miért nem mondta el nekem? Én segítettem volna... Hogy nem vettem észre? Én vagyok a hibás... Segítenem kellett volna neki... Nem szabadott volna elmennem tegnap munkába... Ahj...
Kinyomtam a telefont majd A párnába nyomva az arcomat, csak sírtam és sírtam.

Hosszú álmatlan órák után elérkezett a reggel. Az éjszaka folyamán egy percet sem aludtam. Tudtam, hogy életem egyik legrosszab napja, hete, hónapja lesz ez. Elkészülődtem és elindultam Alice házához. Előtte nem ettem, de még csak inni se ittam mert attól is elment a kedvem. Mikor odaértem nagy fájdalom nyomta a szívemet. Pár percig csak meredtem az ajtóra és a kezemben szorongattam a kulcsot.

Egy mély levegőt vettem, s a zárba helyeztem a kulcsot, majd elfordítottam benne. Beléptem az ajtón. Csend volt. A hatalmas ház csak úgy tengett az ürességtől. Nem tudtam miért jöttem ide vagy, hogy pontosan mit is akarok én itt csinálni. Nem tudtam semmit. Azt se, hogy Alice hol és hogyan végzett magával.

Csak összeroskadtam a szinte palotának mondható ház közepén és ismét elkezdtek potyogni a könnyeim. Abban a pillanatban nem szerettem volna mást, csak azt, hogy most itt legyen velem és megöleljen. Ő nem ezt érdemelte... Ő... Annyira jó ember volt... Miért? Miért kellett ez? A halk sírásból mostanra hangos zokogás lett.

Körülbelül egy órát töltöttem a házban. Végig azon agyaltam, hogy mi lehetett a halálának pontos oka. Talán Jimin? A poszter széttépve hevert a szobájába... A Chimmys párnájának nyomát sem találtam. Egyedül egy szobába nem néztem be... Nem... Oda nem szabadott bemennem. Ha akkor ott Alice nem jön be hozzám... Nem tudom mik történhettek volna, de talán jobb ha nem is tudom.

Tiszteltem ezt a lányt. Ő volt a legtalpraesettebb ember akit csak ismertem. Rémes múltja ellenére... Mindent beleadott, hogy jobbá tegye mind a sajátja, mind a többi ember életét.

-Alice szemszöge-

Egy furcsa helyen ébredtem. Minden fehér volt. Bárhova néztem, nem láttam mást, csak fehéret. A kezeimre pillantottam, majd a testemre. Fehér volt a ruhám és a kezem is sokkal fakóbb mint az átlagos. Nem tudtam mit tegyek és, hogy hol is vagyok valójában. Ez lenne a mennyország? Egy fehér szoba? Ennyi?

-Lara szemszöge-

Ma sem mentem munkába, mint ahogy tegnap se. Persze a mai napról Bogi semmit sem tud. Tegnap éjszaka óta nem keresett... Remélem nem csinált semmi hülyeséget. Már minden annyira közel van, hogy szinte magaménak érzem. Nem teheti pont most tönkre. Ő is boldog lehet, én is, na meg Jungkook és Jimin is.

Este, amikor a munkaidőmnek vége lett, elindultam Bogihoz. Nem sejthet semmit, ezért volt muszáj megvárnom a 6 órát.

Mikor a lakáshoz értem, habozás nélkül benyitottam az ajtón, ami meglepetésemre nyitva volt. Levettem a cipőmet, majd bementem Bogi szobájába. Kedvetlenül feküdt és bámulta a falat. Sütött róla, hogy hulla fáradt.

-Szia... -köszöntem az ágyon fekvőnek.

Nem szólt semmit. Úgy tett mintha ott sem lennék. Majd elismételtem újra:

-Szia...

Még mindig ugyan abban a pózba feküdt. Meg se rebbent a szeme. Talán haragszik rám? Rájött volna...? Nem az lehetetlen. Mindent jól csináltam, nem lehet baj a tervembe. Nyugi Lara... Minden rendben van.

-Bogi... Kérlek...-mondtam, s közben mellé ültem.

Erre sem mondott semmit. Még mindig csak úgy feküdt. Lassan kezdtem megijedni hogy valami hülyeséget csinált és... Valami baja lett. Elkezdtem simizni, majd a homlokára tettem a kezem. Szinte lángolt a láztól és hófehér volt. Egy percig sem haboztam. Felálltam és a konyhába siettem valamiféle gyógyszer után kutatva. Kerestem és találtam is. Poharat ragadtam majd megtöltöttem vízzel és a gyógyszerrel együtt bevittem a szobába Bogihoz. Leraktam az ágy másik végébe és próbáltam rábírni, hogy felüljön és be tudja venni a gyógyszert.

Nagy nehézségek árán, de felültettem és beadtam neki a gyógyszert. Konkrétan úgy viselkedett mint egy élőhalott. Nem reagált semmire. Nem szólt semmit. Visszafektettem és a fürdőből hideg vizet hoztam, majd abba ásztatott zsepiket tettem a homlokára, hogy a láza hamar csillapodjon. Ha egy zsepi felmelegedett, ismét be kellett vizezni, hogy lehüljön. Hosszas perceken át cserélgettem a zsepiket, hogy érjenek is valamit. Majd mikor éreztem hogy elég hűvös lett a homloka, levettem róla a zsepiket és újra simogatni kezdtem.