Stranger Things: Emily Stone története

Az árnyékszörny

/2.évad 9. rész/

/Emily szemszöge/

-...Will!! Menj!!- kiabáltam másodszor rá. Miután visszanéztem, õ már nem volt ott. Futottam a kapuhoz, de már csak a hült helyét találtam.- NEE!!- roskadtam le a földre. Csak a kapura figyeltem, és nem is vettem észre, hogy az árnyékszörny egyre közelebb ér hozzám, majd...elkapott.

/Will szemszöge/

Rohantam ahogy csak bírtam, de tudtam, hogy semmi esélyem eljutni Ilinoi-ba. Egyszer csak egy autó állt meg mellettem, majd valaki kinyitotta az ajtót. Az anyukám ugrott ki belõle.

- Úristen, Will!- ölelt magához, majd elfogott a sírás. Mindenki kiszállt a kocsiból.

- Hol van Emily?- kérdezte Mike.

- Ott ragadt.- mondtam, miközben abbahagytam az ölelkezést az anyámmal.

- De mégis hol??- kérdezte Max.

- A hellyel-lefelében.- mondtam, majd síri csönd lett.

- De ez mégis hogy történt?- kérdezte anya, majd elmeséltem a sztorit a majdnem csók, és az ölelésen kívül. Mindenki rám nézet. Mike nekem akart jönni.

- Nyugi, haver!- mondta Lucas neki.

- Hogy nyugodjak meg amikor ott hagyta az unokatesómat a Hellyel-lefelében!?- kiabált Mike.

- Nem akartam ott hagyni értsd meg!- mondtam neki.

- Mégis miért Mentél utána?! Te sodortad bajba! Nem is érdekelt, hogy be fog következni az, amit álmodott?!- kiabált vissza.

- Azt hiszed, hogy nem fontos nekem?! Hogy nem aggódok, hogy az a szörny elragadta-e vagy sem?!

- Fiúk!- szólt Nancy.- Nem lesz semmi baja, elmegyünk érte. Tizi meg tudja találni.- mondta. Mike és én szúrós szemet vetettünk egymásra, majd elment mellettem. Visszamentünk Murray-hez, majd anya és Hopper elkezdtek csomagolni, hogy lemenjenek, és megmentsék Emily-t. Odamentem Hopper-hez.

- Hadd menjek veletek!- mondtam hallkan.

- Kizárt, kölyök!- mondta. -Nem akarok még rád is figyelni.- vette a kezébe a kocsikulcsokat.

- Én vagyok az oka, hogy ott van, hadd segítsek!- szinte már könyörögtem Hopper-nek.

- A nem, az nem! Anyád nem fogja tudni elviselni, hogyha ott ragatsz megint!-mondta ellentmondást nem tûrõen.- Tizi, kezdheted.- mondta Hopper, majd Tizi eltakarta a szemét és Emily képét szorongatva próbálta megkeresni a lányt. Pár óráknak tûnõ hosszú percek után Tizi levette a kendõt.

- A könyvtárban van.- mondta. Hopper-nek és Joyce-nak ennyi kellett, beültek a kocsiba és elindultak megkeresni a kaput, hátha ki tudják nyitni újra. Mi meg ott maradtunk. Nagyon aggódtam.

- Azért jól van?- fordultam Tizihez.

- Nem tudom. Nem láttam tisztán.- mondta. Mégjobban elkezdtem aggódni. Mivan, ha meghalt? Mivan, ha valami ennél is szörnyűbb dolog történt vele?! Ahhhjjj, én vagyok az oka mindennek!

- Will, jól vagy?- kérdezte Max, miközben kizökkentett a gondolataim hálójából.

- Aham, igen..- kaptam fel a fejem. Felálltam, majd járkálni kezdtem a lakásban. A barátaim aggódó tekintettel néztek rám. Nem láttam, de érzetem, ahogy a tekintetük lyukat éget a hátamba. De most nem foglalkoztam velük. Csak az érdekelt, hogy Emily jól van-e.

/ Joyce szemszöge/

A hideg is kirázott mikor befordultunk a laboratóriumnak a parkolójába. Olyan szőrnyű ez a hely. Nem volt senki se az épületben, biztos, hogy elköltöztek egy másik helyre. Kísérteties volt ez az egész. De a laboratórium legalsó szintjén megtaláltuk a gépet, ami szárva tartotta a kaput. Sértetlenül ott volt hagyva, mint ahogy néhány ruha az öltözőben. Azokat felvettük, majd kinyitottuk a kaput.