Áll az alku?

Coddiwomple

Coddiwomple: to travel in a purposeful manner towards a vague destination

Lágyan, hollófekete bársonyként ölelte körbe egész lényemet a sötétség. Úgy éreztem, mintha egy lefelé ereszkedő madártollal párhuzamosan ringatóznék az érintetlen vákuumban, majd a pihe földet érve - mintegy varázsütésre - méretet váltva, talajon billegő függőágyként fogadott volna magába. A koromszín űrben hatalmas kontrasztot adott a szinte villogóan tejfehér toll. Kényelmesen nyúltam el a párnás felületen felfelé kémlelve - azzal biztosítva még nagyobb komfortot, hogy csillagokat próbáltam kiszúrni a nyári esték palettáját idéző térben. Különös módon minimum öt féle fekete árnyalatot tudtam volna fölvázolni ez alapján, pedig eddig számomra mindig csak egy fekete képzet létezett mint szín.

Vajon ilyen lehet az én belsőm is? Zavart és orkános? Egy légüres térré válna minden itt ragadt lelke? Nem kecsegtet túl sokkal, ha mi magunk is ehhez a helyhez hasonlatossá deformálódunk - mind elfajzott külsőnkben, mind torz, összelyuggatott pszichénkben.

Gondolva egyet felálltam és egy lépéssel már kint is voltam a továbbra is libikókaként le-föl járó tollpehelyből.

Lassacskán kezdett kirajzolódni valami a látómezőmben, de még nem öltött tiszta alakot, olyan volt, mint egy keszekusza fantazmagória. Párszor fordult egyet saját tengelye körül, majd a vízió végre alakot öltött. Felderülve azonosítottam be a csak képekről már jól ismert egyén szarvasagancsokkal ékesített kobakját, ám most formája pár vonalból összeálló firkarajz volt. Mint Asano Inio teremtette Onodera Punpun alakja. Várjunk, ha én hoztam volna létre, ennél biztosan felismerhetőbb ábrándkép jelent volna meg. Miért nem akarod, hogy lássalak, Barátom?

Természetesen az elmaradhatatlan mosolyt nem hagyta el magáról; ünnepélyesen bazsalygott, fejét tekergetve.

Ügyelve poroszkáltam irányába, ám minduntalan kitért előlem mikor pár méteres körzetébe léptem be. Értetlenül álltam meg vele szemben egy biztos távolságon belül, nem akartam tapintatlan lenni. Ekkor zizegő hangot kezdett hallatni, de képtelen voltam kiszűrni mit is mondott. Többszöri próbálkozásainak sikertelenségének realizálása után abbamaradtak a hanghatások.

-Nem akar ez összejönni. - nevettem fel tehetetlenül. Látom minden összeesküdött ellenem, de nem most fogok beparázni, amikor itt van a cimbim.

-Kérlek, beszélj hozzám. - ismét felhangzott a mechanikus kántálás válaszként.

-Köszönöm... - sóhajtottam megkönnyebbülten. Ennyire még sosem éreztem magam elhagyatottnak. Egy útszélre kihajított elárvult kutya lettem, még érzem az egykori otthonomat jelentő biléta lifegését is. Viszont, most, hogy Rádió Démon szintén barátjának fogadott, tudom, elviselhetőbb lesz ez az egész.

-Leszel a segítő kezem? Ha elfogadsz, mint barátot, én nem foglak kitörölni magamból, esküszöm. Most, hogy egy ilyen helyen vagyok kénytelen boldogulni Angel pártfogása nélkül, csak Te maradtál nekem. Meg foglak védeni, ha elfogadsz. Na mit mondasz, hogy hangzik? - ügyetlenül pingált, üveges, kancsali halszemeivel egyszerre két irányba bandzsított, válaszra sem méltatva. Összeszorult a torkom.

-Elég komikus, hisz azt se tudom ki vagy, még csak nem is találkoztunk, én meg csak úgy kisajátítottalak magamnak! De mit vársz tőlem?! Borzalmas alak vagyok, mi sem bizonyítja jobban, hogy az én hajóm is idelent feneklett meg. De! Ez még nem jelenti, hogy végállomáshoz értünk. Nem, nem, az én zászlómat nem eresztették még le, a hajóm sem horgonyzott itt le. De a tovább haladáshoz kell egy kis támogatás. Segítesz, Rádió Démon? Jussunk ki együtt!