Szeretni és szeretve lenni 2 (HOB fanfiction) (BEFEJEZETT)

⪧Három⪦

San Lang már egy ideje szokásként surrant be hátul, hogy gyönyörködjön Xie asszony virágaiban. Azonban egyszer a Xie család ifja, aki tovább viszi a vérvonalat és tovább gyarapítja majd egyszer a vagyont, Xie Lian meglátta és rájött a bűnös cselekedetre. San Lang félt, hogy nemcsak hogy visszaküldik a házba, ahol lakik - ami történetesen nem messze van, ugyanis szomszédok, alig húsz perc választja el a két birtokot -, hanem szólnak az apjának, aki a fiával nem törődik, csak a hírnévvel és a vagyonnal. Ez pedig ha a fülébe jut, San Lang örülhet ha nem kap akkorát, hogy fal adja a másikat. Utálta az apját. Csak nemrég került hozzá, miután az anyja meghalt, de elég volt apjától egyetlen hideg pillantás, hogy tudja, megtűrt személy a házában. San Lang, amikor megszületett, és felnyitotta szemhéját, rögtön kiderült, van egy hibája. Nincs jobb szeme. Ettől San urat elfogta az undor, hogy tényleg egy ilyen csúf, ocsmány, undorító lénynek adott életet az egyéjszakás kalandja. Többször is kérvényezett vérvizsgálatot, remélve, hogy kiderül, az általa cafkának elmondott nő, aki igazából tisztességes, sok mással is lefeküdt, így a végeredmény az lesz, hogy Lang nem az ő fia. Csalódnia kellett. San Lang az ő fia. A fia, akinek csak vezetéknevet adott. Se szeretet, se pénz egyetlen gyermeke anyjának, hogy ne keljen megszakadnia kevés pénzért a nehéz munkában. Semmit nem adott, és San úrnak se adtak semmit. Nem szerették, nem született újabb gyereke, és a világ összes pénzéért se adta volna senki oda a lányát neki feleségnek borzalmas személyisége miatt. Mint ember, mindenki kerülte. Emberként belülről rohadt, üzletemberként azonban nála jobbat aligha lehetett találni közel s távol. San Langot az új házban apjához hasonló lenézés és undor köszöntötte és kísérte szorosan hozzásimuló átokként a nap minden percében. San úr mindig úton volt, alig járt haza, nem figyelt San Langra. San Langnak magántanárokat fogadott, és csak akkor várta el, hogy a fiát eljátssza, amikor hivatalos eseményen volt köteles megjelenni, ahova illett elvinnie az örökösét. Gyűlölt a házban lenni. Utálta a szürke kúria szürke és fehér falait és annak minden szürke és fehér berendezését. Mint egy hatalmas kripta. És tényleg, az is volt. Senki nem mosolygott, nem senki nem nevetett. A cselédek és a többi szolgáló is robotként végezte a dolgát közömbös arccal. 

Aztán egy nap, San Lang kimerészkedett délután a szürke kriptából és olyan messzire barangolt, hogy a távolból mesébe illő színpompát látott meg. Megszámlálhatatlanul sok virág, ezer színben pompázva, mindegyik másmilyen, más virág, más illatú. Olyan csoda, ami mellett nem tudott elhaladni anélkül, hogy meg nem nézné magának közelebbről. Megcsodálta. Megcsodálta a következő nap, és az azutáni napon is, és azután is. Mindennap, amikor csak tehette - márpedig tanórák végeztével igen csak sok ideje volt üresen. Rögtön tudta, hogy a szomszéd területén van, kerítés ugyanis nem választotta el a két birtokot. Igazán a fűből lehetett tudni, hogy másik területre tévedt. A Xie családhoz tartozó minden fűszál boldogan növekedett és zöldellt, míg a San úrhoz tartozó fű ugyan ugyanúgy zöld, mégis, mintha igazodott a házhoz és annak légköréhez, nem nézett ki élőnek. 

San Lang lebukása után, Xie Lian megmondta a fiúnak, semmi baj nincs, ha szeretné nézni a virágokat, viszont ha már annyira gyakori látogatója a kertnek, márpedig az, segédkezzen annak rendben tartásában. San Langot elbűvölte Xie Lian, a személyisége, segítőkészsége, magabiztossága, a természetes szépsége. Xie Lian is kedvelte a fiút, és bár Xie Lian mindenkivel hamar összebarátkozott, San Lang mégis más volt valamiben. San Lang Xie Liant kiskutyaként követte, amikor együtt voltak, és istenként itta a szavait, a legnagyobb tiszteletet megadva az alig néhány évvel idősebb tinédzser fiúnak. Xie Lian jót mosolygott rajta, de sosem nevette ki érte. Gondolta, idővel a fiú rájön, hogy egyáltalán nem tökéletes és nem fogja ennyire nagy becsben tartani a kapcsolatukat. Talán amikor San Lang is tinédzser lesz, vagy amikor barátai, barátnője lesz. Xie Lian a beszélgetéseken kívül gyakran invitálta be San Langot édességre. San Lang nagy élvezettel fogyasztotta el. San Langéknál csak egészséges ételeket szolgálnak fel, nincs édesség, nincsenek játékok, nincs élet. Amíg Xie Lianéknál volt, ideiglenesen másik világba juthatott, tele színekkel és élettel. Idővel San Lang rájött, hogy a tanórák előtt és után azt tesz, amit csak szeretne. Akár máshol is tölheti az éjszakát, senki nem szól bele. Így alakult, hogy idővel igent mondott arra, hogyha szeretne, vacsorázzon és aludjon ott, Xie Lianéknál. Xie úr és Xie asszony örömmel fogadták. Nagyot nevettek a történeten, hogyan került bele a fia életébe, de amint rájöttek, ki San Lang apja, hogy San Lang abból a San vérből való, rögtön eltűnt a mosoly arcukról, helyét sajnálat és együttérzés vette át. Mindkettejüknek volt szerencséjük megismerni San urat, mint embert. Miért gondolják szerencsének? Mert tudták, kit kell messziről elkerülni, ha néha napján hazajön vagy rendezvényen egymásba futnak. Xie úr szigorú, de igazságos, nem rossz ember. San Lang  apja iránt érzett ellenszenv ellenére szívesen látta üzleti ellenfelének fiát. Látszott rajta, nem kémkedni küldték. San Lang arca tükrözte, milyen is az élet a San házban. 

***

- Hua Cheng - jött ki Xie Lian a konyhába a vacsorát készítő Hua Chenghez. 

- Gege? - fordult felé mosolyogva az említett személy. - Szeretnél valamit? 

Xie Lian puffogó arcot vágott. 

- Bűntudatom van, amiért mindig csak te főzöl. 

- Talán rosszul főzök? - emelte magasba Hua Cheng a szemöldökeit. 

- Nem! Semmiképp! - vágta rá hevesen Xie Lian. - A főzőtudásod mennyei áldás - bólintott egyet erőteljesen. - Nálad jobban senki nem tud főzni. - Felnevetett. - Ráadásul, már az eleje óta nagy tehetséggel találod ki, miket és hogyan szeretek enni. 

Hua Cheng mosolya kiszélesedett. Szívét melengette Xie Lian elégedettségének öröme. 

- Tudom, hogy a konyha a te tereped, és finoman kifejezve... pocsékul főzök, de...

- Ez nem igaz! - szólt közbe hevesen Hua Cheng. - Gege főztje igenis ízletes! 

- A kukának, igen. Emberi fogyasztása valamiért nem alkalmas - jegyezte meg sötéten. 

- Oh. Ha emberi fogyasztásra nem alkalmas, én mi vagyok, talán szellem? - incselkedett Hua Cheng. 

- Ember vagy - felelte Xie Lian. - A legjobb - tette hozzá mosolyra húzódó ajkakkal. 

- Nem értek egyet - ingatta fejét. - Gege a legjobb. 

Xie Lian arcára pír szökött. Egyet nem értését jelezte feje lassú rázásával. - Erős túlzás, Hua Cheng. 

- Nem, nem az. - Hua Cheng közelebb lépett Xie Lianhez, már-már hozzásimult. Ujjaival végigsimított Xie Lian haján, arcára vándorolva, le kezéig. - Ebben az alávaló világban gege a legcsodálatosabb. Gegének ennél sokkal több járna. Az egész világ is kevés lenne, nem méltó gegéhez. 

Xie Liannek eltartott egy kis ideig, míg reagálni tudott. 

- Mégis mi többre vágyhatnék? - kérdezte gyöngéden. - Amim most van, az... nemhogy elég, jóval több is, mint amire vágytam. Van munkám, ahonnan egyelőre még nem rúgtak ki. - Rövid szünet után folytatta. - És ami a legfontosabb - mondta jelentőségteljesen. -  Itt vagy te. Nélküled megint szürke lenne a világ. Mert azt hiszem, az is. Szürke. Miattad nem az.

- Szürke - suttogta, szinte lehelte Hua Cheng. - Nem vagyok méltó gege szavaihoz. 

Xie Lian összevonta szemöldökét és egyet lépett előre, ütközve Hua Chengnek, hogy karjaival átölelte a férfit. - Hua Cheng, nálad jobb dolog nem történt az életemben! Fejezd be, hogy lebecsülöd magad!

Hua Cheng nem mondott semmit. Egyik kezét Xie Lian fejére tette, másikat a derekára. 

- Gege tényleg a legbecsesebb - gondolta.