20.

71 7 0
                                    

Reversed Clock

Egy one-shot a kedvenc történelemjáróimmal Héderváry Péterrel és Tárnoki Márkkal. Kellemes olvasást.

Véres karácsony

Amikor karácsony napján együtt gyújtottuk meg Márkkal az adventi gyertyát, hát sok mindenre számítottam, csak arra nem, hogy a következő pillanatban visszakerülünk az időben.

- Most mi a fenéért? - Morgok, ahogy tekintetem az égre emelem.

- Tudod, hogy sose hagynak minket békén. - Forgatja meg párom a szemét, majd csípőre teszi a kezeit és körbe néz maga körül.

- Szerinted mikor lehetünk? - Kérdezem, ő pedig felnéz az égre.

- Ha tippelnem kellene, valahol az első ezres környékén a Názáreti után. - Vonja meg a vállát.

- Jó lenne tudni, hogy miért vagyunk itt és egyáltalán hol vagyunk. - Fintorgok, ahogy én is körbe nézek.

- Erdőben. - Erre úgy nézek rá, hogy azzal ölni lehetne.

- Matty! - Sziszegem a fogam között, mire kihúzza magát és szalutál.

- Igen is kapitány! - Ennyivel elérte, hogy máris mosolyogjak. - Philippos nem tudja hol lehetünk, vagy valamit, hogy megtudjuk hol vagyunk? - Billenti oldalra a fejét.

- Hát van egy módszer, hogy megtudjuk hol vagyunk, de a mikor részt nem fogom tudni bemérni, azzal sose próbálkoztam. - Mondja a szánkkal Philippos, majd felemeli a kezünk és elkezdjük a varázslatot, aminek a hatására a gyűrűnk kék köve lilára vált. - Ott vagyunk, ahonnan jöttünk. - Jelenti ki.

- Akkor már csak a miért van, a mikor annyira nem is fontos. - Fogja meg az állát szerelmem.

- A gyufa még mindig meg van, de én se tudom, hogy mi... - Teljesen egyszerre fordulunk bal oldalra és szinte ugyanolyan védekező pózt veszünk fel. - Hallottad?

- Igen. - Suttogja a kérdésemre, ahogy a hátamnak veti az övét, hogy ne tudjanak meglepni minket.

- Egy biztos, nem vagyunk az 1600-asokban. - Jelentem ki, mikor az övemhez nyúlok, de csak egy kardot találok a pisztoly helyett.

- Elment. - Engedi le a kezeit kedvesem, majd fúj egyet. - Keresnünk kellene, vagy csinálni valamilyen szállást éjszakára.

- Szerintem is. - Biccentek, majd szorosan egymás mellett elindulunk a nap nyugtával egy irányba. Hamarosan egy falu közelében találjuk magunk. - Határozottan avar. - Jegyzem meg.

- Próbáljunk meg valahova bekéredzkedni? - Kérdezi, nekem viszont nagyon rossz előérzetem van.

- Nagyobb biztonságban érezném magam, ha nem. - Jelentem ki.

- Akkor elalszunk megint a szabad ég alatt. - Vonja meg a vállát, ahogy elindul vissza az erdőbe. Ahol felállítunk egy kis tábort az éjszakára. Igaz, hogy ételt nem volt időnk szerezni, de szerencsére ebédeltünk mielőtt történelmet jártunk, és amúgy is hozzá vagyunk szokva mind a ketten, hogy van, hogy napokig nem eszünk. Egymás karjaiban pihenünk, ahogy a hold egyre magasabbra emelkedik a horizonton, mikor furcsa szag üti meg az orrom.

- Füst? - Kérdezem.

- Egy tábortűz mellett ülünk Peti. - Mondja ki az egyértelműt Márk és mutat a kis tűzre, én meg nyakon vágom.

- Ez erősebb. - Fordulok a falu irányába.

- Most, hogy mondod... - Ráncolja össze a homlokát, majd feláll. - Ma már úgyse alszunk, oltsuk el a tüzet és nézzük meg mi van. - Én biccentek az ötletre és fel is állok, majd miután kioltottuk a tábortüzünket visszaindulunk a falu felé.

- Biztos nem reggeledik még! - Mondom egy kis aggodalommal a hangomban, mikor vörös fényt látok meg.

- Ez tűz. - Szedi szaporábban a lábait szerelmem, én meg felveszem a tempóját, mikor kiérünk az erdő szélére, ahol a falu áll, egy lángokban álló helyet találunk. Sikolyok, sírás, tűzropogás.

- Kardot fel Márk, irtsuk ki azokat, akik játszanak a tűzzel. - Kurjantom, mire a mellettem álló elmosolyodik és azonnal ki is rántja a kardját, majd rohanni kezdünk a falu irányába. A harc nekünk már megszokott dolog, a mozdulatok mind természetesen jönnek és gondolkodni se kell, hogy merre lépjek, hogy kikerüljem a támadásokat. Végül egy óra múlva, körülbelül egy tucatnyi hullával és egy leégett faluval találjuk magunk szemben. Márk letörli a homlokáról az izzadtságot, majd rám vigyorog.

- Boldog Karácsonyt, Peti! - Kuncogja.

- Menj a picsába, Márk! - Nevetem el magam, ahogy megölelem.

- Hát nem egy picsa, de határozottan jobb itthon. - Fúj egyet, én meg felnyitom a szemeim, hogy a lakásunkban találjam magam.

- Határozottan. - Biccentek. - Boldog Karácsonyt, Márk! - Csókolom meg a férfit, hogy eltereljem a figyelmünk a korábbi események emlékeiről.

Adventi Kalendárium 2020Where stories live. Discover now