Csak egy kis ajándék mindenkinek, aki erre jár egy adventi kalendárium formájában. Képek, rövid sztorik, versek és szemelvények régi és jövő béli könyvekből is. Kellemes karácsonyi készülődést kívánunk nektek én és @AzrielKeethli.
Ha végig követitek...
Egy Harry Potter fanficemből részlet, amiben Harry és Tom a Halál és a Sors gyermekeiként nőnek fel és indulnak világmeghódító útjukra egy alternatív világba.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
- Álljunk meg egy minutumra. - Húzza fel hirtelen a szemöldökét. - Csak tizenegyek vagytok. Még két év mire megtudjátok mik vagytok. - Néz ránk morcosan, mi meg egyszerre vigyorodunk el.
- A sors és a halál gyermekei vagyunk. - Suttogja Marvolo és mintha csak erre vártak volna az árnyak körénk gyűlnek. A professzor pedig azonnal a felrajzolt képre néz és látszik a tekintetén, hogy felfogta mit jelentenek a jelek.
- Milyen teremtmények vagytok? - Kérdezi egy hatalmasat nyelve.
- Árnydémon. - Válaszol Marvolo, látom, hogy a professzor megremeg.
- Akkor nem csoda, hogy borsódzik a hátatok a fény teremtményeitől. Az árnydémonok nem szeretik őket. - Próbál meg magyarázkodni.
- Csak én vagyok árnydémon. - Vigyorodik el Marvolo, mire a férfi meglepetten néz rá, majd kérdőn rám.
- Te mi vagy? - Jön a kérdés, én meg oldalra biccentem a fejem és arcomra széles vigyor szalad.
- Sanguentor. - Nyalom meg az ajkaimat, mire a professzor szó szerint a falhoz tapad és látom a félelmet a szemében, ami csak biztat rá, hogy lépjek és talán meg is tenném, ha Marvolo nem ölelne át és húzná a fejem a nyakához. Ezzel elérve, hogy minden érzékem elnyomja az illata.
- Nyugalom trapiche! Koncentrálj rám! - Adja ki a halk parancsot, én pedig engedelmeskedem neki és mély levegőt veszem. - Bocsásson meg professzor elkapta a hév. - Hallom Marvolo hangját, de nem nyitom ki a szemem.
- Az én hibám volt nem kellett volna erőltetnem. - Sajnálkozik a férfi.
- Köszönöm, bixbit! - Suttogom Marvolonak, mire ő lassan elenged. - Most már jól vagyok. - Biccentek. - Éhes lettem. - Kordul meg a gyomrom, mire egy tábla csokit látok meg az orrom előtt. Követem a kezet, ami felém tartja és egy mosolygós Grindelwalddal találom magam szemben.
- Edd meg nyugodtan. - Biccent, én meg elveszem az édességet. - Milyen nyelven beszéltetek? Ezt nem ismerem. - Mondja tekintetében kíváncsisággal, de engem valahogy a csoki jobban tud érdekelni, úgyhogy ráhagyom a testvéremre, hogy elmagyarázza a helyzetet a professzornak.
- A halál nyelve. - Vonja meg a vállát Marvolo.
- Akkor amikor azt mondtad, hogy a sors és a halál gyermekei, az nem képletes volt? - Tágulnak ki az idősebb varázsló szemei, mi meg kuncogni kezdünk, sőt Marvolo a fejét is rázza.
- Nem professzor, az egy kijelentés volt az igazságról. - Mondja nyugodtan, mire a férfi nagyot nyel.
