Elsárgult valóság

𝑰𝑽.

- Thea! Nem haladnál? Rád várunk! - kiáltott fel a földszintről, valószínűleg minden vendég örömére Jazlyn. - Leo, te is mozoghatnál.

Gyorsan felfogtam a hajam egy rögtönzött lófarokba és már léptem is ki a szobám ajtaján; pontosan egy időben az öcsémmel. Jelentőségteljesen egymásra mosolyogtunk, majd ahogy elhaladt mellettem, egy pacsira emeltem a kezem, amit úgy tűnt, viszonoz, azonban mielőtt tenyerembe csapott volna, elrántotta a kezét. Erre reflexből összekócoltam amúgy is fésületlen barna, viccesen kunkorodó fürtjeit. Durcás arccal fordult felém, azonban barna szemei vidáman rám nevettek.

- Thea!

Szemforgatva indultam el Leo oldalán a földszint felé, ahol Jazlyn türelmetlenül toporgott a látszólag teljesen nyugodt Shane mellett. Felvont szemöldökkel konstatáltam a fiú tényleges jelenlétét, habár nem kellett volna meglepettséget éreznem, hisz tegnap rendíthetetlenül bizonygatta, hogy ő velünk tart ma. Így hát, miután megbizonyosodtunk róla, hogy Giorgiát nem zavarná, ha vasárnap reggel beállítanánk hozzá, elhatároztuk, hogy meg is tesszük. Leo elmondása szerint még külön várja is a nő Jaz látogatását. Barátnőm persze ettől igencsak felélénkült és merő izgatottsággal kelt fel ma reggel és láthatóan azt hitte, hogy majd osztozunk a nagy lelkesedésében. Nos, ez nem jött össze.

- Neked is jó reggelt, Jaz - álltam meg előtte ironikus mosollyal az ajkamon. Őszintén, nem esett jól a korai, kéretlen ébresztő.

- Remek! Mindenki itt van, indulhatunk? - fordult körbe lendületesen, aztán meg sem várva a válaszokat, megindult a bejárati ajtóhoz.

- Katherine nem jön? - jutott eszembe hirtelen, ahogy pillantásom a jókedvűen álldogáló Shanen akadt meg.

- Azt mondta, inkább elmegy érdeklődni a temetőhöz közeli szállodába. Egy férfi azt javasolta neki a múltkor, hogy Mery arrafelé kereshetett szállást először - ingatta meg a fejét, míg lassan rám vezette tekintetét. Ajkain mosoly táncolt, ahogy meglátta meglepett arckifejezésem, ami szokatlanul normális stílusának szólt. Semmi gunyoros megszólalás, csipkelődés, irónia... Ez az ember egy rejtély, komolyan mondom.

- Rendben van. Akkor indulhatsz - fordultam vissza, Jaznek címezve utóbbi szavaim, viszont az ajtó ekkor már tárva nyitva állt előttünk, beengedve némi hűs reggeli levegőt.

Leo sóhajtva lépte át a küszöböt, velem a háta mögött, így a sereghajtó szerepében Shane tisztelgett. Mélyet szippantottam a frissítő levegőből és csillogó szemekkel néztem körül az utcában. Az elszíneződő lombok látványa kellemes melegséggel töltött el. Imádtam az őszt. Amolyan kellemes bizsergéssel tölti el az embert, ami apró örömet lop a lelkekbe és halvány mosolyt csal az arcokra. A gyér felhőkkel tarkított égre tévedt a pillantásom, miközben elindultunk a városközpont felé. A bolyhos vattapamacsok pökhendien terpeszkedtek és úsztak a széllel a nagy kékségben, egyenesen utánozva a kisebb csoportokban vándorló madarakat. A nap melengető fénye akadálytalanul érintette meg az utcákon közlekedő embereket, a magasba nyúló házak cserepeit és falait, de még az úttestet is lelkesen nyaldosta. Ennek ellenére kissé hűvös volt, hisz egy-egy erősebb légáram még munkálkodott azon, hogy ne érezzük túl kellemesnek az időjárást.

- Thea, szóltál tegnap anyának, hogy ma veletek leszek? - szakította félbe bámészkodásom az öcsém váratlan kérdése. - Nem akarom, hogy megint elkezdjen cseszegetni a házijaim miatt.

- Szóltam neki, még miután megbeszéltük a részleteket, ne aggódj. Tudja, hogy ma délelőtt nem vagyunk otthon, úgyhogy nem fog szerintem egy szót sem szólni miatta - mosolyodtam el, aztán mielőtt elbízta volna magát, gyorsan hozzátettem: - De azért vigyázz, ez a délutánra nem vonatkozik.