Adventi kalendárium

december 13.

Ajánlva _kreativ_nev_ kisasszonynak, a születésnapjára

I.

- Megcsókoltam - rontok be a szabályzat ellenére a Hékaté bungalóba, egyenesen Lou Ellen ágyához trappolva. Lou Ellen a legjobb barátnőm, még szép, hogy neki mesélek először.
Lou Ellen összecsapja az ölében fekvő vastag könyvet és izgatottan néz fel rám.
- Kit is?
- Hát Nicót, ki mást? - felelem, mintha ez annyira egyértelmű lenne. Mert, hát, az.
Lou Ellen elkerekedett szemekkel mered rám, leteszi a könyvet, feláll.
- Te. Megcsókoltad Nicót? Úgy érted, Nico di Angelót? - mutogat az ujjaival.
Ahogy kimondja, megremeg a gyomrom, mintha csak most realizálnám, mi is történt valójában. Még mindig érzem az ajka mentolos és gránátalmás ízét a számon, s hirtelen kedvem támad elfolyni.
Annyira hihetetlen az egész.
- Igen - felelem kipirult arccal.
Lou Ellen válaszul sikítani kezd, körbe ugrál, miközben valami olyasmit kiabál, hogy "Tudtam, tudtam, tudtam!" Bár, nem tudom pontosan kivenni.
Ha lehet, még jobban elvörösödök és mikor a Két szerelmes párt kezdi énekelni, gyorsan lefogom a száját. Épp elég a pletyka a táborban, nem kell egy újabb a gyengélkedőn fekvő fiúról és rólam.
- Mesélj! Hogy történt?
Őszintén, azt én is szeretném tudni. Az egyik percben még orvosként mentem be Nicóhoz a szokásos vizit miatt, a másik percben már a rózsaszín köd miatt az ajkaihoz közelítettem.
Engedélyt kértem, de nem emlékszem, hogy kaptam e választ, csak óvatosan megcsókoltam. Nem is tudom, mikor szaladt végig utoljára ilyen érzés a testemen. A gyomromban csak úgy szárnyaltak a dokipillangók.
Kihúzom Lou Ellent a kabinból, nehogy probléma legyen belőle, s egy közeli bokor mellé lépünk. Tördelem a kezem, toporgok, nem bírok magammal.
- Nos. Bementem hozzá, tudod, a szokásos - kezdek bele, de a lány közbevág.
- Megnézted, hogy van a szerelmed. Értem - bólogat.
- Nem a szerelmem - motyogom zavartan, mire Lou Ellen csak elnézően legyint. Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.
Várakozóan összefonja maga előtt a karját, érzem, hogy türelmetlen. És az Élet egyik íratlan szabálya, hogy sose várakoztasd meg az izgatott legjobb barátnőd, mert kitörhet a káosz.
Mesélni kezdek. Elmondom, hogyan húztam közelebb, hogyan ért össze a szánk. Nem az első csókom volt, mégis, Istenek, csodálatos volt!
Nyilván, az utóbbit nem kötöm az orrára, mert nem akarom, hogy elvérezzen itt nekem. Éppen annyit árulok el, amennyi szükséges. A többit önző módon megtartom magamnak, hátha éjszaka újraélem az egészet. (Kérlek, oh, nagy Hüpnosz, hallgasd meg az imámat!)
Lou Ellen végig vigyorog, mint aki nem akarja elhinni, hogy tényleg megtörtént. Én sem igazán tudom…
- És hogy nem vágott orrba?
- Vagy elcsábítottam, vagy az altató - harapok az utóbbi miatt az ajkamba. Mi van, ha tényleg az altató hatása miatt viszonozta? Talán nem is volt igazán magánál.
- Hülye vagy.
Talán, de egy szerelmes hülye, az biztos.

II.

- Megcsókolt. Will Solace megcsókolt.

Az ágyon ülök, a lábam sután kinyújtva, a kezeim az ölembe vannak ejtve. Jászon Grace az ágy melletti három lábú kisszéken üldögél. Nagyjából negyed órája jött be hozzám, Will Solace ugyanennyi ideje ment ki. Azóta a legjobb barátom próbálta kiszedni belőlem, hogy mi történt kettőnk között. Most pedig elmondtam neki.

- Mi?

- Megcsókolt.

- Istenek! És jól van?

Lassan fordítom a fejemet Játszon felé. Összehúzom a szememet, ő pedig látszólag őszinte aggódással viseltetik Will iránt.

- Mi van?

- Neeks, a legutóbbi ember, aki elkapott téged, Connor Ellelop volt. Közvetlenül utána pedig olyan pofont adtál neki, hogy két napig a te imádott Will Solace-ed viselte gondját.

- Ne hívj Neeksnek. Egyébként az nem pofon volt, hanem az öklöm. És csak mondom, hogy Will Solace nem az én imádott Will Solace-em. Ő csak... Csak...

- Csak megcsókolt és te hagytad - mosolyog rám szelíden Jászon.

- Mit tehettem volna? Vágjam pofon?

- Az öklöddel?

- Is. Szóval, mit kellett volna csinálnom? - felvont szemöldökkel, kérdő arccal meredek rá.

- Hmm. Visszacsókoltál? - érdeklődve szemléli az arcomat.

Nem válaszolok azonnal. Őszintén, nem emlékszem, hogy mi történt. Amikor Will Solace az ajkaimra hajolt, valahogy minden más megszűnt. Nem érzékeltem semmit, csak őt, nem hallottam semmit, csak őt. Nem volt idő, nem volt tér. Csak mi.

- Nem tudom. Azt hiszem...

Jászon hümmög, majd feláll és félszegen megigazítja a takarótmat.

- Will szerint izzadnod kell. Szerintem pedig, ha ezt várja tőled, melléd kéne feküdnie - egy pillanatra huncut fény villan a szemében, ami legalább három évet fiatalít rajta. Így olyan időssé válik néhány pillanatra, amilyen idős valójában.

- Hagyj már... - motyogom, de a zavart mosoly kirajzolódik a számon. - Az csak egy pillanatnyi dolog volt, hogy ő...

- A lehető legegyértelműbben kifejezte, mit érez irántad. Pihenj. Holnap jövök!

- Mi? Hány óra? - zavartan nézek körül. Olyan érzésem van, mintha az idő kicsúszna az ujjaim közül.

- Fél tizenegy. Rég nem szabadna itt lennem.

- De itt vagy - jelentem ki, a hangom pedig sokkal vádlóbb, amint azt akartam.

- Te vagy a legjobb barátom, Neeks. Akármit mondasz. Itt vagyok - mosolyog, majd halkan kimegy a szobából.

Hátra borulok az ágyban és kifújom a levegőt. Hihetetlenül szerencsés vagyok. Itt van nekem Hazel, a drága Hazel, aki minden ellenére fogja a kezemet és elnézi azokat az ostoba hibákat, amiket botor módon elkövetek ellene.

Itt van Jászon, aki a legjobb barátom. Akármit mondanak róla, számomra ő nagyon értékes. Felnézek rá, őszintén, és aki savazza őt, az gondoljon bele, mi mindenen ment át a fiú. Aztán gondoljon bele, ő milyen lenne ennyi szarság után.

Itt van a hetek többi tagja, akik szintén kiálltak mellettem. Ha nem is maradéktalanul, de akkor is kiálltak.

És itt van Will Solace, aki... Hát... Új. Új számomra, mégis olyan, mint egy régi ismerős. Remélem, egy nap valóban régi ismerősöm lesz.

Az altató, amit még az orvos fiú tukmált belém nagyjából fél órája, lassan hatni kezd. Nem akarok aludni, a testem mégis kéri. Furcsa, megnyugtató szempár lebeg előttem végig, mély kék szempár, csillogó. Mosolyog, mintha azt mondaná, nincsen semmi baj, nem is lesz, mert ő megvéd. Kicsit olyan, mint Will Solace szeme.