Bevezető

9 0 0
                                    

Minden lángokba állt. A tűz ropogott, a forróság elviselhetetlenné fokozódott, az acél merevítők csöpögve olvadoztak. És ő... a bőre fájt és vörösen izzot de élt. Újra élt és már nem retegett a haláltól. Nem félt. Valami reccsent és a hatalmas parázsló fadarab olyan erővel csapódott be hogy a betonpadlón hosszú repedés futott végig. Kint már várták. Üvöltöztek, csapkodtak, még néhány lövés is eldördült. Ó milyen gyönyörű elégtétel lesz látni az arcukat amikor előlép. Amikor észreveszik hogy ezt ő tette. Hogy bár összetörték ő mégis felállt. Elindult kifelé lassan, megfontolt léptekkel. A ruhája égő csomókban lógott rajta, parázs, és elszenesedett rongyok takarták a testét, utána szürke köpenykét szállt a hamu. Mennyit bántották ezzel, a saját erejét fordították elene és belé nevelték hogy rettegjen tőle. De nekik kell rettegniük, mert fogalmuk sincs róla mit is tud valójában. Kilépett az ajtón mire a hangok elhalkultak és csak döbbent tekintetek maradtak utána. A tűz elhalt. Valaki zihálva, rettegve motyogott. Imádkozott. Régen ő is imádkozott, csakhogy azokat az imákat senki nem hallgatta meg vagy még ha hallotta is nem válaszolt. Érezte a hátán a meleget, az erőt az életet. Amit elvettek tőle, amit ellene használtak amivel megtörték. De ha bár törött is, jóval erősebb náluk. Mert az a tűz nem csak elpusztította de valamí újat, valami erősebbet, jobbat kovácsolt belőle. Valamit ami más mégis épp olyan mint a régi. A sötétséget felváltotta a fény, az árnyak eltűntek és ez boldogsággal töltötte el. A vele szemben állók pedig sikítva rohantak el. De nem voltak elég gyorsak. Senki nem lehetett elég gyors. A lángfal pusztítva söpört végig az erdőn és nem maradt utána más csak a szálló hamu amit hamar elhordott a szél. Ő pedig, égett ruhába, sebekkel borítva megtörten indult haza. 

Hamvakból az Istenek!Where stories live. Discover now