Want You Back - Shawn Mendes fanfiction

1. Fejezet

A kezem remegett. Ahogy a lábam is. Fáztam. Szinte reszkedtem. Folytogató érzés fogott el. Alig kaptam levegőt. A kezemben a púderecset már majdnem elporladt, annyira szorítottam. Ideges voltam. Nagyon. Semmi sem tudott volna lenyugtatni.
-----
Sophia Denway vagyok. Igazából mindenkinek csak Shophie. 17 évvel ezelőtt születtem Kaliforniában. Igazi családom nem ismerem, nevelőszülőknél nőttem fel. Mindig is úgy tiszteltem őket, mint vérszerinti szüleim, ők pedig úgyszintén így tekintettek rám. Kezdettől fogva úgy neveltek, hogy tudtam róla, örökbe fogadtak. Van egy bátyám, Jos, akit szintén fogadott gyerek. 5 évvel idősebb nálam. Igazi testvéri kapcsolat van közöttünk. Szinte állandóan szívatjuk a másikat, de imádjuk egymást.
Magántanuló vagyok, így nincs sok barátom. Szinte mindenben a családom segít. A szomszédunkban élő lány, Melody volt mindig is az az ember az életemben, akit legjobb barátnak nevezhettem. Valami természet feletti úton, mi testvérek vagyunk, az tuti. A stílusunk egyszerre teljesen más és tök ugyan olyan. A zenei izlésünk egyforma. Mindkettőnk falán a millió rajz és egyéb pószter között egy ember figyel vissza. Akit mindennél jobban tisztelünk.
Van egy saját kis világom ,ahova bármikor menekülhetek. Ide tartoznak a könyvek, a művészet, a sorozatok, filmek és a zene. Kiskoromban, a fürdőkádban fürdetés közben, anyukám fedezte fel, hogy igen jó érzékem van az énekléshez és a színészkedéshez. Eleinte egyáltalán nem akartam, de a szüleim és a bátyám győszködése miatt, beiratkoztam egy színészképző tanfolyamra. Ott egyaránt a zenei és színészi képességem is fejlődött. Voltam már több versenyen és mindegyiken érdemes helyezést értem el. De soha életemben nem izgultam annyira mint most.
Pár hónappal ezelőtt, adódott egy lehetőség, hogy egy tehetségkutató, kanadai műsorban kipróbáljam magam, ahol egy helyi híresség is zsűritag. A versenyre a színésztanárom nevezett be szülinapom alkalmával, amire egyszerre igent is mondtam. Bár akkor még nem gondoltam bele, mire is vállalkozom. A bátyám ott tanul egyetemen, így egyértelmű volt, hogy a szüleim elengednek. Josnál nem lakhattam, mivel ő koleszos, így szereztünk egy csini kis lakást, ahol majd lakni fogok addig, ameddig a tehetségkutató tart számomra. Csak pár kilóméterre van attól a várostól, ahol a tesóm tanul.
A költözés kb egy hét alatt lezajlott. Annyira gyorsan törtent Kalifroniából, Kanadába való atcuccolásom, hogy már felidézni sem tudom. A meghallgatásra a színésztanárom, Paul is velem tartott. Teljesen lekötött, hogy végre van lehetőségem megmutatni magam, így el is feledkeztem a lényegről. Hogy szerepelni fogok egy műsorban, ahol ott lesz egy igazi sztár.
A napok gyorsan teltek, megismerkedtem a környékkel, ahol élni fogok ha bejutok a műsorba. Így volt mi lefoglaljon. A versenybe jutáshoz egy dalt kellett előadnom, valamelyik személytől, aki a zsűriszékben ül. Mert mindanyian zenészek. Csak nem mindegyik olyan ismert mint Ő.
Majd elérkezett a mai nap...
Az épület ajtaján belépve még egyáltalán nem voltam ideges. Nem éreztem semmit. Paul ott volt mellettem és végig nyugtatott, hogy csak lazán, minden oké lesz. Akkor még nem értettem miért. Mostmár rájöttem...mivel a sminkasztalnál tudatosult bennem, mi is történi körülöttem. Rájöttem, hogy itt van Ő. Az a személy, akiért az életem is odadnám, annyira szeretem és tisztelem.
-----
Egy pohár vízzel a kezemben, hallgattam, ahogy Paul egyenesen üvölt velem az idegességtől, hogy miért nem tűnt fel nekem eddig, mit is csinálok. Kívülről az emberek azt hihették ő idegesebb még nálam is. Pedig nem. Abban az épületben senki nem volt nálam idegesebb, abban a pillanatban. Én szó szerint sokkot kaptam az idegességtől.
- Én ezt nem fogom tudni megcsinálni...- suttogtam.
- Pedig muszály leszel.-ült le mellém Paul.
Elővettem a telefonomat és véletlenszerű lejátszásra állítottam a zenéket. Idő közben Pault kiküldték, mivel kezdtünk. Ott álltam életem nagy lehetősége előtt és úgy éreztem összeroppanok a félelemtől. Hetek óta készülök és tanulom a dalszöveget (amit annyira nem is kell, mert már rongyosra hallattam) és egyszerűen nem tudatosult előttem, hogy nem akárki előtt fogok fellépni. Ott fog ülni és csak rám fog koncentrálni. Hatalmas, barna szemeivel, melyekbe bele lehet veszni, csak engem figyel. Össze kellett szednem magam, mert életem legnagyobb lehetősége abban a pillanatban kezdődött el, ahogy az első lány belépett a színpad ajtaján!