Want You Back - Shawn Mendes fanfiction

4. Fejezet

A színpad mellett kitöltöttem egy papírt, melyen már személyes kérdéseket tettek fel. Pl. mit szeretek hallgatni, mit nem szeretek hallgatni, mi az a zene amelyhez rossz emlékek fűznek és egyéb ilyenek. Teljesen leblokkolva ültem a tükör előtt a sminkszobába. Mégis, kimondhatatlanul boldog voltam. Nem amiatt, hogy bejutottam (részben azért amiatt is) hanem, hogy láthattam Shawnt. Ott volt. Velem egy helyiségben, nem is annyira messzire tőlem. Ha akartam volna, simán a nyakába ugorhattam volna, de nem tettem, mivel a látványától teljesen elaléltam. Úgy döntöttem nem megyek haza, hanem a versenyzők számára kialakított kis beksztédzsben végignézem a műsort, hogy mások, hogyan boldogulnak.
Reklámszünetnél, kicsit körbejártam az épületet, összefutottam Paullal, aki hátraengedtek hozzám, mivel hozzátartozó és átbeszétük a dolgokat.
- Nos, mit is mondhatnék?
-Mondjuk a véleményedet?- kérdeztem szemtelenül.
- Azt már úgy is tudod. Egyszerűen kifejezni nem lehet milyen gyönyörű voltál, miközben énekeltél. Hallottad az zsűri véleményét. Neked itt a helyed!
- És Shawnéhoz mit szólsz?
- Csávó Mendeséhez? Igaza van! Ilyen produkciót még egyet nem lát. Tuszkolja le a torkán egy paradicsomot és akkor esetleg majd beengedjük egy koncertedre miután megnyerted a versenyt!- viccelődött.
- Neeeeem! Nem bántjuk szegény Shawnt! Utálja a paradicsomot!
- A paradicsomon mit nem lehet szeretni? Én ezt nem értem!- kérdezte Paul, összehúzott szemöldökkel.
- Látod, erre én is kiváncsi lennék!
- A te Csávó Mendesed, nem tudja mi a jó az életben!
- Hogy ne tudná! A muffin a világ legfinomabb édessége!
- Na látod! Ebben kivételesen igaza van!- felnevettünk egyszerre, majd elbúcsúztam Paultól, mert úgy döntött itt marad velem és ő is megnézi a többieket, így visszament a nézőtérre.
Amikor már egy lélek se volt az aulában kimentem és megnéztem a kiállított plakátokat. Az elmúlt évek nyertesei és az ő történetük szerepelt rajta. Miket éltek át és hogyan érezték magukat. Emellett a műsor történelmét is bemutatták. Mindössze 2006 óta van ilyen tehetségkutató, azóta pedig rengeteg minden változott a verseny szabályzatába. Eleinte korhatár nélküli volt a jelentkezés, ma márcsak 16 éven fellüliek jelentkezhetnek. Eleinte a jelentkezési légyszám sem volt megszabva, de olyan sok volt az érdeklődő, hogy pár éve úgy döntöttek, mindössze az első 10000 embernek engedik, hogy a válogatón rész vegyen. Két héten keresztül (a hétvégék kivételével, mert az szabadnap) a zsűri naponta közel 1000 embert hallgat meg. A beválogatott versenyzőket még tovább szortírozzák, míg az élő adásba végül csak a legjobb 30 jut. 10000 emberből, mindössze 30.
Ekkor jutott eszembe, hogy a szüleimet még fel sem hívtam. Előkaptam a telefonom és benyomtam a gyorshívást apánál, mivel anyu sose veszi fel a telefont.
- Szervusz kislányom!-szólt bele apu.- Itt van anyád is. Már tűkön ülve várjuk az eredményt! Hogy kell ezt kihangosítani?- szerencsétlenkedett apa a vonal másik végén. Már vagy ezerszer elmagyaráztam nekik, mit hogyan kell csinálni, de nem nagyon értik meg. A szüleim technikai analfabéták. Hihi.
- A jobb felső sarokban van az a hangszóró szerüség.- segítettem ki apát, mire végre sikerült neki.
-Nos, had halljuk! Mi újság van?- kérdezte anyu.
- Mesélj el mindent!- utasított édeapám is.
- Hát...az van, hogy...- kezdtem el, mire anya félbeszakított.
- Mond már!
- Bejutottam!
A szüleim a vonal végén sikongatni és ünnepelni kezdett, ha  igazán jól emlékszem, akkor még egy pezsgőt is hallottam eldurranni. Hát, úgy hallom anyuék jól mulatnak.
Elmeséltem nekik mindent, a szüleimmel borzasztó őszinte tudok lenii, így azt is tudják mennyire imádom Shawnt és milyen érzés volt végre vissza tudtam menni. Akkor vettem észre, hogy Melodytól érkezett vagy 60 üzenet. Mindegyikben sok sikert kíván és azt kérte hívjam ha végeztem.
-----
A válógató ezen napja lezárása után, mindenki hazamenni készült. Paul kint várt az épület előtt, én pedig gyorsan átöltöztem kényelmesebb ruhába és cipőbe és lazán összekötöttem a hajam.
A folyosóra kilépve, az operatőrök és egyéb emberek még mindig ott rohangáltak, a kamerák leállítását és az egyéb fények kikapcsolását rendezték.
Elindultam a kijárat felé. A cipőm orrát bámulva gondolkoztam a mai napon. Még mindig nem fogtam fel. Hirtelen egy kéz állított meg és a falhoz szorított. Shawn volt az. Egyik kezével a falnak támaszkodva akadályozta meg, hogy elmenjek, a másikat pedig lazán zsebre téve figyelt. Az idegesség megint elkapott, a tenyerem izzadt és a torkomban erős szorítást éreztem. Belevesztem gyönyörű, barna szemeibe. Sosem láttam még nála csodásabb embert.
Nem szólt semmit. Csak állt ott velem szembe, szorosan a falhoz szorítva és mélyen a szemembe nézett. Hirtelen mosolyra húzta a száját. Nekem itt volt végem! Úgy éreztem meginog alattam a talaj és mindjárt összeesek annyira aranyosan mosolygott. Akaratom elenére az én szám is mosolyra húzódott és csak álltunk ott, kizárva a külvilágot. Semmi nem számított csak mi ketten, egymással szemben...