𝙿𝚒𝚕𝚕𝚊𝚗𝚐𝚘́ 𝚑𝚊𝚝𝚊́𝚜

1. 𝔑év

- Meg tudnád nézni, hogy melyik vonat megy az egyetemhez? - sandított Taehyung a fegyvere felé, miközben egy kávés automata előtt állt, hogy egyszer majd elvehesse forró, nyugtató citromos teáját. Jimin egy aprót bólintott, kezében pedig füst szerűen jelent meg telefonja, s már azonnal böngészni is kezdett rajta.

Jimin soha nem volt a régi információszerzés legnagyobb rajongója. Unalmasnak és hosszadalmasnak találta, hogy könyvekből, vagy feltekert papíruszokból keresse meg a fontos dolgokat, információkat ami a két személyes csapatának szüksége volt. Valamint ebben a világban azok a dolgok szinte már nem relevánsak. Igaz, hogy ott a  Felügyelőknél is gyorsan változnak a dolgok, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy az emberekkel és a halandókat kísérő démonokkal felvegyék a ritmust. 

A masina irtó lassan dolgozott, berregése pedig az egész visszhangzó állomást beterítette, mint alvó kisdedet az édesanyja. Az automata dorombolása megszűnt, majd hangos sípszó jelezte, hogy készen van a kívánt folyadék.
Tae lagymatagan hajolt le érte, s vette el a műanyag, fekete poharat, s aprót szürcsölve nézett kifelé, a felkelő táj felé.

Az ég lila alja most már világosabb rózsaszínben pompázott. A felhők dagadó hasa is ebben a színben melegedett. A hegységek találkozásánál az első napsugarak lágy melegsége kacsintott a deres, fagyos puszta felé. A madarak szárnyaikat szétfeszítve siklottak az ébredező mennybolton. A kopasz, csupasz fák ágai hajolgattak a szél erős lökéseitől, s sípolva rohant tovább a merengő, tájképen.

Tündöklő szembogarait Jimin hevesen mozgó hüvelykujja felé vezette, mely fürgén váltott a betűk között, tekintete a heves mozgást nézte, miközben aprót kortyolt kávéjából. Taehyung közelebb hajolt a készülékhez. - Azt mondtam, hogy nézz utána, hogy melyik vonat megy oda... Nem rémlik az, hogy azt mondtam volna, hogy egy bizonyos - a képernyő tetején lévő névre sandított. - Dongha-val beszélgess! - utoljára kortyolt bele a fekete műanyagdarab tartalmába, majd tökéletesen dobta be a szemetes szájába. - Bocs, csak olyan jó meme-t küldött, hogy muszáj volt válaszolnom rá. - a hófehér téglalapot Tae méreggel teli tekintete elé vezette, hogy ő is olvassa el a beszélgetés tárgyát, de az idősebbik továbbra is a szőkeséget nézte. Apró villámokat szórt felé, arcán az elégedetlenség keserű grimasza jelent meg, dús, fagyos ajkait oldalra húzta. - Nézd meg... Nem mondom el többször. - sóhajtott, arcvonásai enyhültek. - Jól van, csinálom... Rabszolga hajcsár.
- Ezt meg se hallottam, Jimin! Nem is értem, hogy tudtalak pont téged választani 200 évvel ezelőtt...
- Ezt most úgy mondtad, mintha ez lett volna életed legnagyobb hibája amit elkövettél...
- Mert az is..

•• •-••---•••-• -•-----••-

Halványan toporogtak a külön álló épületegyüttes előtt. A hatalmas táblán a HANKOOK EGYETEM felirat díszelgett, díszes, kék betűkkel. Rengeteg ember, fiú és lány tért be az épület belsejébe. Mindenki beszélgetett, nevetgélt, élvezték ezt a decemberi reggelt.

- Látod? Mondtam, hogy bízz a GPS-ben. Ha rajtad múlt volna vissza kerültünk volna az Életbiztosítóhoz. - húzta ki magát Jimin, hogy egy pöppet magasabbnak tűnjön, arcán magabiztos elégedettség ült ki. Mindig is így viselkedett, mikor neki volt igaza. Ilyenkor olyan, mint egy kis öt éves, akinek sikerült elhitetni butus társaival, hogy az ő apukája bizony az egyetlen Amerika Kapitány a Földön. Az ugyan nem számít, hogy a Koreai félszigeten vagyunk.
- Oké, csak az önteltség helyett legyél készenlétben! - tárta ki oldalra az egyik kezét. - Melletted még büszke se lehet az ember. - szegezte le megjátszottan az ajkait Jimin. Teste fényleni kezdett, s a fegyver tusája Tae hatalmas mancsába ékelődött, míg ő egy nagyot koppantott sarkával.

Óvatosan helyezkedett el egy sűrű bokorrengetegben. Mesterlövész puskáját, avagy Jimint gyengéden tette le a nedves földre, míg ő kényelmesen hasra nem feküdt. - Mennyi démon keseríti meg az embert ezen a helyen... És mennyi növeli meg a munkaidőmet! - a távcsőhöz emelte sas szemét és figyelt. Csendben és türelmesen.
Már lehet egy órája pásztázta a bejárat sűrűjét, mikor megtalálta a megfelelő emberét, akit le kellett vadásznia. - Felkészültél Jimin? - mutatóujját az elsütő billentyűzetre helyezte, a célkeresztet pedig az ember szívéhez süllyesztette. - Ahn Jaesung, 22 éves, Hangkook egyetem tanulója. Bűne a Szent tűzből való szökés, halandóval való együttélés. Súlyos bűn a legfőbb démoni törvény megszegése. Bizakodom a Pokol Bíróság kegyelmében és irgalmasságában, hogy a lehető legjobb büntetést szabják ki! - mély lélegzetet vett, majd magabiztosan húzta meg a ravaszt.

A töltény azonnal lefektette az áldozatát a talajra. A többi ember mit sem sejtve haladt el mellette, s hagyták ki azt az egy részt, ahol a vértóban lebegő test hevert. Azonnal felkapta Jimint, s előbújt rejtekhelyéről. A test felé sprintelt, hisz ilyenkor sietnie kell. Nem tudhatja, kinek van még kinyílva a harmadik szeme,s kinek záródott be véglegesen.

A harmadik szem képes érzékelni a mindenhatalmat, a természetfelettit. Olyan eseményeknek a szemtanúi, amiknek egy átlagos halandó őrültnek nevezné.Ugyan ezt nem teljes valójukban, magasságban és kinézetileg, hanem árnyékként látja őket. Sötét, szénfekete árnyékokat, vagy szürke, hamu szerű árnyakat. Míg az egyiket a démont, másik az őrangyalt képviseli.

Taehyung sprintelve közelítette meg a testet. Puskát ledobta a kemény beton járólapra, a vibráló, rikító jel az ég felé tündökölt. A vértől ázott fehér inghez nyúlt amivel gyorsan egy a Felügyelők pecsétjét festette fel. Mikor kész lett a vésetre kente a fémes szagú nedűt,s várt... Türelmetlenül, de várt. Ugyan ez nem valami nagyon lassú folyamat, és nem is olyan gyors mint a fénysebesség. Hanem tökéletes sebességben haladt ahhoz, hogy egy harmadik szemű előtt a legkönnyebben lebukjon.

- Gyerünk már! - türelmetlenkedett Taehyung. Idegességében véres ujjaival puha, fekete tincseit vezette ki, a környéket cirkáló szemei elől. Alsó ajkát harapdálta folyamatosan. Eddig még soha nem fordult elő vele, hogy meglátta volna valaki, de mindig félt, hogy bekövetkezik ez a pillanat. Teahyung mindig nyugodt volt és precíz, szinte senki nem tudta kifogásolni munkáját, pedig volt pár ellensége, ki a csőbe akarta húzni őt.
A mai nap más volt, szinte minden zsigere érezte, hogy ez a mai nap, és pont ez a küldetés valahogy nem fog neki kedvezni. Tagadni akarja ezt az érzést, hogy semmi ilyesmi nem fog bekövetkezni a rituálé során, bár ezt elkiabálni se lenne túl célszerű. Hamar le akarja tudni ezt a nyűgöt és pihenni szeretne. 

A padlóba fúrodott démon egy bizarr félmosolyt kölcsönzött vadásza felé. - Milyen ideges itt valaki. Segítsek megnyugodni? - szólalt meg. Magas hangja volt, még Jiminénél is magasabb, és irritálóbb. Összeszűkült szemekkel nézett rá. - Segíthetek ebben az esetben... Megmasszírozhatom a vállaidat.. Azt mondják arany kezem van. Csak oldozz el, oké? - vigyorgott Taehyungra teljesen ártalmatlanul. Kezével oké jelet mutatott. - Fogd be a szádat, vagy a felsorolt bűneidhez hozzáadom a megvesztegetés vádját  és garantálom, hogy a lehető legrosszabb Pokol beli halált kapod! - mormogta bosszúsan a fürtös hajú. Jimin alakja jelent meg a fegyver helyén. Szája széleit kezdte el megrögzötten nyaldosni, mint az éhező kutya. - De hát így is megölnének, nem értem mi bajod lesz benne, hogy egy démonnak, egy társadnak teszel szívességet. - durcáskodott a háttérben. - Ezt majd a Felügyelőknek mond kérlek, nekem itt vége a munkámnak... - kelt fel mellőle Taehyung, majd Jiminnel együtt az utca felé fordultak. - Ahn Jaesung, bla bla bla, élt 22 évet bla bla bla, bizakodom a Pokol bíróság kegyelmében bla bla bla - imitálta Jimin Taehyung mély, dörmögő hangját, kezével egy mozgó szájat utánzott. - Ezt mégis miért jó? Olyan... Túl sok kdramat nézel barátom. - ütötte meg a erősen Taehyung hátát, aki egy mérges szemöldök összehúzással jutalmazta tettét. - Merj még egyszer hozzám érni, és én úgy töröm ki a karodat
- Csigavér, nem történt semmi.. Megyünk? - mutatott az út felé, mire a másik halványan bólintott.

- Hé! Mégis mi a francot képzeltek? - kiabált valaki mögülük. A szőkeség és mestere egymásra sandítottak, mire meghúzta a vállát. Nem fordítottak nagy figyelmet neki, inkább tovább ballagtak az utcán. - Kétlem, hogy nekünk szólt volna! Hová kell most menni? - érdeklődött vidáman Jimin, de mosolya egy idő után halványodni kezdett, mikor Tae egy szót nem szólt. - Mi van? Nincs semmi? Egy boríték, egy lap? - Taehyung csak megcsóválta a fejét. - Ez fura... Általában éjfélnél előbb soha nem végzü-
- Azt kérdeztem, hogy mégis mi a francot képzeltek? - ragadta meg valaki Taehyung vállát és szembe fordította magával. Erősen szorította meg a kabát gallér részét, s rántotta meg párszor.

- Ez nem lehet.. Ez lehetetlen... Neked.. Hogy?