Az új remény (TUA fanfiction)

Az Esernyő Akadémia

- Rendben uram, azaz apa. - nyolcas még ennyit tudott kinyögni, majd elnyomta az álom. Nem hiába, fárasztó nap volt ez, de még közel sincsen vége. 

Nyolcas számú szemszöge:

A motor hirtelen leállt. Kinéztem az ablakon, s egy óriási épület tornyosult fölénk. Megannyi ablakával, hatalmas magasságával félelmet keltett bennem. De ez az érzés csakhamar elillant, mikor megpillantottam a legszebb mosolyt az eddigi életem folyamán. Egy szőke hajú, kék szemű hölgy pillantott rám az ablaküvegen keresztül. Mikor látta, hogy felébredtem, kinyitotta az autó ajtaját, és szoros ölelésbe vont. Bevallom, nem sokszor volt még részem életemben ilyen meleg ,anyai  ölelésben. A számomra kedves pillanatot apa hangja zavarta meg. 

- Tehát nyolcas számú. Ő lenne itt az édesanyád, Grace. Egyértelműen szólíthatod őt anyának. Miután ilyen fogadtatásban volt, részed, úgy gondolom, hogy lassan megismerkedhetnél a többiekkel is. Kérlek kövess, megmutatom, hogy merre kell menni. - Ezután elszakadtam ,,anyától", majd követtem a számomra még többé kevésbé ismeretlen férfit az épületbe.Amikor azt hittem, hogy a külsejétől jobban már nem fogok meglepődni, tévedtem. Minden csodálatos volt. A hatalmas terek, világos szobák, a falakon lógó tömérdek festmény. Mindennek meg volt a pontos helye. Úgy magával ragadott az épület, hogy lemaradtam, s egy kedves, de mindenesetre határozott hang zökkentett ki bámészkodásomból.

- Szia! Bizonyára te vagy nyolcas számú. Allison vagyok. - mutatkozott be mosolyogva a sötétebb árnyalatokat képviselő,göndör hajú lány.

- Szia! Igen, én vagyok. Nagyon örülök. - mosolyogtam vissza Allisonra. Ahogy a szemébe néztem, rögtön éreztem, hogy hamar otthonra és barátokra fogok találni itt. Láttam, hogy valamit mondani szeretett volna, de apa ebben megakadályozta.

- Hármas számú,  menj vissza a többiekhez, mi is mindjárt jövünk. - utasította Allisont a távozásra. A barna hajú lány egy szomorú mosoly kíséretében kettesben hagyott minket a apával.  Én személy szerint örültem volna, ha még tudtunk volna beszélgetni egy kicsit, de biztosra veszem, hogy lesz erre még alkalom. Azon kaptam magam, hogy máris az étkező ajtajánál vagyunk. Hallottam anya hangját, miközben a többieket vacsorához hívta. Elkezdtem egyre jobban izgulni. Csakhamar beléptünk az étkezőbe, mire minden szem rám szegeződött. Gyorsan felmértem a terepet. A hatalmas asztal körül még öt fiú, és két lány állt, köztük rögtön felismertem Allisont, ki kedvesen mosolygott rám. Anya a tűzhelynél állt, még éppen a vacsorát fejezte be. A kínos csendet az egyik sötét hajú fiú törte meg.

- Apa, mond, hogy ugye nem ő az új lány! - erre a megjegyzésre összeszorult a torkom. Láttam, hogy Alison arcizmai megfeszülnek, és már készen állt arra, hogy bármelyik pillanatban ráolvasson, apa szokásához híven megint közbelépett.

- Ötös számú és többiek. Bemutatom az akadémia új tagját, nyolcast. Szeretném, ha egyesével bemutatkoznátok neki, és egyúttal beszámolnátok arról is, hogy mi a képességetek. Egyes számú, megtennéd, hogy elkezded a bemutatkozást?

- Persze apa! - vágta rá a szőke hajú,  az átlagosnál jóval magasabb és erősebbnek tűnő fiú. - Szia, Luther vagyok, azaz egyes számú, és emberfeletti erőm van. Akár egy autót is képes vagyok könnyedén felemelni. - miután befejezte a bemutatkozást, leült,s sor került a többiekre is. Megtudtam, hogy kettes számú, azaz Diego milyen jól bánik a késekkel, valamint azt is, hogy Allison szinte bármire rá tud venni embereket a képessége révén. Négyes számút, Klaust egy nagyon szórakoztató személyiségként ismertem meg, s nagyon meglepődtem, mikor kijelentette, hogy ő bizony tud beszélni a halottakkal, sőt még látja is őket. Eddig többé kevésbé mindenki szimpatikus volt, de csak ezután következett a kemény mag.