F1_One Shot

George Russell - Polaroid

To: Judy_Taurus

Talán csöpit rövid lett, ne haragudj. Kijöttem a gyakorlatból, de remélem azért tetszik 🥰

❉❉❉

Judyt már kiskora óta érdekelte a fotózás. Állandóan a nagyszüleinek a polaroid képeit nézegette ahelyett, hogy a szabadban játszott volna, mint a többi gyerek. Már akkor tudta, hogy az ő szenvedélye a művészetnek ebben a kényes ágában van. A lány addig küzdött míg végül bejutott Anglia legrangosabb művészeti egyetemére, hogy fotózás tanulhasson. Hosszú évekig tartott, mire a szakma minden apró részletét kitanulta. Fáradozásait végül siker koronázta és Judyból híres fotóművész vált. Képeire számos nemzetközileg elismert művész figyelt fel, akik nívósabbnál-nívósabb ajánlatokkal bombázták meg a lányt, hogy a saját kiállítótermüket ajánlják fel ki Judy képei számára. 

A lány végül beadta a derekát és beleegyezett, hogy egy rangos londoni galéria kiállítsa pár képét, mint az est fénypontja. Az élmény viszont nem lett volna teljes, ha nem oszthatja meg gyerekkori barátnőjével Aminával.

- Akkor eljöttök drága? - kérdezte izgatottan a lány a telefon túl-végén eddig mélyen hallgató barátnőjétől. -

- Hát persze, ott leszünk. - válaszolta végül lelkesen. Amina már több, mint tíz éve ismeri Judyt, a két lány együtt töltötték az iskolás éveiket, de amíg Judyt a művészet vonzotta, addig Mina a politikai életben vált sikeressé, mint Anglia külügyminisztere. - És Landonak sem árt egy kis kultúra. Túl sokat lóg a gépén. - nevetett fel Mina. 

A lány és a pilóta két éve ismerkedett meg egymással a silverstone-i futam alkalmával, ahova a Judy rángatta el a lányt. Anglia számára a száguldó cirkusz mindig is központi helyen volt, hiszen itt született meg maga a sportág is, Judy ebben pedig remek lehetőséget látott. Méregdrága kocsik, helyes pilóták és fényűzés, mindez egy polaroid kép egyszerűségébe rejtve. A képek amiket a futamon csinált emelte be a lányt a nagymenő fotóművészek közé. 

- Férfiak, mindig csak a baj van velük. - kuncogott Judy is. A két lány rég nem beszélt egymással, de a barátságuk az idő múlásával sem halványodott el. - Viszont drágám, lenne itt valami ... 

--

- George haver ne már. Csak pár óra az egész. - győzködte Lando a tőle jóval magasabb barátját, aki magát megmakacsolva még csak a kocsiból sem akart kiszállni. - Hetek óta dobozos kaján élsz és sorozatot nézel bezárkózva. Ez így nem ehet tovább. Ha kell magam rángatlak ki innen és vonszolom be a segged a kiállításra, vagy ne legyen a nevem Lando Norris. - a fiú teljesen határozott álláspontot képviselt azzal kapcsolatban, hogy Georgenak milyen módon is kéne kikerülnie ebből a depressziós állapotból. 

- Jó, oké. Csak ne rendezz jelenetet kérlek. - húzta fel védekezően a vállait George majd kiszállt a kocsiból és elindult Lando és Mina után.

A képek sokszínűsége és Judy hírneve valóban minden nagy nevet odavonzott ma este a kiállítóterembe. De a hírességek mellett a művészetet kedvelő, egyszerű emberek is kedvükre nézelődhettek.  A lány csak kapkodta a fejét, mindneki gratulálni akart neki. Pár gyűjtő pedig le is csapott az értékesebbnek gondolt képekre. 

George lassan haladt, minden képet alaposan végig mért miközben egy pohár édes, gyöngyöző bort kortyolgatott. Tudta, hogy ha nem próbálja meg elengedni magát, akkor Lando sohasem fog leszállni róla, neki pedig nem hiányzik a barátja minden pillanatban pesztrálja. A képeket nézve azonban rájött, hogy a vártnál sokkal jobban lekötik őt. Maga is meglepődött azon milyen nyugodt most. Az utóbbi időben csak a düh és a keserűség tombolt benne, de itt, ebben a teremben valami más volt. 

Éppen egy, a silverstone-i futamon készült képet nézett. A kép a rajtnak azt a feszült pillanatát kapta el, mielőtt a lámpák kialudnának. Tisztán emlékezett arra a percre. Izzadt a tenyere, a lábai remegtek, a szíve majd kiugrott a helyéről de minden kezdeti idegesség ellenére aznap élete egyik legjobb futamát futotta. 

- Csak nem ismerős érzések? - lépett a fiú mellé Judy. - Annyira áhítattal nézed a képet. Csak az néz rá így, aki átélte ezt. - A fiú lassan fordította a fejét Judy felé. Rég volt már, hogy ilyen csillogó szempárral találta szembe magát. Hirtelen szorító érzés fogta el George mellkasát. Nem tudta mire vélni, hogyan is válthatna egy ki egy ismeretlen ilyen érzéseket belőle?

- Igen. - mosolyodott el halványan a fiú.  - Nagyon is ismerős, főleg onnan az utolsó sorból. Oh, bocsánat. Milyen tiszteletlen vagyok, George Russell. - nyújtott kezet

- Judy Campbell. - rázta meg a fiú felkínált kezét Judy. 

- Mondd csak... - hajtotta le a fejét egy percre George. - Te nem érzed úgy, hogy megfulladsz? Ahogy körbevesz ez a sok idegen? Mindneki téged akar, és azt sem tudod kinek válaszolj... - a lány nagyon is jól ismerte ezt az érzést, ami most a fiút is hatalmába kerítette. A hirtelen jött népszerűség ára. Mindneki akar belőled egy kis darabot. - Mondd csak, nincs kedved kiszabadulni innen? - nézett a lányra, akinek ezer érzelem futott át az agyán, miközben pillangók ezreinek szárnyait érezte a hasában verdesni. Nem tudta megbízhat-e a fiúban, valami mégis azt súgta menjen vele. 

George gyengéden megragadta Judy kezét és kihúzta őt a zsúfolt kiállítóteremből. nem érdekelte ki látja őket és mit szólnak mindehhez. Csak levegőre volt szüksége és valakire, aki megérti őt. Az a bizonyos személy pedig nem volt más, mint Judy. Lövése se volt, hogy miért pont ez a lány az, akire a titkait bízhatja, de valami belül azt súgta neki, hogy helyesen döntött. 

Judy és George egy közeli éjjel-nappali kávézóban talált menedéket a kíváncsi szempárok és a faggató hírességek fojtogató hivalkodása elől. Belső hangjaikra hallgatva megnyíltak egymásnak. Egy hajnalig tartó beszélgetés és rengeteg koffein ... Ekkor még nem sejtették, hogy egy egyszerű kávézásból valami olyan fog kibontakozni, amely majd mindkettejük életére hatással lesz. Aznap a kiállítás tovább vitte Judy hírnevét, miközben megtalálta a lelki társát, hiszen George úgy szerette Judyt, ahogy senki mást.