F1_One Shot

Robert Schwartzman - Believe me

To: @iza055 

Köszönöm a türelmedet, remélem tetszik a történet 🥰

Believe me // Higgyj nekem! 

Robert heves lélegzetvételekkel ült fel az ágyban. Haja csatakos volt az izzadságtól, a  szíve pedig olyan hevesen vert, hogy érezte a mellkasán át a dobogását. Mostanában folyamatos rémálmok gyötrik. Bár mondhatná, hogy nem tudja az okát, az igazság azonban az volt, hogy Robert pontosan tudta mi bújik meg rémálmai mögött. A hihetetlen nyomás és a folyamatos teljesítési kényszer olyan terhet rakott a fiú vállára, amely nem hagyta a testét és az elméjét megpihenni. Robert folyamatosan azon a bizonyos futamon rágódott. 

Mit csinálhatott volna másképp? Mit kellett volna tennie, azért, hogy legalább célba érjen? 

A fiú vett egy hatalmas levegőt, miközben letörölte a homlokán gyönygöző izzadságcseppeket. Lerúgta magáról a takarót. Óvatosan az ágy szélére csúszott, vigyázva, hogy ne keltse fel az ágy túlfelén békésen alvó Isabellát. Kikelve az ágyból mezitláb sétált ki a sötét folyosón át a konyhába. Talpának jól esett a hideg talaj. Úgy érezte ez majd felébreszti és nem engedi vissza őt abba a rémes álomvilágba, amelybe minden este lefekvés után ragad, egészen a kora hajnali ébresztőig. A konyhában engedett magának egy pohár vizet, meginni azonban kezei remegése miatt képtelen volt. 

Még mindig az álom hatása alatt volt... 

Remegő kezét a hajába vezette miközben egy súlyos sóhaj hagyta el a száját. Tudta, hogy meg kell próbálnia megnyugodni és visszaaludni, mivel előbb utóbb ez a kevés mennyiség, amenynit pihenni képes hatással lesz a teljesítményére. Akkor aztán jogosan aggódhat a jövője miatt, az ördögi kör pedig sohasem fog bezárulni. 

- Robert... - egy álmos hang  rántotta vissza a fiút a valóságba. Isabella hátulról osont barátja mögé. Apró kezeit a fiú dereka köré fonva ölelte magához a fiú hátát. - Mit csinálsz ilyenkor ébren? 

- Sajnálom. - Robert keze a lány apró, ölelő kezeire csúszott. - Nem akartalak felkelteni. - a fiú hangja remegett miközben bocsánatot kért Isabellától. Magát kezdte okolni amiért a barátnője ébren van, ahelyett, hogy kipihenné magát. 

Robert és Isabella  egy barátjuk által ismerkedtek meg évekkel ezelőtt, számos randevú után pedig már kéz a kézben vállalták fel a szerelmüket a nagyvilág előtt. Pár hónapja a pár úgy döntött, hogy elhagyják a szülői fészket és összeköltöznek. Olaszországban találtak egy aranyos kis lakást, közel a Ferrari központjához, így Robertnek nem kellett sokat utaznia, Isabella pedig egy közeli kávézóban talált állást. A lány egyáltalán nem bánta, hogy ilyen messze keleltt menniük az otthonuktól, hiszen az ő szíve már Robertéhez tartozik, így az otthona is ott van, ahol a fiúé. 

- Nincs semmi baj. - isabella kibontakozott az ölelésből, megkerülve megállt előtte. Az apró termetű lány barátja szemeit kereste, de nem talált viszonzást. Robert lefelé nézett, megbánással és félelemmel teli íriszekkel. - Menjünk vissza aludni. - fogta meg ismét a fiú kezét, hogy megnyugtassa. Hangja is hasonló nyugalmat sugárzott.  

- Menj csak. - suttogta Robert. 

Isabella azonban nem fogadott el nemleges választ. Robertnek fogalma sem volt róla, de a lány minden éjjel figylte a fiút és tudta nélkül próbálta megnyugtatni a rémálmoktól terhes fiút. A lány kezeit Robert álla alá vezette, ezzel kényszerítve a fiút, hogy végre a szemébe nézzen. 

- Robert, kérlek! Min jár az agyad? - a fiú nem válaszolt, mélyen hallgatott. Azt hitte, hogy ha kimondja, ami a lelkét nyomja, akkor majd az valósággá válik. - A múltkori futamon agyalsz, igaz? - Robert egy határozott bólintással jelezte, hogy a lány beletrafált a dolgok közepébe. 

- Nem tudok aludni. Félek Isa ... - a fiú általában mindig erősnek mutatta magát, ám most annyira fáradt volt és rémült, hogy a könyneit nem tudta tovább visszatartani. Hirtelen magához húzta barátnője apróvska testét és szorosan amgához ölelte. Isa nyakához fúrta a fejét és ott eresztette ki a könnyeit. 

- Jaj dinka. - nevetett fel a lány. Egyik kezével a fiú hátá simogatta, másikkal a hajába túrt. - Azok csak álmok Robert. Nem fognak valósággá válni és tudod miért? Mert nem hagyom! Egy futam nem fogja eldönteni a bajnokság eredményét és a rólad alkotott képet sem. Tudom, hogy milyen keményen dolgozol azért, hogy megmutasd ott a helyed a sportban, higyj nekem, ez a kemény munka ki fog fizetődni. Robert, kérlek higyj nekem! - a fiú piros szemekkel és könny áztatta arccal nézett a barátnője szemeibe, amelyek a tiszta határozottságot sugallták. 

- Biztos vagy benne? - remegte Robert. 

- Olyannyira, hogy én leszek a leghangosabb aki Monacoban majd neked szurkol és én leszek az első arc, amelyet a dobogó tetejéről kiszúrsz majd. - mosolyodott el Isabella. 

A lány határozottsága végre felrázta Robertet. Egy meleg kakaó pedig megnyugtatta a remegő testét. Míg Robert a kanapén betakarózva élezte a lány által készített kakaót, addig Isa egy új szett pizsamát hozott a fiúnak, hogy lecserélhesse a korábbi, izzadt pizsamáját. Még ágyneműt is cserélt gyorsan. Miután mindezzel végzett visszasétált a nappaliba és Robert takarója alá bújva a fiú mellkasára hajtotta a fejét. 

- Köszönöm. - suttogta a fiú majd egy nedves csókot lehelt a lány ajkaira. - Te vagy a legnagyobb támaszom.  Isa mosolygott Robert szavainak hallatán. 

- Szeretlek Robert. - pihegte mielőtt elnyomta volna az álom. 

Aznap este Robert hosszú idő után végre ismét nyugodtan tudott aludni, karjaiban azzal a lánynal, aki az ő legnagyobb támasza.