A gyermekem apja

2

Az éjszaka folyamán is újra előjött a múlt. Jeremy lebegett a lelki szemeim előtt. Nem tudtam szabadulni tőle, de nem is nagyon akartam.
Nyúzottan ébredtem fel a sok forgolódásom és gondolkozásom után. Sok időbe telt reggel mire rendbe szedtem magamat, de megérte mivel nyoma sem volt a fáradtságnak.
-Anya!-szaladt oda hozzám a kislányom.
Mindig bevittem magammal a szalonba. Ez már bevett szokás volt nálunk.
Hiába erősködött tegnap anya, de én nem akartam azt, hogy állandóan rájuk legyek szorulva. 
-Mondjad, kicsikém?!-guggoltam le elé.
-Kapjatok színezőt?-pislogott rám hatalmas szemeivel.
-Hát persze, kincsem.-álltam fel és az ölembe kaptam.
Majd besétáltam az irodámba és előszedtem az egyik színezőt, amit neki vettem. Mindenre felkészültem vele kapcsolatban.
-Köszönöm.-nyomott egy hatalmas puszit az arcomra.
-Itt tudsz színezni még anya dolgozik. Jó?-simogattam meg a haját.
-Jó.-bólintott és leült a kisasztalhoz, ami az övé lett.
Majd kisétáltam és átnéztem a gyönyörű új ruhákat, amik érkeztek. Mosolyogva simítottam végig rajtuk és jártam a sorok között.
Aztán leültem az asztalhoz és folytattam tovább az új ruha rajzát, amit elkezdtem megrajzolni. Imádtam ezt csinálni. Ez egyfajta szerelem volt köztem és a munkám között. Sosem változtatnám meg az életemet. Így jó, ahogy most van.
-Min ügyködsz?-érdeklődött Emily az egyik kollégám.
-Az új ruhán.-mosolyodtam el.-Még valami hiányzik.-néztem végig a rajzon.
-Biztos vagyok benne, hogy most is gyönyörű ruhát alkotsz.
-Köszönöm.-néztem rá elérzékenyülve.
Mielőtt bármit mondhattam volna az ajtó feletti kis csengettyű jelezte, hogy vendégünk érkezett. Bezártam a könyvet, amiben az összes tervem és ihletem volt. Majd felnéztem és rápillantottam, hogy kihez is van szerencsém.
Egy elég kifinomult, elegáns nő volt. Haja szögegyenesen hullott a vállaira. Egy hófehér egyberuhát viselt egy ugyan olyan színű magassarkúval. 
-Jó napot!-álltam fel a helyemről és felé sétáltam.
-Jó napot!-csillantak meg a szemei.
Amikor odaértem hozzá kezet ráztunk.
-Avery Black.-mosolyogtam rá.
-Elena Smith.-mosolygott.-Annyira örülök, hogy megismerhetem személyesen.
-Kérem tegeződjünk.-mosolyogtam el.
-Rendben.-mosolygott.-Imádom a ruháidat. Azért jöttem ide, mert mondták, hogy itt megtalállak.
-Ennek örülök.-néztem rá.-Igen, most már itt leszek.
-Én csak átutazóban vagyok. A vőlegényemmel élek New Yorkban, de a ruha miatt eljöttem. A vőlegényem pedig pár nap múlva érkezik.
-Áh, értem.-mosolyogtam.-Na és mikor lesz az esküvő?-érdeklődtem.
-2 hónap múlva.-mondta vidáman.-Felgyorsítottuk a dolgokat, mivel várandós vagyok.
-Gratulálok!-mosolyogtam rá.
-Köszönöm!-mondta mosolyogva.
-Elkezdhetünk nézelődni, vagy esetleg várunk még valakit?-kérdeztem meg.
-Az anyósom lassan megérkezik, de addig nézhetünk ruhákat.-válaszolt.
-Milyen ruhában gondolkodsz?-indultam meg a ruhák felé.
-Én inkább ezeknek a szűkebb fazonoknak vagyok a híve. Te mit gondolsz?-pillantott rám.
-Én a habos-babos ruhákat imádom már kislány korom óta, de minden ember más és más és mindenkinek más a stílusa. Nyílván te is azt a ruhát fogod választani, amelyikbe azonnal beleszeretsz. Jól látom?-érdeklődtem.
-Mennyire igazad van.-nézett engem.
-Nyugodtan választd ki azokat a ruhákat, amik tetszenek neked és mindegyik felpróbálhatod. Rendben?
-Szuper vagy.-mondta vidáman.-Mindig követtem a munkásságodat.
-Igazán?
-Igen. Annyira gyönyörű ruhákat alkottál mindig.-mondta miközben a ruhákat nézegette.
-Köszönöm szépen!-mosolyodtam el.
Miközben ő elmerült a ruhák között, addig én is elmerültem a saját gondolataimban.
Vágytam arra, hogy nekem is legyen egyszer egy esküvőm, de nem kaptam meg. Vágytam egy ferjre, akivel együtt élünk át mindent és az izgalmak csak úgy elénk tárulnak. Ahogy túljutunk a nehéz időszakokon, a fájdalmon, de nincs így.
Mégis reménykedem abban, hogy egyszer sikerül nekem is.
-Alig tudok választani.-mosolygott.
-De már legalább választottál ki két ruhát.
-Igaz.-mosolygott rám.
Az ajtó nyitódása egy újabb vevőt jelentet, aki valószínű, hogy az anyósa lesz az.
Megpördültem, hogy szembe kerüljek a nővel.
Majd a döbbenettől megszólalni sem tudtam.
Nem. Az nem lehet. Lehetetlen..
-Alig vártam, hogy megérkezz.-sétált az anyósához, aki nem szívélyesen fogadta.
Tekintetével még mindig engem vizslatott.
-Avery..-mondta a nevemet.
A szívem apró szilánkokra tört miközben realizáltam a helyzetet.
-Rose néni.-mosolyodtam el keserűen.
-Ti ismeritek egymást?-kapkodta közöttünk a tekintetét.
-Igen.-válaszolt Jeremy anyukája.-A fiam és ő legjobb barátok voltak.
-Komolyan?-mondta vidáman Elena.
-Igen.-válaszoltam halkan.
-Ennek nagyon örülök!-nézett rám.-Gondolom beszélgetni akartok. Addig válogatok tovább ruhákat és utána megmutatom őket.
-Csak nyugodtan.-válaszolt Rose hűvösen.
Majd hozzám fordult, de mielőtt bármit mondhatott volna a kislányom szaladt felém.
-Anya! Anya!-sietett miközben szólongatott.
Felé kaptam a tekintetem és magamba azért imádkoztam, hogy ez az egész, ami történik csak egy álom legyen.
Hamar be kellett látnom, hogy ez nem egy álom.
-Mi a baj, kicsim?-kaptam fel az ölembe és sétáltam odébb.
Ügyeltem arra, hogy ne igen lássa.
-Kész.-nyomta az arcomba vidáman a színezőt.
-Nagyon ügyes vagy, kicsim.-nyomtam egy puszit az arcára.-Folytasd a többit is. Jó?-néztem rá.-Utána megyünk a nagyihoz.
-Jendben, anyuci.-adott egy cuppanós puszit.
Majd épp leakartam tenni, amikor Rose néni mellém állt.
-Nem is tudtam, hogy van egy kislányod.-vizslatta az arcomat. 
-Igen, van.-tettem le az ölemből a kicsit.-Menj játszani, szívem. Addig anya dolgozik.-néztem az arcát.
A hasonlóságok közte és az édesapja között felerősödtek. Csak az nem látta ezeket, aki nem akarta hozzá hasonlítani őt.
A kislányom vidáman tovább ugrált és én felegyenesedtem.
-Szép kislányom!-mosolyodott el, de a szemét le sem vette róla. Már éppen megakartam köszönni amikor feltett egy kérdést.-Az édesapja?-kíváncsiskodott.
-Szétmentünk.-néztem a szemeibe.
-Mennyi idős a kislány?-fürkészte továbbra is az arcomat.
-2 éves.-válaszoltam.
-Értem.-mondta könnyedén, de a szemét le sem vette rólam.
Egyre jobban zavart ez.
Nem elég, hogy meg kellett tudnom azt, hogy a férfi, akibe szerelmes vagyok és a gyermekem apja elvesz egy nőt feleségül. A nő pedig várandós tőle.
Úgy éreztem, hogy a szívem millió kis szilánkra hullik szét. Annyira fájt ez az egész belülről, de én mégis erősnek próbáltam mutatkozni és nem kimutatni, hogy mennyire is esek szét.
Nem akartam, hogy ez történjen. Szívem szerint most elmondtam volna Rose-nak, hogy ő a nagymamája Miának. Elmondtam volna, hogy Jeremy-nek van egy kislánya. Van egy kislánya tőlem..
De nem akartam tönkre tenni ezt az idillt. Nem akartam fájdalmat okozni senkinek.
Tudom, hogy milyen egyedül nevelni egy gyereket, és nem akartam, hogy ez a sors várjon Elenára. Bár ki tudja..
Lehet, hogy Jeremy nem hagyná el. Szimplán csak haragudna rám és látni sem akarná a lányát. Elakarom kerülni a fájdalmat. Jobb a békesség mindenkinek. Jobb, ha senki sem tud róla.
Elég, ha csak én tudom. Nem kell senki másnak tudni róla.
Nem akarom, hogy a lányom átélje a fájdalmat, hogy nem szereti az apja. Nem akarom, hogy azt érezze, hogy nem fontos számára. Elég, ha én szeretem és mellette leszek. Mindig mellette leszek és senki és semmi nem veheti el tőlem.
Ő az életem és az életemet senki sem veheti el. A lányom maradt számomra csak. Legalább ő emlékeztet engem az édesapjára.
Sosem fogom őt kitörölni a szívemből. Bárhová fog sodorni az élet a szívem csak az övé marad.
A gondolataimba teljesen elkalandoztam, és arra eszméltem fel, hogy az egyik székben ülök és nézem, ahogy a menyasszony a ruhájában ballag. 
Egy szűk fazonú ruhát viselt, aminek a háta nyitott volt az eleje pedig végig csipke. Egy kisebb uszályt húzott maga után.
Boldog volt.
Nem akartam tönkretenni a boldogságát. Nem érdemli ezt meg.
Nem vagyok olyan ember, aki elveszi azt, ami másé. 
-Gyönyörű vagy!-szólaltam meg hosszas hallgatás után.
Mosolyogva rám kapta a tekintetét.
-Köszönöm.-mosolyodott el.-Ez a ruha annyira tetszik, de nem tudom, hogy mekkora lesz a hasam.-gondolkozott el.
-Megpróbálhatjuk egy kicsit nagyobbra kiengedni.-álltam fel és mögé sétáltam.-Nem tudom, hogy mekkora lesz a 4.hónapban a hasad.-elmélkedtem és kiengedtem a fűzőt.-Nekem úgy az 5 vagy 6.hónap környékén kezdett nagyon kerekedni.-beszéltem miközben csináltam a ruhát.-Mivel vékony alkatú vagy szerintem nem igen fog látszani, de eddig ki tudjuk engedni, ha ezt a ruhát választod.-fogtam össze hátul.
-Úristen! Ez szuper.-mondta teljes ámulattal.-Akkor ez a ruha marad.
-Rendben van.-mosolyogtam rá.
Elengedtem és Emily segített neki, még én elindultam a papírokat kitölteni.
-Jeremy sokat kérdezősködött felőled, amikor elmentél.-mondta halkan.
-Rose néni..-sóhajtottam.
-Szomorú volt, amiért eltűntél mint a kámfor. Hiányolt téged folyamatosan.
-Ne tessék folytatni..-mondtam halkan és könnyek gyűltek a szemembe.-Ez a múlt..
-Miért mentél el hirtelen?
-Mert nem akartam itt maradni nélküle.-néztem a szemeibe.
Fátyolos tekintetemet látva elszomorodott.
-Miért nem kerested?-érdeklődött.
-Nem szeretnék erről beszélni.-válaszoltam és a papírokra vezettem a tekintetemet. -Egy pontos dátumot szeretnék kérni.
-Augusztus 8.-válaszolt.-Bár jobban örülnék, ha elmaradna..-dünnyögte és úgy tettem mint, aki nem hallotta.
-Rendben.-válaszoltam.-Itt lesz tartva?-érdeklődtem.
-Nem.
-Akkor a szállítást Önök megoldják, vagy esetleg kérik a segítségünket?
-Megoldja Elena.-válaszolt.
Annyira hidegen hagyta a leendő menye. Úgy csinált mint, ha nem is a fia menyasszonyáról lenne szó. Mint, ha nem is lenne várandós az unokájával.
Valamiért nem szívleli. Vajon mi lehet ennek az oka?
Kíváncsi lennék rá.
-Még egyeztetek néhány dolgot Elenával.-mondtam a papírból fel sem emelve a tekintetem.
-Ezen a héten haza jön.-hagyta figyelmen kívül a mondatomat.
Szívem hangosabban kezdett el verni. Még a lélegzetem is elállt egy pillanatra.
-Akkor örül Rose néni.-mondtam neki.-Jobb, ha nem tudja, hogy vissza jöttem.
-Miért?-kérdőn nézett rám.
-Mert így nekem jobb.-válaszoltam és a menyéhez tipegtem.
Jobb, ha elkerüljük egymást. Ha tudom, hogy haza jön akkor még húztam volna egy ideig a költözködést. Nem akarom látni.
Nem akarom, hogy újra és újra felszakadjanak a régi sebek.
Jobb a békesség. 
Nem rontom el a boldogságát. Nem tehetem ezt meg és nem is fogom megtenni.
Már csak azért imádkozom, hogy az édesanyja se mondja el neki, hogy én a városban vagyok.

*****
Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!❤
******