A gyermekem apja

5

-Miről szerettél volna beszélni velem?-tettem le elé a csészét, amelyben a kávé gőzölgött.
Idegesen a hajába túrt és elkezdte kavargatni a kávét.
-Nem is tudom hogyan kezdjek bele.-állt meg egy pillanatra a keze.-Ez egy eléggé kényes téma.-emelte fel a fejét és a tekintetét szemeimre vezetette.
Mélyen a szemeimbe nézett és azután lehajtotta a fejét.
-Megijesztesz, Liam.-fogtam meg a kezét gyengéden.
Csak a szemeit az én szemeimbe mélyesztette. Olyan volt mint, aki a vesémbe látna. Mintha minden gondolatomat tudná. 
Lesütötte a szemeit és feszültem fújta ki a levegőt.
A száját szólásra nyitotta, de bezárta. Majd néhány perc múlva egy szót mondott.
-Tudom.-nézett rám.
-Mit?-kérdeztem kíváncsian, de rettegtem a választól.
-Mindent.-szemeivel fogságba tartotta az enyémeket.
-Liam, beszélj már érthetőbben.-kezdtem ingerültté válni.
Nem értettem, hogy mit akar ezekkel a szavakkal mondani. Megrémített és nem tudtam, hogy mit mondjak.
-Tudom, hogy ki Mia apja.-mondta közel hajolva hozzám.
-M-mi?-remegett meg a hangom.
-Kérlek ne tagadj semmit se, Avery.-szorította meg a kezem.-Évekig hallgattam, hogy te miért mentél el. Miközben a távozásod után összeraktam a képet, mivel megtudtam mindent.
-Miről beszélsz?-húztam el a kezem és ráncoltam össze a szemöldököm.
-Együtt mentetek abba a buliba és ott lefeküdtetek. Jeremy Mia igazi apja és te, ezért mentél el innen, mert terhes voltál és nem akartad, hogy bárki megtudja. Tudom, hogy min mész keresztül, Avery.
Szavait döbbenten hallgattam és még levegőt is elfelejtettem venni. Nem akartam hinni a fülemnek. Nem akartam elhinni a szavait. Nem akartam elhinni, hogy tud mindent. Képtelenségnek tartottam.
-Ez nem igaz.-ráztam nemlegesen a fejem.
-Ne hazudj nekem, kérlek. Csak nekem ne hazudj. Én eddig is őriztem a titkodat és ezután is megőrzőm.-mondta kedvesen.
Gondterhelten fújtam ki a levegőt.
-Nyugodj meg.-mosolygott rám.
-Miért nem mondtad hamarabb?-néztem fátyolos tekintettel a szemeibe.
-Mert nem akartam, hogy újra elmenekülj mindenki elől.-válaszolt egyszerűen.-Kérdezhetek valamit?-érdeklődött.
Én csak egy bólintással jeleztem, hogy csak kérdezzen nyugodtan.
-Miért titkoltad el eddig?-kérdezte.
-Féltem ettől az egésztől.-válaszoltam.-Tudod, én beleszerettem Jeremy-be. Azt hittem, hogy azután az este után minden megváltozik, de nem így történt. Jött egy levél neki New York-ból, hogy felvették az egyetemre. Bejelentette, elköszönt és már le is lépett. Én meg összetörtem. Aztán megtudtam, hogy terhes vagyok, és tudtam, hogy nem szólhatok senkinek. El kellett mennem innen mielőtt elkezdett volna nőni a hasam.-mondtam el őszintén.
-Én megértelek.-mondta.- Szemmel láthatóan kezd az apjára hasonlítani, vagyis nekem a gyerekkori képek nézegetése után olyan, mint ha csak őt látnám.
-Szerintem is.-mosolyodtam el.-Egyre jobban hasonlít rá. Félek attól, hogy előbb vagy utóbb mindenkinek fel fog tűnni a hasonlóság.-sóhajtottam.
-Én mindenben melletted állok.-mosolygott rám.-A titkod pedig addig megőrzőm, ameddig csak te szeretnéd.-mondta kedvesen.
-Köszönöm.-mosolyogtam.
Jól esett a kedvessége és az, hogy így mellettem áll és támogat engem.
-Amúgy tudja ezt még valaki rajtam kívül?-érdeklődött.
-Rose néni.
-Mi?-dülledtek ki a szemei.-Komolyan?
-Igen.-válaszoltam.-Megkértem, hogy ne szóljon a fiának, mivel nem akarom elrontani az életét, és mondtam neki, hogy Miának se mondjunk még el semmit. Beszélhet vele, meglátogathatja, de nem tudhatja, hogy ő a nagymamája.
-És ebbe ő belement?-kérdezte döbbenten és úgy tűnt, hogy nem nagyon hisz neki.
-Igen. Megígérte nekem.
-Megbízol benne? Elhiszed neki, hogy nem mondja el?-bombázott a kérdéseivel.
-Bízom benne, hogy nem mondja el.-válaszoltam.-Ha esetleg mégis akkor azt hazudom, hogy csak kitalálta az egészet. Nem igaz semmi. Nem fogok már elmenekülni innen. Ti vagytok a családom és mellettetek van az én helyem.-húztam ki magam.-Nem tehetem meg ezt veletek, hogy magammal sem, de legfőképpen Miával nem.
-Miért nem mondod el neki?
-Mert nem akarok belerondítani a családi idilljébe. Meg egy kicsit félek..-sütöttem le a szemeimet.-Mi van, ha esetleg nem úgy fogadná a hírt, ahogy én azt várom? Ha esetleg elakarná venni Miát..vagy nem is érdekelné az egész..-lábadt könnybe a szemem.-Nem akarok már fájdalmat.
-Én megértem a te nézőpontodat, de mi van, ha esetleg megszeretné ismerni a lányát? Vagy veletek akarna lenni?-szegezte nekem a kérdést.
Hosszasan elgondolkoztam ezen, hogy talán van egy ilyen esély is. Egy lehetőség egy boldog családra, de azonnal elvettem ezt a gondolatot.
-Ilyen lehetőség nem lesz, Liam.-mondtam szomorúan.-Össze fog házasodni egy nővel, akinek pechemre én vagyok a kedvenc tervezője, és az én ruháim közül választott egy ruhát az esküvőre. Ja..és, ha ez nem lenne elég..terhes.
-Ne..-mondta ki azonnal.
-Sajnos de.-hajtottam le a fejem.-Pár napja jött be a szalonba. Ő nem tudta, hogy én ki is vagyok valójában. Én sem tudtam azt, hogy ő kicsoda. Majd mesélt és mesélt..-soroltam a történetet.-Mondta, hogy hamarosan az anyósa is meg fog érkezni. Segítettem neki addig. Nézegettük a ruhákat és beszélgettünk. Majd akkor jött a döbbenet, amikor Jeremy anyja lépett be az ajtón. Teljesen lefagytam hirtelen. Majd muszáj volt összekapnom magam. Pedig belül szét törtem, mivel realizáltam, hogy életem szerelme, a gyermekem édesapja egy másik nőt készül elvenni, akivel hamarosan egy kisbabájuk lesz. Lesz egy családjuk.-gurult le az első könnycsepp a szemem sarkából, amikor a mondandóm végéhez értem.
Össze voltam még mindig törve. Még mindig szerelmes voltam belé.
-Még azóta is szereted.-állapította meg.
-Igen.-bólintottam és letöröltem az arcomat.
-Akkor miért nem lépsz? Miért nem teszel valamit?
-Mert én nem állok más útjába, Liam. Inkább én szenvedek, mint más szenvedjen miattam. Tudom jól, hogy milyen egy gyereket egyedül nevelni. Sok küzdelmen és mélyponton mentem keresztül még révbe értem, de itt vagyok és minden rendben lesz. Minden jó lesz és boldog leszek.
-Annyira fáj téged, így látnom. A húgom vagy. Az én egyetlen húgom.-húzott fél kézzel magához.-Nem akarom látni, hogy szenvedsz, hogy sírsz és fáj neked valami. Tudom, hogy össze vagy törve.-ölelt meg.-Látszik minden rajtad. A szemed elárul téged.
Csak rá pillantottam és keserűen elmosolyodtam. A könnycseppek végig szántották az arcomat és az államon állapodtak meg egy másodperc töredékéig. Aztán lepottyantak és eltűntek örökké.
Én is egy eltűnő könnycseppnek éreztem magam. Olyan mintha léteznék is meg nem is.
Igaza volt.
Én szenvedtem belülről. Bármennyire fájt is beismernem a tényt, de nem voltam jól. A lelkem darabokban állt és azt várta, hogy valahogy összeragasztjam a szilánkokat és újra éljek. A lányom miatt a szenvedéseim ellenére is éltem. Ő éltetett engem. Ő adott nekem erőt a mindennapok túlélésére. Ő miatta nem akartam szétesni.
Mégis azt éreztem, hogy szétestem. Ahogy tudatosult bennem, hogy Jeremy feleségül vesz valakit, ahogy eljutott a tény az agyamig az tönkretett.
Az, hogy már ketten is tudják az igazságot teljesen megrémisztett.
Rémült voltam. Összetörtem és féltem.
Nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Csak azt tudtam, hogy azonnal össze kell kapnom magam, mivel a kislányom nem láthat ilyen állapotban. Miatta mindent túl fogok élni.
Ő a vigaszom és nem adom fel.
Lehámoztam magamról a vastag, erős férfi kezeket és felálltam a székből. A szekrényen heverő zsebkendős dobozért indultam el. Kivettem belőle egyet és megtöröltem az egész arcomat. Aztán még egy zsebkendő és az orromat is kifújtam.
Majd vissza sétáltam az előbbi helyemre és leültem.
-Jobban vagy?-érdeklődött.
-Hamarosan jól leszek.-válaszoltam.
-Megígéred, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget?
Azonnal rákaptam a fejem.
-Tudod jól, hogy nem csinálnák semmi hülyeséget. Itt a kislányom és neki szüksége van rám.
-Melletted vagyok, testvérkém.-nyomott egy puszit a hajamba.-Én mindig melletted vagyok és leszek is.
-Köszönöm.-suttogtam magam elé.
Majd lehunytam a szemeimet és vettem egy mély levegőt.
Megpróbáltam lenyugodni.