A gyermekem apja

6

-Minden rendben van?-érdeklődött Emily.
-Igen, minden rendben van.-mosolyodtam el hamiskásan.-Csak fáradt vagyok. Tegnap sokáig beszélgettünk a testvéremmel.-vallottam be az igazságot.
Ez valójában is így volt. Kisírtam a vállán magam és utána elég sokáig nálunk maradt. Mia örült, hogy a bácsikája velünk van és még játszani is játszik vele. Én pedig azért örültem, hogy végre valaki mellettem áll, akivel megtudom beszélni azt, ami valójában nyomja a lelkem.
Jól esett kibeszélni magamból a dolgokat. Egy kis időre is, de legalább megkönnyebbültem.
Ez volt az, amire vágytam. Egy jó beszélgetés az egyik családtagommal, és így, hogy tudja azt, hogy igazából ki Mia apukája másabb az egész. Előtte nem kell titkolóznom. Nem kell eltitkolnom előle semmit, hanem őszintén beszélgethetek vele bármiről.
-A mai napra van két ügyfelünk.-nézett rám.
-Mikor érkeznek?-érdeklődtem.
-Az egyik 11-re, a másik pedig 1 órára.-nézte a papírt.
-Remek.-mosolyodtam el.
Majd belevetettem magam a papírmunkába, hogy azzal is haladjak egy kicsit előre. A megrendeléseket próbáltam a legpontosabban elkészíteni és kézbesíteni a megrendelők számára. Szerettem volna, ha minden nő számára, akik az én ruháimba pompáznak a nagy napon, különlegessé varázsoljam az egész esküvőt.
A ruhákat a legnagyobb odafigyeléssel készítettem mindig el. A legapróbb részletekre is odafigyelve, hogy minden a legtökéletesebb legyen a végén. Egy mindent felülmúló ruhában a nagy napon kimondják a boldogító igent. A legszebb dolog ez szerintem.
Sokszor elképzeltem már, hogy én milyen ruhát szeretnék az esküvőmre. Elkezdtem megrajzolni, de félkész állapotában abba hagytam, és még mindig arra vár, hogy egyszer elkészüljön teljesen. Majd egyszer befogom fejezni, de hogy mikor az már más kérdés.
A telefon csörgése térített magamhoz, hogy újra a valóságban legyek.
Elnyúltam érte és a fülemhez emeltem.
Mielőtt beleszólhattam volna egy szokásos hang ütötte meg a fülem.
-Avery?!-hallottam meg.
-Én vagyok az. Tessék mondani.-mondtam Rose néninek.
-Arra gondtam, hogy holnap átjöhetnétek vacsorára.-mondta azonnal.-Csak ti ketten meg én és Adam.-ismertette a helyzetet, hogy kik is lennének a vacsorán.
Elkezdtem gondolkozni rajta, hogy ez mennyire lenne jó ötlet.
-Hát..-szólaltam meg.-Nem is tudom..
-Kérlek, Avery. Tényleg nem lesz itt senki más rajtunk kívül. Annyira örülnék, ha átjönnétek.
-Legyen.-sóhajtottam hosszas töprengés után.
-Nagyon szépen köszönöm.-mondta vidáman.-Holnap este hatra várunk titeket.
-Rendben van.-mosolyodtam el.-Holnap találkozunk.
-Szia, kincsem. Jó munkát!
-Köszönöm. Csókolom!-tettem le.
Mosolyogva dőltem hátra, de egy perc múlva lehervadt a mosoly az arcomról. Mennyire lesz ez jó ötlet?
Valójában helyes döntést hoztam? Mi van, ha a férje is rájön? Ha esetleg észreveszi a hasonlóságokat..
Lehet feltesz olyan kérdéseket, amikből rájön, hogy hazudok neki.
Nem, nem és nem.
Muszáj lenyugodnom. Annyira túlkomplikálom a dolgokat. Túl bonyolítok mindent és emiatt vagyok folyamatosan stresszes.
Nem szabadna túlgondolnom. Az a baj velem, hogy mindig a legrosszabbakra gondolok és nem tudom elengedni magam.
Nem volt túl sok időm gondolkozni ezen, mivel negyedóra múlva jött egy ügyfelem, akit fogadnom kellett.
-Jó napot kívánok!-mosolyogtam a három velem szemben ácsorgó nőre.-Avery Black vagyok.-fogtam kezet egyenként mindenkivel.
Ők is illedelmesen köszöntöttek engem, illetve be is mutatkoztak nekem. Majd megkértem a menyasszonyt, hogy tegeződjünk. Jobban szeretem, mint amikor magázódunk.
Így sokkal közvetlenebb a kapcsolat.
-Milyen fajta ruhára gondoltál?-érdeklődtem mosolyogva.
-Egy habos-babos ruhára, aminek az eleje csipke. Konkrét elképzelésem még nincs.-válaszolt.
Néhány percig elgondolkoztam a hallottokon aztán válaszoltam.
-Hátul vannak ilyen ruhák, amik közül tudsz válogatni.-mosolyogtam rá és elkezdtem az említett irányba sétálni, hogy megmutassam a sok gyönyörű ruhát.-Itt is lennénk.-mutattam körbe.-Nyugodtan nézelődjenek, ha kérdés lenne én itt vagyok.
-Köszönjük.-mondta.
Aztán én csak figyeltem, ahogy büszkén válogat a ruhák között. Nekem közben a gondolataim pedig elkalandoztak.
Valahogy nehéz volt a munkámra koncentrálnom. Pedig tudtam, hogy ez fontos, hisz’ ez az életem.
Mégis Mia nagyszülei jártak a fejemben. Valahogy nem bírtam elképzelni, hogy miért pont most akarnak velünk vacsorázni. Féltem, hogy valami hátsószándék is van a dolgok mögött. Valahogy egyre feszültebb voltam, hogy már két ember is tud mindent.
Igaz, hogy Liam-be százszázalékosan megbízom. Tudom jól, hogy ő soha nem árulna el.
A nagyobb aggodalmat Jeremy anyukája keltette bennem. Féltem attól, hogy esetleg meggondolná magát és elárulja a fiának az igazságot.
Most már tényleg úgy éreztem, hogy az igazság elől menekülök és ez így is volt.
-Ha megbocsátanak néhány percre, megyek és megnézem a kislányom.-mosolyodtam el.
-Csak nyugodtan.-mondta az egyik idősebb asszony.
Mosolyogva sétáltam el az irodám felé, ami a folyosó végén volt található.
Az ajtó tárva nyitva volt. Nem szerettem, ha be van zárva, amikor Mia egyedül bent játszik.
Nagyon féltettem, hogy valami baja lesz abban a kis időben is még én távol vagyok.
-Szia, kicsikém.-sétáltam be.
A magassarkú hangosan koppant a padlón. Mire a kislányom felfigyelt rám és elkezdett mosolyogni.
-Anya.-mondta kedvesem és kitárta a karjait.
Ezzel jelezte, hogy öleljem meg.
Leguggoltam hozzá és eleget tettem a kérésének. Szorosan magamhoz öleltem és percekig el sem engedtem. Azután egy puszit nyomtam az arcára.
Az életem el sem tudnám képzelni nélküle. Üres és sivár lenne, ha ő nem létezne.
-Képzeld, drágám, Rose néni meghívott minket vacsorára.-néztem a szemeibe.-Emlékszel még rá?
Ő csak hevesen bólogatott.
-Szeretnél elmenni holnap?-érdeklődtem.
-Igen.-vágta rá vidáman.
-Akkor jó.-mosolyogtam rá.-Holnap este akkor meglátogatjuk őket.
-Jó.-mosolygott rám.
-Most anya vissza megy dolgozni, de hamarosan jövök. Addig játssz.-nyomtam mosolyogva egy puszit a hajába.
Mosolyogva fordult a játékai felé és én felálltam.
Azután pedig vissza sétáltam a vevőimhez, akik még nagyban válogattak.
-Hogy haladunk?-mosolyogtam rájuk.
-Már találtam néhányat, de nem tudunk dönteni.-mosolygott rám a menyasszony.
-Ha szeretnéd felpróbálhatod őket.-dobtam fel az ötletet.
-Huh..-mosolygott.-Kiválasztok néhányat inkább. Nem akarom elhúzni az időtöket.
-Egykor jön a következő vendégem. Szóval addig van idő.-mosolyodtam el.
-Akkor legyen.-csapta össze tenyerét vidáman.
Majd a két idősebb nőre figyelt.
-Szuper. Akkor kezdhetjük is.-néztem Emily-re.-Melyiket szeretnéd elsőként felpróbálni?-kérdeztem Emmát.
-Legyen mondjuk..-nézett körbe.-..ez.-mutatott a legelején lévő ruhára.
-Rendben.-mondtam.
Majd a próbafülke felé kezdtem kísérni, ahol segítettem neki felvenni a ruhát.
-Gyönyörű vagy benne.-néztem a tükörből rá.
-Komolyan?-fordult felém.
-Igen.-válaszoltam.-Gyere, mutasd meg magad.-húztam el a függönyt.
Ő pedig kilépett.
Az édesanyja és az anyósa is ámulattal nézték, és nem győzték dicsérni, hogy mennyire szép a ruhában.
Teljes mértékben egyet kellett velük értenem, mivel tényleg nagyon szép volt. Mégis kicsit úgy éreztem, hogy nem ez a neki való ruha.
-Van egy ruha, ami szerintem tetszeni fog neked.-mondtam hosszas gondolkozás után.
Majd a sorok között kezdtem járkálni, és majdnem a végén találtam meg a ruhát.
Az eleje tiszta csipke volt. A dekoltázs résznél egy áttetsző réteg fedte csak el a dolgokat. Az alja a ruhának csillámos volt és kövekkel volt díszítve.
Mosolyogva mutattam meg neki és azonnal felakarta próbálni.
Bekísértem és segítettem neki újra öltözni.
-Meseszép vagy.-néztem végig rajta.-Ez a ruha csodásan áll rajtad.
-Nekem is nagyon tetszik. Annyira gyönyörű.-simított végig az alján.-Azt hiszem megtaláltam a ruhámat.
-Ezt nagy örömmel hallom.-mosolyogtam rá.-Na gyere. Kint már kíváncsiak rád.
Vidáman sétált ki.
-Hű..kislányom..-mondta az édesanyja.-Csodálatos vagy!
-Gyönyörű!-mondta az anyósa.
Mind a két asszony büszkén nézett rá.
Én pedig örültem, hogy a szemtanúja lehetek ennek a csodás pillanatnak. Mindig nagy öröm számomra ez.