Ezt felvetted?

IV.

Erik lenézett a füzetére. Az évszámok összefolytak a szeme előtt, és még csak nem is hibáztathatta a kézírását érte. Kifújta a levegőjét, majd ismét nekifutott a sornak, amit már hosszas percek óta próbált a fejébe tuszkolni.

A Központi Munkástanács meghirdette az általános sztrájkot, amit az aktivisták őrizetbe vétele és a Munkástanács betiltása követett – ismételte magában újra és újra, majd nekidőlt az ágytámlájának, és kinézett az ablakon.

Odakint Nándiék háztetőjét már kezdte ellepni a szállingózó hó. Vétek volt a mai napot tanulással tölteni – helyette el lehetett volna menni egy hosszú sétára, ami után kő-papír-ollóval eldönthetnék Grétával, hogy ki csinálja a forrócsokikat, és ki kapja a jobb helyet a radiátornál, vagy kinézni egy karácsonyi vásárba, vagy akár filmezésre is lehetett volna szánni az időt.

Vagy még jobb: beszélgetésre.

– Sok van még hátra? – kérdezte Grétát, aki az ágya másik végében ülve a füzetébe mélyedt.

– Még pár oldal – dünnyögte vissza.

Erik újra kifújta a levegőjét, és Nándi ablakára pillantott. A lehúzott redőnytől nem látszódott semmi, pedig kíváncsi lett volna, a szomszédja ébren van-e. Egy pillanatra elkalandoztak a gondolatai az előző nap délutánja felé, a közös videónézésre és a húzásra Nándi barátaival. Aztán tovább gondolkozott. Nándin – nem, nem egészen Nándin, inkább azon, milyen lenne, ha mellette tanulná a történelmet. Egészen biztosan valami olyasmit mondana: én mondtam, Erik, hogy hasznos az az elmepalota, főleg, ha tartasz benne egy szemetest, ahová bedobhatod a történelemről tanultakat.

– Min mosolyogsz? – kérdezte Gréta.

Erik hirtelen felé kapta a fejét, és megköszörülve a torkát összehúzta a szemöldökét. Mosolygott volna?

– Nem fontos – legyintett, majd ledőlt Gréta mellé, belelesve a biológia füzetébe. – Hogy megy? Fel tudnád már mondani az intermedier öröklésmenetet?

A barátnője sóhajtott egyet, és kedvtelenül megvonta a vállát. Erik az elmúlt időben túl sokszor látta ezt tőle – főleg a költözésük után vált nehézzé kicsalni belőle egy mosolyt, de már azelőtt sem ment minden a legjobban.

Amikor kilencedikben megismerkedtek egy biológia versenyen, Erik azt hitte, köztük soha nem merülhet fel egyetlen nagy probléma sem. Egyből egy hullámhosszra kerültek: ugyanolyan zenét szerettek, ugyanaz a rész volt a kedvencük biológiából, megértették, ha a másik nem válaszol néhány órán át az üzenetekre, és soha nem versengtek egymással, hiába lett volna alkalmuk rá.

Emellett Erik szerette hallgatni, ahogy Gréta mesél. Bármiről, de főképp arról, ha a terveiket fejtette ki: együtt az orvosira mennek, összeköltöznek az egyetem alatt, aztán nekivágnak az életnek, azzal kezdve, hogy vesznek egy kutyát – Erik annyira imádta nézni, ahogy belelkesedik, hogy meg sem említette a kutyaszőr allergiáját.

Aztán valamikor, nagyjából annak a tájékán, hogy Erik átment az angol nyelvvizsgáján, Gréta pedig nem, vettek egy fordulatot a dolgok. Eriknek igaza lett: egy nagy probléma vagy veszekedés sem merült fel köztük az elmúlt négy év során, de még azalatt az egy év alatt sem, amióta változni kezdtek köztük a dolgok, mégis, a kisebb sérelmek összeadódtak.

A versengés akaratlanul is elindult. Erik jobb jegyeket szerzett, Grétát bántotta, hogy ő nem képes erre ennyi tanulás mellett sem, szóval Erik többé nem beszélt a tanulásról. Aztán Gréta barátai – akik egyben Erik barátai is voltak, de mégsem álltak hozzá olyan közel, mint a barátnőjéhez, mert ők más iskolába jártak – rászálltak Erikre, amiért nem támogatja Grétát eléggé a tanulásban. Erik nem mondta, hogy bántja az igazságtalanságuk, de Gréta érezte, így nem hozta fel gyakran a barátaikat, és ezután szépen lassan egyre több témától megszabadultak.