Ezt felvetted?

XIX.

Harmincezer ember látta a videót azalatt a tizenkét óra alatt, amíg Nándiék le nem törölték. Több, mint ötszázan kommenteltek alá. Majdnem kétezren iratkoztak fel, amíg Nándiék fel nem függesztették a fiókukat. Tíz másik paranormális jelenségeket kutató csatorna csinált róluk videót, azt találgatva, mennyire hiteles a tartalmuk.

Számok, számok, számok. Szimpla számoknak nem kellett volna ennyire megijeszteniük Nándit, de ezek nem csupán számok voltak. Harmincezer ember – és a többi csatornának hála még ki tudja mennyi – hallotta Nándit előbújni. Bárki benne lehetett ebben a tömegben. Egy osztálytársa. Egy tanára. Egy rokona. Az apja.

– Fókuszáljunk a pozitívumokra – szólalt meg hirtelen Erik. – Nem látszik az arcod annyira a videón.

Nándi válasz helyett megdörzsölte a szemét. Ez nagy hibának bizonyult: elég volt egy pillanatra becsuknia ahhoz a szemét, hogy behúzza őt az álmosság. Néhány másodpercig megkockáztatta, hogy alszik egy keveset, de szinte azonnal elvetette az ötletet. Az agya különösen értett az izzasztó álmok kreálásához, de most még a valóságtól is leverte a víz.

– De a hangom hallatszik – ellenkezett Nándi, ahogy az ujjaival az ölében lévő laptopon kopogtatott.

– Nem hiszem, hogy túl sokan felismernék a hangodat. – Erik nyugodtan beszélt, pedig ő sem a legjobb napjait élhette, mégis, mintha tudomásul sem vette volna, mit üzennek a szeme alatti karikák.

– De akik felismerik, azok hallják, mit mondtam.

Nándi fülében ott csengett a videón a hangja. Ha homofóbok lennének, már biztos lelöktek volna lépcsőn az első alkalommal, amikor itt jártam. Nándi összeszorította a szemét az emlékre, és inkább visszafordult a laptophoz.

A január másodikai programja általában abból állt, hogy a takarója alá bújva nem vesz tudomást a tényről, hogy másnap iskola, de idén kénytelen volt hagyományt törni. Egész délután Erik szobájában ülve próbáltak meg összerakni egy épkézláb emailt a csatornáknak, akik videót csináltak a szilveszteri felvételükről, de Nándi eddig egyik levelükkel sem elégedett meg. Hogyan győzze meg őket, hogy töröljék ők is a videót, ha az agya egy olyan gondolatot sem köpött ki magából, amit Nándi használni is tudott volna?

Nándi legszívesebben rákiabált volna magára, hogy ezt akarod? Úgy akarsz iskolába menni, hogy fogalmad sincs, ki tud arról, hogy véletlenül előbújtál? Folyton az ablak felé akarsz lesni, hogy meggyőződj róla, az apád kocsija nem parkol ott a ház előtt, mert sürgősen beszélni akar veled?

– Hé! – Erik kinyúlt Nándi keze felé, és finoman megszorította azt. – Nézz rám!

Nándi oldalra pillantott Erikre. A fiú az ágy háttámlájára fektette a szabad karját, és egyből megtalálta az ujjaival Nándi vállát.

– Tudod, én mit csinálok, amikor stresszes vagyok? – kérdezte Erik, ahogy köröket kezdett rajzolni Nándi vállára az ujjával.

Nándi sűrűn pislogva lenézett a kezükre.

– Igen – mondta halkan Nándi. – Gyűrögetsz valamit.

Erik szuszogott egyet, és Nándi fel is kapta a fejét, hogy meggyőződjön, a barátja jókedve nem annak köszönhető, hogy tévúton jár a válaszával.

– Igen – bólintott végül Erik. Mosoly bujkált a szája sarkában, egy olyan mosoly, amit próbált elrejteni. A szeme köré gyűlő nevetőráncok árulták el. – Jó megfigyelő vagy.

Nándi ajka végre őszintén felfelé görbült. A hirtelen megkönnyebbülés azonban csak elsőre tűnt ártalmatlannak, a következő pillanatban annyira elködösítette Nándi agyát, hogy gondolkodás nélkül szólaljon meg: