Ezt felvetted?

XVII.

Este hét és éjfél között mindössze csak öt óra van. Háromszáz perc. Tizennyolcezer másodperc. Öt óra annyi, mint Nándi délutáni szundítása egy esős napon, mégis, most hosszabbnak tűnt neki ez a háromszáz perc, mint bármikor máskor.

Nándi mindenesetre nem bánta. Szerette az illúziót, hogy Erik mellett lelassul az idő. Így a lopott érintések nem is tűntek annyira lopottnak: ha Nándi ujja súrolta Erikét, amint odaadott neki egy poharat, Erik félmosolyának már rögtön mélyebb jelentése lett: egy olyan, amit Nándi szeretett volna magába vésni éjfélig, hogy megőrizhesse a bátorságát.

Persze lehet, Nándiból csak az alkohol beszélt, és nem lassult le az idő. Bár – és ezt Nándi brit tudósok segítségével bizonyítani is tudta volna – a másodpercek kínkeservesen hosszúnak tűntek, amikor a Simontól kapott ajándékát bontotta ki.

– Nem hiszem el, hogy vettél egy Ouija táblát! – nyögött fel Nándi félig nevetve, ahogy összegyűrte a csomagolópapírt. – Ennél őszintébben még sosem mondtam, hogy igazán nem kellett volna!

– Tulajdonképpen a felét Ádám fizette, és az ötlet is az övé volt, szóval nem rám kéne mérgesnek lenned – tette fel védekezően Simon a kezét.

Nándi a fejét ingatva Ádámra pillantott.

– Igaz ez?

– Mentségemre szóljon, Simon többi terve rosszabb volt, és csak ezzel sikerült lebeszélnem azokról – kapta fel a fejét Ádám, aki már Lilivel együtt keverte be a hajfestéket.

– De mi van, ha ezt valaki elátkozta? – paskolta meg Nándi a táblát. – Már túl sok rossz sztorit hallottam az ilyenekről.

Erik közelebb húzódott, és szemügyre vette a fába vésett betűket. Lassan végigsimított rajtuk, majd felnézett Nándira.

– Nemrég olvastam, hogyan lehet elpusztítani egy Ouija táblát szükség esetén – nyugtatta meg Erik. – Végső esetben beszórjuk sóval és elássuk.

– Olyan furcsa dolgokról olvasol – szuszogott Nándi jókedvűen.

Erik tekintete Nándi háta mögé vándorolt, és Nándi egyből felismerte a fiú felvont szemöldökébe bújtatott kérdést, így hátrafordult. Simon éppen összevissza hadonászott, a heves fejrázása viszont abbamaradt, amikor kiszúrta, hogy Nándi figyeli.

– Lehet, javasoltam Eriknek, hogy nézzen utána, mi a legrosszabb végkimenetel, ha az ember vesz egy Ouija táblát – ismerte be Simon. – De arra jutottunk, kevés a valószínűsége, hogy a tábla rávesz arra, hogy megölj valakit, szóval bevállaltuk.

Nándi az összepréselt ajkaival próbálta meg elrejteni a nevetését. Egy Ouija tábla nem szerepelt a top tíz tárgy között, amit a szobájában szeretett volna tudni, leginkább azért, mert mióta Janó bá' bebizonyította, hogy létezik, Nándi túl sokszor nézte meg éjszaka, hogy a fogasára akasztott pulóver tényleg egy ruhadarab-e, és biztosan nem egy ember, de így sem tudta sokáig azt tettetni, hogy haragszik. Mindenesetre a színjátéknak még nem vetett véget, amikor visszafordult Erikhez:

– Szóval te is benne voltál ebben? – csettintett elégedetlenül a nyelvével Nándi, és ivott egy keveset a söréből. Egy pozitívuma mindenképpen volt az ivásnak: rájött, hogy irracionális a félelme, hogy az apjához hasonlóan rászokik – ahhoz előbb le kellett volna gyűrnie egy kortyot anélkül, hogy grimaszoljon a keserűségtől.

– Haragszol? – fonta Erik engesztelően a karját Nándi köré, és magához húzta.

Nándi mormogott valamit, aminek az egyik felét megjátszott sértődöttség tette ki, a másikat pedig elégedettség, amiért ráhajthatta Erik vállára a fejét, és a barátja ujjai egyből utat találtak a tincsei közé.