Ezt felvetted?

VI.

– Jobb, ha futsz, mert ha beérlek, azt nem fogod megköszönni! – kiabált Erik Nándi után.

Nagy léptekkel a fiú után indult, hogy beváltsa az ígéretét – igen, már el is határozta, hogy ráugrik Nándi hátára, és ha kell, kifulladásig küzd a sapkájáért. De ahogy tartja a mondás: ember tervez, Isten végez, vagy akár úgy is lehetne mondani, hogy Erik tervez, Gréta végez.

Erik már éppen elérte a temető bejáratát, amikor a kezében rezegni kezdett a telefonja. Rá sem pillantott a képernyőre, csak menet közben fogadta a hívást.

– Szia, zavarlak? – szólalt meg Gréta.

Itt el is úsztak Erik tervei. Megtorpant, a pillantása összevissza járt a sírok között. Gréta csak vészhelyzetekben kereste telefonon – veszekedések után sosem, így esélye sem volt annak, hogy ezt a hívást Erik a békülés jelének vehetné.

– Baj van? – kérdezte azonnal, ahogy ellépett a bejárattól, és nekidőlt a kerítésnek.

– Nem válaszoltál az üzeneteimre. – A vonal végén a lány élesen beszívta a levegőt.

Erikből kiszakadt egy sóhaj. Egyfelől a megkönnyebbülés miatt, másfelől pedig azért, mert már érezte, hogy ez a beszélgetés hosszú lesz. Ha nem egy vészhelyzet vagy a békülés hírnöke ez a hívás, akkor csak egy valamié lehet: a veszekedés folytatásáé.

– Nem láttam, hogy írtál, eljöttem otthonról.

Ez – szégyenszemre – nem volt igaz. Látta Gréta üzenetét, viszont a mai történtek után nem volt kedve senkihez se szólni. Kivéve Nándihoz, de az más.

A nap közepe tájékán írtak a barátai a közös csoportjukba. Ártalmatlan beszélgetésnek indult, feljött témának a hétvégére egy közös mozizás ötlete, és egy videós, aki keményen lehúzott egy új filmet. Valahol itt vett egy fordulatot a társalgásuk:

„Ha már feljött a Youtube! Erik, láttam a videódat azzal a gyerekkel, tök jó, meg legalább tudjuk, hova tűnsz, amikor mindig lemondod a programokat!" – írta Dani.

Erik utoljára kilencedikben mondott le velük programot, így az összes értetlenségét belesűrítette egy kérdőjelbe, majd rányomott a küldésgombra.

„Mi az? Nincs szégyen abban, ha nem érsz rá, csak legalább szemtől szembe mondanád, és nem folyton Grétával üzengetnél."

Pár percig csend volt a csoportban, és ez a rövid idő épp elég volt ahhoz, hogy Erik rájöjjön, őt is ugyanúgy várják a találkozókra, csak Gréta gondoskodik arról, hogy erről sose tudjon.

Az igazat megvallva, ennél hülyébbnek még nem érezte magát. Tényleg elhitte, hogy akármit szerveznek a barátai, az utolsó pillanatban mindig meggondolják magukat, és nem csinálnak semmit? Valóban logikusnak találta, hogy minden alkalommal Gréta szól neki, hogy mégsem jön össze a találkozó, és aztán órákig el sem érhető a lány? Vagy azt, hogy a barátairól olyan közös képek vannak, amelyekről sosem tudta, mikor készültek?

„Na mindegy, amúgy nem buzis kicsit az a videó? Inkább lennél többet Grétával" – írt újra Dani.

Ezután a többiek elkezdtek helyeselni, Erik pedig rá sem nézett azóta az új üzeneteire.

– Nem lenne egyszerűbb elmondani, hogy dühös vagy rám? Csak bökd ki, beszéljük meg, és lépjünk tovább – sóhajtott Gréta.

Erik belesett a temetőbe. Nándi után kéne mennie, és félbehagynia ezt a hívást. Az úgysem enyhítené a gyomrában a görcsöt, ha elmondaná a nyilvánvalót: csalódott, és egy hajszál választja el attól, hogy szakítást javasoljon. Az viszont képes elegyengetni a vállában gyülekező feszültséget, ha Nándi mellett van – ez biztosan csak annak köszönhető, hogy most ő vigasztalja a fiút és nem fordítva.